Rövid leírás
A budapesti gyakorlógimnázium helyettes tanára, az Eötvös Collegiumban a görög nyelv korrepetitora és a budapesti evangélikus gimnázium óraadó tanára (1902–1903). A Müncheni Egyetemen állami ösztöndíjas (1904–1905), majd több nagy európai könyvtár bizánci kéziratanyagát tanulmányozta át (1905–1907). A Pápai Református Kollégium, majd a budapesti VII. kerületi állami gimnázium (1906–1908), a Debreceni Református Főiskola r. tanára (1908–1914). A budapesti tudományegyetem magántanára (1910–1914), a Debreceni Tudományegyetemen, ill. a Tisza István Tudományegyetemen a klasszika-filológia ny. r. tanára (1914–1940); közben a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánja (1918–1919 és 1938–1939), majd az Egyetem rektora (1928–1929). A Székely Társaság elnöke (1919-től), a debreceni Országos Székely Kongresszus rendezője (1934).
Kora középkori egyetemes és magyar történelemmel foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a magyar történelem bizánci forrásainak feltárásában és kiadásában, ill. a XIII. századi magyar–bizánci kapcsolatok kutatásában. A legnagyobb elismerést Laonikos Chalcondylés szövegkiadásaival szerezte. A késő bizánci történelem legfontosabb történetírója elsőrendű forrást alkotott, amely a XV. századi eszmetörténet egyik legimpozánsabb emléke. Darkó Jenő végezte el az alapkutatásokat, amelynek során 25 kézirat teljes vagy részleges összevetésére került sor. Erdély elcsatolása után (1920) elsősorban az erdélyi kérdés múltját és jelenét vizsgálta.
(A kép forrása: edit.elte.hu)