Rövid leírás
Az MSZDP balmazújvárosi szervezetének és a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének alapító tagja (1922–1944), a Márciusi Front egyik alapítója (1937), a Nemzeti Parasztpárt vezetősége (1939-től), ill. a Magyar Történelmi Emlékbizottság tagja (1942-től), részt vett a szárszói találkozón (1943). A II. világháború idején többször munkaszolgálatra vitték. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés (1945-től), majd az Országgyűlés tagja, a Földbirtokrendező Tanács elnöke (1945–1947), a Nemzeti Parasztpárt elnöke (1945–1949), honvédelmi miniszter (1947–1948). A Magyar Függetlenségi Népfront (1949-től), ill. a Hazafias Népfront Országos Tanácsa (HNF OT) tagja (1954-től), a Petőfi Párt irányító testületének tagja (1956. okt. 31.). A Magyar Írók Szövetségének elnöke (1954–1957).
Írásai az 1920-as évek végén, a Népszavában, a Föld és a Szabadságban, az 1930-as években, a Korunkban, a Gondolatban, a Mi Utunkban, a Válaszban és a Kelet Népében jelentek meg. Csatlakozott a népi írókhoz. Mi lesz a földmunkássággal c. cikkéért 1934-ben egy hónapi börtönbüntetésre ítélték. 1936-ban megjelent első könyve, Az Alföld parasztsága c. szociográfia, amelyet önéletírása, a Számadás (1937) követett. Az 1940-es években sorra jelentek meg szépprózai (Gyepsor, 1940; Szűk esztendő, 1942) és szociográfiai, politikai művei (Mit ér az ember, ha magyar?, 1940; Ember és írás, 1941; Parasztsors–magyar sors, 1943). A II. világháború utáni ún. koalíciós években bekapcsolódott a politikai életbe, 1948-tól azonban kiszorult a politikából, s visszatért az irodalomhoz. Főként esszékkel és publicisztikával jelentkezett (A válság éveiből, 1945; Húsz év, 1947; A paraszti jövendő, 1947). Novellaciklusa (Próbatétel, 1950) a paraszti élet realista ábrázolása. Legjelentősebb műveként számon tartott trilógiája a Három nemzedék (Szolgaság, 1950; Szegények szerelme, 1952; János és Julcsa, 1957) az alföldi parasztság fél évszázadot felölelő történelmének és jelenének körképe (1961-ben A Balogh család története címmel jelent meg).