Rövid leírás
Az ősrégi nemesi rudnai és divékújfalusi Rudnay család leszármazottja. Apja, Rudnay András (1730–1817) szolgabíró, anyja, jobaházi Dőry Anna (1736–1803) volt. Az apai nagyszülei Rudnay Sándor (1691–1758), földbirtokos és váli Vály Anna (1706–1791) voltak. Az anyai nagyszülei jobaházi Dőry István, földbirtokos és Szalánczy Dorottya voltak. Gimnáziumi tanulmányait Moravánban, Nyitrán a piaristáknál és a pozsonyi főgimnáziumban végezte. Filozófiát a nagyszombati Királyi Akadémián tanult, majd Budán a szemináriumban végezte teológiai tanulmányait. 1783. október 12-én szentelték pappá Nagyszombatban. 1784-ben teológiai doktor.
1815-ben a király kinevezte erdélyi püspökké. Rudnay a gyulafehérvári várbeli bulgarita kolostorban általános szerzetesi szemináriumot alapított. Az új püspök a papneveldében tanuló 26 kispap számát három év alatt 50-re növelte és a szeminárium fenntartására évenként 16 000 forintot költött a saját vagyonából. Egyházmegyéjét közelebbről megismerendő, majd minden plébániát, községet meglátogatott. Amikor 1816-ban éhínség uralkodott Erdélyben, megnyitotta magtárait az ínségesek számára és pénztárát a nyomor enyhítésére.
Ferencrendi novíciusok 1819-ben jöttek először a szerzetesi szemináriumba. Itt kapták a rendi kiképzést, a teológiai stúdiumokat az egyházmegyés kispapsággal együtt az 1753-ban alapított szemináriumban folytatták. Ezt a gyakorlatot az 1822-es egyházmegyei zsinat megerősítette, ez a gyakorlat folytatódott egészen 1848-ig.
Ő volt az, aki 1820-ban ténylegesen visszaköltöztette az Esztergomi érseki székhelyet Nagyszombatból Esztergomba.[2] Ez addig a katolikus egyházszervezés tartós adóssága volt, amely 1683 óta, Esztergom török alóli felszabadulása óta fönnállt. Ennek oka, hogy a korábbi hercegprímások engedelmeskedtek a császári akaratnak, amely tartósan Bécs közelében akarta tudni őket. Rudnayt ugyanakkor Ferenc császár és király is fölhatalmazta a prímási székhely visszaköltöztetésére.[2]
A XIX. század első felének legnagyobb egyházi építkezése az esztergomi székesegyház volt. A hercegprímás a fiatal Kühnel Pál tervei mellett döntött. Kühnel, Rudnay utasításainak engedelmeskedve az esztergomi várdombra hatalmas épületegyüttest, valóságos magyar Vatikánt tervezett. Ebből a nagyszabású tervből azonban csak a székesegyház és a kanonokházak egy része valósult meg. A bontási, romeltakarítási munkák elkezdődtek, s 1822. április 23-án, Szent Adalbert napján sor került az alapkőletételre is. Az építkezés vezetője, Kühnel Pál unokaöccse, Packh János volt, akinek a Bakócz-kápolna áthelyezését is köszönhetjük. A XVI. században vörös márványból készült kápolna Magyarország egyetlen épségben megmaradt reneszánsz műemléke. 1823-ban Packh János 1600 darabra szétbontva, majd tájolását megváltoztatva az új székesegyházba beépítve megőrizte az utókornak. A bazilika építésének munkálatait 1831-ig, a megrendelő Rudnay prímás haláláig folytatta. A székesegyház építése szépen haladt előre Packh irányítása alatt, először a jobb oldali első oldalkápolna készült el, amelyet Szent István vértanú tiszteletére szenteltek fel, majd elkészült a kupolatartó dob egyik boltíve. Amikor Rudnay 1831-ben meghalt, az épület fő falai, a leendő kupolát tartó négy óriási pillér és az azokat összekötő boltozatok már álltak, a szentély boltozása folyamatban volt.