Rövid leírás
A kolozsvári királyi ítélőtáblán Gálfalvi Imre mellett írnok (1845–1846), királyi főkormányszéki írnok és tb. hites jegyző (1846–1848), főkormányszéki fogalmazógyakornok (1848. febr.–márc.). A forradalom és szabadságharc idején egy élelmezési osztálynál nemzetőr Kolozsvárott, majd Pesten telepedett le: a Pesti Hírlap és az Életképek munkatársa (1848–1849). A szabadságharc bukása után szinte kizárólag irodalmi munkásságával foglalkozott; a Magyar Emléklapok, ennek megszüntetése után a Magyar Írók Füzetei és a Pesti Röpívek szerkesztője (1850). A kecskeméti református kollégium matematikatanára (1852–1853), a nagykőrösi református kollégium r. tanára (többek között Arany Jánossal, Mentovich Ferenccel, Salamon Ferenccel és Szabó Károllyal, 1853–1867). A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) titkára (1867–1878) és a Ludovika Akadémián a történelem r. tanára (1872–1875), a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója (1875–1899). A Magyar Történelmi Társulat titkára (1875–1899). A Magyar Történelmi Társulat lapja, a Századok szerkesztője (1875–1899), a Történelmi Tár c. folyóirat (1878–1899) és a Magyar Történeti Életrajzok c. könyvsorozat alapító szerkesztője (1885–1899).
A forradalom és szabadságharc bukása után igen sok, álnéven vagy névtelenül megjelent kiadványban elsők között próbálta megírni a forradalom történetét, összegyűjteni legfontosabb szereplőinek életrajzát (több művét már a megjelenése előtt elkobozták). A magyar irodalmi és szellemi élet vezetőjeként számos irodalmi és közéleti folyóiratot is alapított, hogy a szétszórt szellemi erőket koncentrálja. Többször kitiltották Pestről, végül haditörvényszék elé állítással is fenyegették; ezek után elsősorban irodalmi évkönyveket szerkesztett (Nagyenyedi Album, 1851; Nők Könyve, 1853).
Történetíróként középkori és kora újkori diplomáciatörténettel, gazdaság- és művelődéstörténettel, elsősorban az Erdélyi Fejedelemség történetével foglalkozott. Életműve megkoronázásaként megjelent, általa szerkesztett A magyar nemzet története (I–X. köt., 1895–1898) a magyar történettudomány klasszikusa, addigi legjelentősebb teljesítménye. Különösen értékes forráskiadói tevékenysége: Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György korára több okmánytárat adott ki. Jelentős szerepet játszott a magyar történettudomány intézményrendszerének kialakításában és fejlesztésében.
(A portrékép forrása: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/4/4f/Szil%C3%A1gyi_S%C3%A1ndor_(t%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz).jpg/200px-Szil%C3%A1gyi_S%C3%A1ndor_(t%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz).jpg)