Nemzeti Sírhelyek


Komáromi Csipkés György

Rövid leírás

Komáromi Csipkés György

Apja Csipkés Mihály városi tanácsos volt. Gimnáziumi tanulmányait szülőföldjén kezdte, és Sárospatakon végezte. Ezután Kassára ment, és az ottani református iskola rektora lett. Innen csakhamar Debrecenbe költözött. 1650 nyarán külföldre ment tanulni. Utrechtben telepedett le, ahol egyebek között a keleti nyelveket tanulta. A hébert annyira elsajátította, hogy héber nyelvű szónoklatot tartott az egyetemi hallgatóknak. 1653. február 7-én a teológia doktora lett. Az év nyarán visszatért Magyarországra, és Debrecenben a keleti nyelvek és bölcselet tanára lett. Augusztus 8-án foglalta el tanári székét. 1655-ben megjelent magyar nyelvtanában a magyart is a keleti nyelvek közé sorolta a székely–magyar rovásírás jobbról balra haladó írásmódja miatt.

1657. június 17-én Debrecenben lelkésszé választották, hivatalát 1678. október 6-án bekövetkezett haláláig viselte. Könyveit a debreceni és sárospataki iskolára hagyta.