Rövid leírás
Apja vallásos lengyel zsidó családból származott, az üldözések elől menekült Magyarországra, 13 éves korában éjjel vándorolva és nappal az erdőkben meghúzódva jött át Lengyelországból Magyarországra. Orvos lett, s írt egy magyar nyelvű művet a tetszhalálról, amely Klauzál Gábor támogatásával jelent meg. Ezenkívül magyar remekírókat fordított héberre: a Szózat és néhány Petőfi-vers is tőle jelent meg egy mainzi héber szaklapban. 1864-ben halt meg Nagy-Abonyban . Ágai apai nagyapját és annak bátyját, mivel Poniatowski hívei voltak, Szibériába hurcolták, és ott vesztek el.
Ágai 4 éves koráig Orahovicán, Eszék mellett nevelkedett és csak horvátul beszélt, majd az apja Pécelre költözött, és itt ő is megtanult magyarul. Itt és később Nagyabonyban végezte az elemi tantárgyakon kívül az első két gimnáziumi osztályt, a harmadikat Kanya Pál és Tavassy Lajos keze alatt a pesti ág. hitv. evangélikus gimnáziumban, majd a pesti piaristáknál tanult, végül a nyolcadik gimnáziumi osztályt Nagykőrösön végezte el. Orvosi tanulmányokat folytatott Bécsben, majd beutazta egész Európát, Ázsia és Afrika egy részét, eközben elsajátította a nyugati nyelveket.
1848. március 15-én hihetetlenül fiatalon, ő lett a legfiatalabb márciusi ifjú, 12 évesen tüntetett a forradalmi tömegben. Vasvárit követte a Nemzeti Múzeumhoz, aztán a tömeggel együtt indult át Budára, hogy fegyvert szerezzen, de nem volt nála egy pengő a hídpénzre, ezért nem tudott átmenni Pestről Budára. Így aztán hazament és édesanyja ebédjét falatozva befejezte a forradalmat. Ágai később többször is megírja emlékeit erről a napról.[3] Írói pályáját 1854-ben Antoinette című eredeti beszélyével kezdte meg a Hölgyfutárban. Ezután bécsi leveleket írt szintén a Hölgyfutárba (1854–57) és a Vasárnapi Ujságba (1857–81). Ezenkívül írt több beszélyt (elbeszélést) és rajzot, részint a saját neve alatt, részint álnéven. Dolgozott több német lapba (Wanderer, Humorist, Donau, Gartenlaube, Fliegende Blätter). Humoros tárcaleveleivel először a Honban lépett fel 1865-ben Porzó álnév alatt, majd a Pesti Naplóban, a Vasárnapi Ujságban a Magyarország és a Nagyvilágban folytatta, az utóbbinak csaknem egy évtizedig (1870–79) szerkesztetője is volt.
Az említett lapokon kívül 1857-től kezdve minden nevezetesebb szépirodalmi napi és élclapban jelentek meg közleményei. Fordított német és francia regényeket is.
Ő indította meg a Borsszem Jankó című élclapot.
1871-től szerkesztette a Kis Lap című gyermeklapot Forgó bácsi néven; szerkesztette még Bródy Zsigmonddal a Látcső című napilapot és a Regélő füzetes regénykiadási vállalatot. Munkásságának, melyért a Kisfaludy Társaság 1877-ben a tagjává választotta, legfőbb tere volt a tárca-, élclap- és gyermekirodalom, ahol friss szelleme és kedélye, kifogyhatatlan leleménye és humora a legváltozatosabban érvényesülhetett. Porzó tárcaleveleivel egyaránt kivívta a közönség és a kritika elismerését (összegyűjtve megjelent Budapesten, 1876-ban, 2 kötet). Tárcái tartalom tekintetében rendkívül sokfélék: társadalmi rajzok, családi jelenetek, úti élmények, napi érdekű események és saját élményei; de nem a tárgy teszi őket vonzókká, mert néha alig is van tárgyuk, hanem a stíl és modor az, amivel hatnak. Előadásmódja fordulatokban gazdag, élces, a szójátékokat pazarul szórja.
Ágai mint élclapíró ügyesen, elmeéllel tudta ostorozni, nevetségessé tenni a politikai és társadalmi félszegségeket, a Borsszem Jankó alakjaival, melyeket nagyrészt maga teremtett, csakhogy a gúnynak és az iróniának itt is, mint tárcáiban, ritkán van mélyebb háttere, termékenyítő erkölcsi magva; a szatírai jellemzés könnyen tért enged nála a torzító hajlamnak és alakjai hamar a groteszkbe mennek át. Kedveltek humorisztikus naptárai is, 1867-től kezdve, melyek többnyire a Borsszem Jankó alakjainak cége alatt jelentek meg. Népszerű gyűjteménye a Diák ismeretek tára is. A gyermekirodalom köréből könyvei:
Gyermekhumor (Budapest, 1874)
Forgó bácsi gyermekszinháza (1882)
Forgó bácsi képes könyve (1877)
Az én kis világom (1887)