Rövid leírás
Tittmann József (Csolnok, 1930. február 2.) Esztergályos tanuló volt, majd 1949-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra. A főhadnagy az 1956-os forradalom kirobbanásakor politikai tisztként a Sztálin Akadémia hallgatója volt. A korabeli politikai nyomozó szervek iratai szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán megalakult forradalmi tanács elnökének megbízásából a hallgatókból fegyveres őrséget szervezett az épület védelmének biztosítására. A forradalom leverése után, 1957 februárjában Nyugatra szökött, ahol kihallgatásai során katonai titkokat árult el. 1958 márciusában az NSZK-ból engedéllyel tért haza. 1958. október 11-én előzetes letartóztatásba helyezték. Előbb 1959. június 23-án népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel és egyéb bűntettek elkövetése miatt halálra, 1959. július 23-án nyolcévi börtönbüntetésre ítélték. 1964 februárjában szabadult. Később fordítóként dolgozott. Ítéleteit 1990-ben a bíróság semmissé nyilvánította, majd előléptették nyugalmazott ezredessé. Az 1956-os Alapítvány kuratóriumának alapító elnöke, a Történelmi Igazságtétel Bizottság 56-os tagozatának elnöke, majd 1992-től a bizottság alelnöke volt. 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. 2008. augusztus 24-én hunyt el.
Emlékezet
-
Irodalom
-