Rövid leírás
Első munkái a századforduló német művészetében népszerű, naturális hűséggel előadott, anekdotizáló, az egyszeri szituációt forrponton megörökítő életképek. 1898-ban kezdte el, s csaknem tíz éven át folytatta Szegényemberek c., félszáznál több képből álló, a magyar kritikai realizmus tendenciáját folytató ciklusát (Özvegy, 1898; Falusi szerelmesek, 1899; Napszámos, 1901; Anya, 1901; Anyaság, 1902; Ebéd, 1902). A sötét tónusú, szélesen festett foltok kontrasztjából kibontakozó, szociális érdeklődésű emberábrázolás (pl. fáradt napszámosok, falatozó szolgaemberek, falusi és kisvárosi kézművesek, „halálba vágyó öregasszonyok” stb.) Munkácsy Mihály komoran passzív világát idézik. A ciklus Család c. tagja a Képzőművészeti Társulat párizsi kiállításán (1900) kitüntetésben részesült. A realista népéletkép továbbfejlesztését célul kitűző szolnoki művésztelep egyik alapítója (1902), s nyaranta rendszeres festője, bár a kolónián kívül festett Pesten, Vácott, Szentendrén és Nógrádban is.
A művész újabb festői korszaka Szolnokon kezdődött el: paraszti tárgyú életképein a szociális tendenciát idillikusabb szemléletmód és újfajta festészeti törekvés, a plein air festés harmonikus hatáskeresése váltotta fel. Palettájának kivilágosodását, figurális kompozíciójának üdébb koloritját Egy legény meg egy leány (1904) és a Szegények ebédje (1906) c. festményei példázzák. Fényekből, színekből szőtt falusi házsorok, udvarok, a bennük élő emberek napi tevékenységét, érzelmi kapcsolatát ragyogó festőiséggel jelenítette meg. A kompozíció megalkotásakor a nap fényének színbontó, színváltoztató, árnyékszínező hatásából indult ki; reflexvariációkkal, foltokra bontott, sokszínű árnyékokkal tagolta a nagyformátumú, összefüggő felületeket (Napsütötte udvar; Kisvárosi délelőtt; Babfejtők; Holdvilág utca a Tabánban, 1902– 1903; Utca Vácott, 1904; Testvérek, 1906; Szentendre, 1907). A plein air festés oldott folthatása érvényesül Fiúarcképén (1900 után) és Vedres Márk portréján (1907) is.
Művészete 1913-tól alapvetően megváltozott: bibliai témák keretében a képzelet teremtette, díszletjellegű városképeket, romantikus bibliai tájakat festett. Utóbbi korszakának jellemző sajátossága a dekoratív-szimmetrikus elrendezés és a tragikus hatású fény-árnyék kettőssége. Művein az égbolt kiemelt félelmetessége nyomasztó teherként nehezedik a kisméretű tájképi motívumok (várak, hegyek) és az apró, összezsúfolt figurák együttesére (Mesetáj, 1913 után; A folyó, Bujkáló nap, 1925; Nyugtalan idő, 1929; Felvidéki táj tavasszal, 1937; Éjszakai támadás, Sziklavár, A festő álma, 1930-as évek). A kor akut társadalmi problémái elől visszavonuló, zárkózott természetű művész a Tanácsköztársaság idején tagja lett a Kommunista Művészek Végrehajtó Bizottságának. – Horthy Miklós kormányzótól mentességben részesült (1944), az ország megszállása idején gettóba hurcolták (1944), Pest ostromát túlélte, hazatérése után, Nagymező utcai műteremlakásában agyvérzés érte.
(A kép forrása: Wikipédia)
Irodalom
Fényes Adolf árnyai
Fényes Adolf festőművész a 20. század első felének meghatározó alkotója volt. A festészet alapjait Székely Bertalantól, Greguss Jánostól valamint már németországi tanulmányai során Max Thedytől sajátította el. Festészetét, a 19. század második felétől jelentős festészeti genre, a plein air, azaz a szabadban való festés, a természetes szórt fényt előnyben részesítő technika jellemezte.
A plein air jelentése „nyílt levegő”. Fényes munkásságát valósággal átitatja a nyíltság mozzanata, ami a természetesség megjelenítésére alkalmassá tette. Képei, például a Néma utca (1899, olaj, vászon) a napfényben fürdő paraszti életképek ábrázolását ötvözik az árnyékok tónusával. Az árnyék is természetes képződmény, amint erre a képen látható fák jelenléte is utal. A fény csak az árnyékhoz képest rendelkezik potenciállal, csak az árnyékhoz képest értékelhető pozitív viszonyulásként. Fontos mozzanat a Néma utcában a polaritás, nem az ember és természet dualitása, hanem a fény és a sötét polaritása. Ennek híján megszűnne a valóság mint olyan.
Polaritás nélkül Fényes Adolf munkája sem értelmezhető, mivel a fény teszi lehetővé a dolgok ábrázolását, azonban az ábrázolt dolgok beárnyékolják a fényt. A plein air fontos tanulsága, hogy a művésznek fel kell számolnia az általa ábrázolt világgal szembeni távolságát, és a világban meg kell jelennie, szinte árnyékot kell vetnie. A művészet maga árnyékvetés az üres vászonra, a vászon tiszta fény-visszaverőképességének feláldozása az árnyék oltárán. Érdekes mozzanat az említett festményben, hogy nem látszanak az előtérben lévő fák, csak az árnyékok. Fényes ezzel arra utal, hogy amit közel engedünk magunkhoz, annak a negatívumaival is kérlelhetetlenül szembesülnünk kell. Kötelességünk elviselni a negativitást, a polaritás árnyoldalát, mivel lehetetlen annak tagadása, legalábbis amíg fenntartjuk a reprezentáció szándékát.
Fényes 1891-ben Párizsban telepedett le majd Benczúr Gyulánál fejezte be tanulmányait. Alapító tagja volt a szolnoki művésztelepnek, és Szolnokon alkotott nyaranta. Halálát a második világháború és a Holokauszt viszontagságai okozták, ám halálának pontos körülményei máig vitatottak. 1944-ben elhurcolták, és a német megszállás végét súlyos betegen élte meg, ezután rövidesen elhunyt.
Életére a történelem sötét árnya vetült, egy olyan történelmi korszaknak az árnya, amely a különbözőség eltüntetésén munkálkodott. Festményei tanúságtételek a polaritások mellett.