Nemzeti Sírhelyek

Hogyan lett a magyarul nem beszélő, elkényeztetett úrifiúból Magyarország első kultuszminisztere, az egyszerű emberek számára is elérhető, magyar nyelvű oktatás élharcosa? A 200 éve született Eötvös József élete sokak számára lehet példaért ékű. A tehetős nemesi családba született fiúcska rajongásig szerette édesanyját. Felhőtlen gyermekéveit vele és nagyszüleivel töltötte a Fejér megyei Ercsiben, melyről később így vallott: „Nem neveltettem soha más, mint anyám által, Lilien nagyatyám házában, de nagyszüleim minden befolyása nélkül.” Az éles eszű fiú anyanyelve a német volt, a magyart csak törve, nehézkesen beszélte. Nevelője, Pruzsinszky József, aki Goethe szeretetén kívül a francia felvilágosodás gondolataival is megismertette. A mogorva, egyenes embertől akkoriban sokan tartottak, ám Eötvös később is hálával gondolt rá. Ekkor alakult ki benne a nép iránti szeretet, a gondolkodás szabadsága és az elnyomás elleni fellépés fontossága. Tizenegy évesen kellett kiszakadnia a szeretett légkörből Pestre került gimnáziumba. Diáktársai nem szerették: apját és nagyapját hazaárulónak, Habsburg-bérencnek tartották. Mikor nagyapja, Eötvös Ignác árulásáról kérdezte nevelőjét, Pruzsinszkytól kíméletlenül őszinte választ kapott: „Az bizony, apád is az, s te is annak készülsz, hiszen még magyarul sem beszélsz becsületesen.” A kamasz Józsefre nagy hatással voltak ezek az élmények és elhatározta, ő nem lesz olyan, mint felmenői. Pár hónap alatt megtanult magyarul és diáktársainak is megfogadta: egész életében hazáját fogja szolgálni. Ígéretét a lehető legjobban beváltotta. Pályájának kezdetén Fejér megyei jegyzőként megismerkedhetett a nép apró-cseprő gondjaival, fontos tapasztalatokat szerzett. 1839-ben költözött Pestre, ami már akkor is a politikai élet központjának számított. Minden erejével a társadalom haladásáért és a közművelődés átalakításáért harcolt. A ’48-as forradalmi kormányban aztán megkapta a vallás- és közoktatásügyi tárcát és az állam feladatává tette iskolák állítását és tanítók képzését. Érdemei nemcsak az alapfokú, hanem a közép- és felsőfokú oktatásban is elévülhetetlenek. A szabadságharc bukása után kénytelen volt emigrálni, ám a kiegyezés környékén már ismét aktív szerepet vállalt a közéletben, olyannyira, hogy 1867-ben másodjára is kultuszminiszteri pozíciót vállalt. A nép felemelésébe, az egyenlőségbe és szabad választásba vetett hite mellett mindvégig kitartott, bár egyre több támadás érte. Politikusi pályája mellett sok időt töltött írással is: állambölcseleti és szépirodalmi művei a mai kor olvasója számára is tanulságosak, az irodalomtudomány a magyar realista regény megteremtőjeként tartja számon. Ki tudja, talán az egész pályája máshogy alakul, ha nem egy ilyen kemény szavú nevelő mellett nő föl? Eötvös Józsefet 1871-ben, 58 éves korában érte a halál – külön kérése volt, hogy Ercsiben helyezzék örök nyugalomra.

„Szívünk mélyébe temetve sok emlék fekszik, s ha magunk vagyunk s körülöttünk csend, s keblünkben sötét éjszaka, ekkor elhagyják mély sírjokat s a multról beszélnek egy bús regét.“

(Eötvös József: A karthausi, 1841)

Balázsfy Rezső festő- és grafikusművész, híres ex libris-gyűjtő, 1931-ben rövid időt a Mezőkeresztestől néhány kilométerre lévő Sály községben töltött, s ellátogatott az akkor meglehetősen elhanyagolt, egykori Eötvös-kastélyba is. A kúria elvadult parkjában különös síremléket, egy téglalap alaprajzú emelvényt, dór oszlopos, baldachinba foglalt kő szarkofágot talált, fölötte obeliszkkel. A legkülönösebb azonban a sírkamra felirata volt, pontosabban az a néhány ismeretlen nyelven rótt jel, amelyet a művész sehogy sem tudott megfejteni. Balázsfy Rezső kifaggatta a tanítót és a helyi református gyülekezet lelkipásztorát, akik azonban az ismeretlen emlékműről még csak bizonytalan felvilágosítással sem szolgáltak. Csak annyit tudtak, amit valójában sejteni lehetett: a különös emelvény a vásárosnaményi Eötvös család valamelyik tagjához kapcsolható. Ifj. Eötvös Ignác császári és királyi kamarás, udvari alkancellár, az édesapa, Sályon született; Eötvös József író, a Batthyány-, majd az Andrássy-kormány minisztere, a fiú, éveket töltött Sályon, minden bizonnyal itt írta első ismert regényét A karthauzit is.

Miután Balázsfy Rezső rajzokat és fotókat készített a sályi rejtélyes obeliszkről évtizedekig nem történt semmi. A kitűnő grafikus felfedezését csak 23 évvel később, 1954-ben tette közzé a Művelt Nép című képes magazinban. Nem tudjuk, hogy miért várt ilyen sokáig a különös emelvény megismertetésével, lehet, hogy maga próbálkozott a feladvány megoldásával. Nos, ha így történt, nem járt sikerrel. A híradás hatására azonban László János paleográfus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Titkárságának munkatársa, 1955 júniusában, levélben fordult Siposs István sályi református lelkészhez. Siposs István részletesen tájékoztatta László Jánost arról, hogy valójában a helyi közösség nem tud semmit sem a szarkofágról, sem a feliratról. Valószínű, hogy az Eötvös család egyik, kisgyermekkorában elhunyt tagja tiszteletére emelték, úgy tudják a sályiak, hogy a rejtélyes felirattal maga Vámbéry Ármin, a neves orientalista is foglalkozott, ám megfejtenie neki sem sikerült…

László János paleográfus – az egyébként szintén sályi kötődésű Gárdonyi Géza titkosírásának megfejtője – hosszú évek kitartó munkája után rájött arra, hogy a sályi felirat a héber írás egy régi változata. Az obeliszk különlegessége az, hogy magyar szöveget rejt héber nyelven, mert a jobbról balra haladó héber szövegek az alábbi textust leplezik: ALUSZIK, ami egy síremléktől nem meglepő. Miután a szöveget megismerte, már csak azokra a nem elhanyagolható kérdésekre kellett válaszolnia: 1. Miért írtak héber betűs magyar nyelvű szöveget egy 19. századi síremlékre? 2. Kit rejt a sír? és 3. Mikor épült a szarkofág?

László János kriptográfus az első kérdésre viszonylag könnyen megfelelt. Az Eötvös-kastélyt – pontos építtetője neve és az építés dátuma nem ismert – id. Eötvös Ignác, az író nagyapja kapta meg hozományként 1786-ban, amikor feleségül vette Szepessy Máriát. Minden bizonnyal az új tulajdonos építtette a kastélyhoz a kor divatjának megfelelő szentimentális romantikus kertet, amelyet jelképes és műsírok, elhunyt ősök igazi síremlékei, műbarlangok, sziklacsoportok, szobrok, kőkutak, egyéb emlékoszlopok és kődíszítmények jellemeznek. Az elhunyt ősök sírfeliratát archaikus – nem ritkán héber – feliratok őrzik, mint romantikus egzotikumot. A mélabús hangulatú kertben, az elbujtatott kerti kődíszek között, az ember kicsinek és elhagyatottnak érezhette magát, nem véletlen, hogy ilyen körülmények között, ebben a parkban írhatta Eötvös József A karthauzit. A karthauzi szerzetesek ugyan közös rendházban éltek, mégis remetéskedtek: nagy, négyzet alakú földszinti kamrákban laktak, amelyek mindegyike egy kis kertre nyílt, ahol magányos óráikat töltötték.

László János írásszakértő a második kérdésre már több felelettel is szolgált. Ha valódi síremlékről van szó, akkor az Eötvös család egy ismeretlen tagja emlékét őrzi a felirat. Minden bizonnyal egy olyan névtelen családtagról van szó, aki még keresztelése előtt meghalt, ezért neve sem lehetett. Így nem véshették fel az obeliszkre a nevet, csak egy rejtélyes feliratot. Ám az is könnyen lehet, hogy a felirat csupán jelképes sír, az Eötvös család dicső elődeiről emlékezik meg, akiknek szelleme a kertben „aluszik“ növelve ezzel a park romantikusságát és titokzatosságát.

László János kodikológus végül az általa feltett harmadik kérdésre úgy válaszolt, hogy a síremlék építése Eötvös József A karthauzi című regénye keletkezéstörténetével függhet össze. Az író sályi tartózkodása (1837–1841) merengő, szentimentális korszakához kötődik, s tudunk arról, hogy Rosty Ágnessel való házassága (1842) előtt romantikus kapcsolatba került egy közelebbről nem ismert hölggyel. Minden bizonnyal az íróhoz nagyon közelálló gyermekről van szó…

Miután László János megfejtette a sályi feliratot és közzétette elméletét a sályi rejtélyes obeliszkről, évtizedekig nem történt semmi. A kitűnő paleográfus elmélete után 32 évvel, 1990-ben, Barsi Ernő helytörténész, a sályi hagyományok kutatója elismerte a héber feliratok megfejtését és László Jánosnak a szentimentális kerttel kapcsolatos álláspontját, s azt sem vitatta, hogy Eötvös József Sályon írhatta A karthauzit. A László János által felvetett további két kérdésre azonban egészen más megoldással szolgált.

Barsi Ernő folklorista – akinek édesapja Barsi Lajos tanító, Sály község első monográfusa volt – mindenekelőtt lajstromba szedte a már édesapja által is összegyűjtött helyi legendákat az obeliszkről. A legendák szerint az obeliszk helyén régen egy barlangház volt, ahol az 1800-as évek elején vad tivornyázások folytak. Minden bizonnyal egy ilyen „mulatás“ szomorú emléke ez a kőidol. Más vélemények szerint, a síremlék helyén egykor három akácfa állt, s a fák hűvösében írogatott egykoron Eötvös József, tán A karthauzit is itt fogalmazta. Beszélik, hogy az író egy alkalommal, épp’ amikor befejezte a napi penzumot, sietősen összecsomagolt. Jól is tette ezt, mert ahogy felkelt és útnak indult, villámcsapás sebezte halálra a három akácfát. Az író szerencsés megmenekülése emlékére emelte a sírhalmot.

Barsi Ernő etnográfus azonban erősen kételkedett az édesapja által lejegyzett helyi történetek valódiságában. Azt azonban mindenképpen különösnek találta, hogy a kiváló paleográfusnak, László Jánosnak elkerülte a figyelmét a kőoszlopon lévő 1814-es dátum. Minden bizonnyal az évszám a sírhalom alapításának az éve, s ha ez így van, az obeliszk aligha köthető az akkor mindössze egyéves gyermek Eötvös Józsefhez. Legvalószínűbb, hogy ifj. Eötvös Ignác, az író édesapja, halott névtelen és kereszteletlen gyermeke – azaz az író testvére – emlékére állította a kőhalmot és a „pogány“ feliratot: akinek így nem lehetett neve, csak emlékhelye.

Valójában az 1814-es év – amiről László János úgy tűnik megfeledkezett – nem biztos, hogy a kőemlék alapításának az éve. Ha sírfeliratról van szó – s minden bizonnyal a kőre vésett jelek azok – akkor lehet, hogy egy, az Eötvös családhoz közelálló, korán – de nem újszülöttként – elhunyt fiatal személy születési évét őrzi az emlék. Ha viszont így van, akkor mégiscsak Eötvös Józsefhez köthető az obeliszk, pontosabban ahhoz az ismeretlen és fiatalon elhunyt hölgyhöz, akihez néhány – László János elmélete óta felbukkant – szerelmes költeményt is írt. A karthauzi, Eötvös József első regénye, egy szerelmében csalódott, magányra vágyó, ezért a karthauzi rendbe álló fiatalember életéről szól, talán nem véletlen, hogy a történetet az író épp’ a sályi kastélyparkban jegyezte…

A rejtélyes sályi felirat tovább őrzi titkát.

A karthauzi

Gusztáv, egy grófi család gyermekeként, szeretet nélkül nőtt fel; korán nevelőintézetbe került, ahol megismerkedett Armand-nal, egy tönkrement bankár fiával. A rövidesen kitörő júliusi forradalomban Armand részt vett, Gusztáv nem. Gusztáv aztán beleszeretett Juliába, egy arisztokrata márki leányába, aki azonban nem viszonozta a fiatalember érzelmeit, Gusztáv helyett – a hitszegő Armand közvetítésével –a dúsgazdag Dufey grófot választotta.

Julia édesapja Gusztávnak ígérte leánya kezét, s amikor a márki megtudta, hogy Julia mégis Dufey-t választotta, kitagadta leányát, sőt azt állította, hogy Julia nem a törvényes gyermeke. A márki döntése után, a haszonleső Dufey, az elmaradt örökség miatt elhagyta Juliát; a boldogtalan Gusztáv – akinek barátjában, Armand-ban is csalódnia kellett – viszont nagy utazásokba kezdett, léha társaságba keveredett, és teljesen elzüllött.

Gusztáv fogadásból udvarolni kezdett egy szegény polgárleánynak, Bettynek. A megcsalatott leány azonban őszintén megszerette az erkölcstelen Gusztávot, ám a hazugság kitudódott, Betty később belehalt csalódásába. Julia magára maradt Dufey-től származó gyermekével, ám apja mégsem hajlandó visszafogadni őt, ezért testét bocsátotta áruba. Gusztáv úgy érezte, hogy mindenkit tönkretett, s miután édesapja is meghalt, a fiatalember úgy döntött, hogy kolostorba vonul: belépett a karthauzi rendbe. A lelki megrázkódtatások és az önvád Gusztávot végül testileg is összetörték, súlyos tüdőbetegsége végül a sírba vitte.

Gusztáv, a heves érzelmekben égő, majd elégő romantikus ifjú, aki sem szeretni nem tud, sem boldogságot adni nem képes. Tragédiája a meghasonlás tragédiája: az életuntság, az enerváltság és az akaratgyengeség drámája. A regényben a fő hangsúly mindig Gusztáv lelki fejlődésén – visszafejlődésén, vergődésén – van, a cselekmény és a konfliktusok csak illusztrációul szolgálnak.

A karthauzi én-regény, amely naplóban, hosszú monológokban ismerteti a főhős történetét, s a cselekményt megszakítják filozofikus elmélkedések, érzelmes leírások és a szenvedélyek elemzései.

A karthauzi én-regény, amely megmutatja a hibát, rávilágít a bűnre, leleplezi a gonoszságot, a visszásságot és az embertelenséget.

A karthauzi én-regény, amelyet Eötvös József Sályon, az Eötvös-kastély magányában, a romantikus kastélyparkban írt.

A karthauzi a magány, a világtól való elvonulás, a csendes szemlélődés jelképe az eötvösi életműben. Élete legtermékenyebb és legnyugodtabb éveit töltötte el Sályban, évekkel később is ilyen alkotói magányra vágyott.

Eötvös József családjával, 1845-ben a Svábhegyre költözött, ahol ott több telket is vásárolt. A villaépítés 1851-ben fejeződött be, utóbb a villa mellé egy svájci stílusú kis házat is építtetett, amelyet Karthauzi-laknak nevezett. Az utcát ma is Karthauzi utcának hívják…

(Legújabb írásunkkal az 1813. szeptember 3-án született báró vásárosnaményi Eötvös Józsefre emlékeztünk. Ercsi sírja a nemzeti sírkert része.)