Rövid leírás
A Pázmány Péter Tudományegyetem Ideg- és Elmeklinika Agyszövettani Osztályának gyakornoka (1927–1929), tanársegéde (1929–1932), a Klinika Férfi Osztályának, majd Női Osztályának osztályvezető tanársegéde (1932–1936). A debreceni Tisza István Tudományegyetem Ideg- és Elmeklinika Férfi Osztálya és az Agyszövettani Laboratórium osztályvezető tanársegéde (1937–1939), az ideg- és elmegyógyászat ny. rk. (1939–1941), ny. r. tanára (1941–1951) és a Klinika igazgatója (1939–1951). Az Orvostud. Kar dékánja (1944–1946). Állami belföldi kutatói ösztöndíjas (1927–1929), a Rockefeller-alapítvány ösztöndíjával a montréali McGill Egyetem Neurológiai Intézetében, ill. több amerikai egyetemen (Ann Arbor, Baltimore, Chicago, New Haven, New York) kutatott (1936–1937), majd Párizsban járt hosszabb tanulmányúton (1937).
Politikai okokból megfosztották egyetemi tanári állásától, és kizárták az MTA tagjai közül (a kizárás közvetlen oka az volt, hogy egyik előadásában az elmebetegségek kiváltó okai között említette pl. a sztahanovisták versennyel járó feszült lelkiállapotát, 1951; tagságát és katedráját is visszakapta: 1956, ez utóbbit azonban betegsége miatt már nem foglalhatta el), a Balassagyarmati Kórház Férfi Ideg- és Elmeosztályának osztályvezető főorvosa (1951–1956). Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1944–1945). A Magyar Tudományos Tanács tagja (1948–1949, 1949: lemondott). A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság debreceni csoportjának elnöke (1946–1949; 1949: lemondott). A Debreceni Orvosegyesület elnöke (1945–1951). Az Ideggyógyászati Szemle főszerkesztője (1954–1956).
Tudományos pályafutásának kezdetén elsősorban az idegrendszer ép és sérült kórszövettanával, ill. az örökléses idegbetegségek patológiai okaival foglalkozott, később érdeklődése a kísérletes neuropatológia, a kísérletes idegélettan és a klinikai neurológia felé fordult. Montréalban, A. Ciprianival a különböző agyterületek működési intenzitásának vizsgálatára a véráramlás mérésén alapuló termikus módszert dolgozott ki, ami új szakaszt nyitott az epilepszia kutatásában. Az idegsebészet nemzetközileg is elismert kutatójaként klinikáján önálló idegsebészeti osztályt rendezett be, ahol Magyarországon először meghonosította a modern radikális idegsebészeti eljárásokat. Nagy jelentőségű afázia-kutatásokat is folytatott, amelyek során alapvetően új eredményeket ért el a beszéd ép és kóros folyamatainak feltárása terén. Mint dékán 1944-ben erélyesen szembeszállt a debreceni egyetem kiürítésével és elmenekítésével. Az 1950-es években tiltakozott az új tárgy, a honvédelmi ismeretek bevezetése ellen, továbbá mint meggyőződéses pacifista tudós lelkiismereti kötelességének tekintette, hogy fellépjen a hidegháborús előkészületekkel szemben.
(A kép forrása: Wikipédia, szerző: Orosz Viktória)