Nemzeti Sírhelyek


Szabó Lőrinc, gáborjáni

Rövid leírás

Szabó Lőrinc, gáborjáni

Az Est Lapok (Az Est és a Pesti Napló) belső munkatársa, irodalmi rovatának szerkesztője (1921–1944). Megalapította a Pandora c. lapot (1927; hat száma jelent meg). A Magyarország (1928–1945), az Új Idők munkatársa (1939–1944), a Válasz költői rovatának szerkesztője (1946–1949). Írói indulásában nagy szerepet játszott az Est-lapok szerkesztőségében végzett munka, az irodalmi rovatvezető, Mikes Lajos leányával való megismerkedése és házassága, valamint Babits Mihállyal kötött barátsága; (Babits lakásában lakott, 1920–1921). Babits segítette versei megjelentetését, s a Tanácsköztársaság idején maga mellé vette az egyetemre tanársegédnek. Műfordítóként Shakespeare szonettjeinek és Omár Khájjám Rubaiját c. művének fordításával tűnt fel; ill. Babits Mihállyal és Tóth Árpáddal együtt lefordította Baudelaire A romlás virágai c. kötetének verseit.

Első verseskötete a panteista idill hangján megszólaló, szabadverseket tartalmazó Föld, Erdő, Isten (1922), amelyet a lázadóbb hangvételű Kalibán (1923) és a Fény, fény, fény (1926) c. kötetek követtek. A sátán műremekei (1926), majd a Te meg a világ (1932) c. köteteiben tisztult le és teljesedett ki költészete, amely erősen a keleti filozófia, valamint Nietzsche, Schopenhauer és Bertrand Russell téziseinek hatása alatt állt. Az Új Szellemi Front képviselőjeként részt vett a Gömbös Gyula miniszterelnökkel történt találkozáson (1935. ápr. 16-án), majd jelen volt a Márciusi Front megalakulásán (1937. márc. 15-én.), többször járt Németországban (1938–1942), majd részt vett a lillafüredi író–katona találkozón, ahol a háborús költészet „esztétikájáról” beszélt (1942. nov.). A II. világháború idején, többször behívták katonának (1944. nov. 13-án főhadnaggyá léptették elő). Jobboldaliként aposztrofált politikai múltja miatt vizsgálati fogságba került, „feddéssel” igazolták (1945), de publikációs lehetőségeit korlátozták, nemsokára, számos tiltakozás ellenére, a Magyar Írók Szövetség felvette tagjai közé (1947).

A II. világháború után legismertebb műve Püski Sándor kiadójánál jelent meg Tücsökzene c., önéletrajzi ihletésű ciklusa (1947). Hosszas mellőzöttség után, a könyvnapon jelent meg válogatott verseit tartalmazó kötete (1956), majd A huszonhatodik év c. kötete, amely – miként alcíme (Lírai rekviem százhúsz szonettben) is utal rá –, az öngyilkossággal végződő tragikus szerelemnek, Vékes Ödönné Korzáti Erzsébetnek állított emléket (1957). Verseinek egy része gyerekversként ismert, ezeket saját gyerekeinek, Lócinak és Klárinak írta vagy gyermekkora emlékeit idézte fel bennük (Tücsökzene).

Műfordítóként klasszikus angol (Shakespeare művei), francia (Villon, Molière, Baudelaire, Verlaine), orosz (Tyutcsev, Puskin, Krilov) és német (Goethe) szerzőket tolmácsolt. Legjelentősebb műfordításai Örök barátaink c. kötetében jelent meg.