Nemzeti Sírhelyek

Szabolcs és Ung k. e. e. vármegyék főispánja (1922–1929), a Bethlen-kormányban, a Kereskedelemügyi Minisztérium politikai államtitkára (1929–1931), a kormányzó Egységes Párt, ill. 1932-től a Nemzeti Egység Pártja programjával országgyűlési képviselő (Kemecse, 1929–1935). A Gömbös-kormány földművelésügyi minisztereként (1932. okt. 1.–1935. jan. 9.) nevéhez fűződik a gazdaadósságok rendezése, az erdőtörvény, a cselédtörvény és a Tisza felső folyásának hajózhatóvá tétele. A miniszterelnöknek a totális állam kiépítésére tett kísérlete miatt kivált a kormányból, a Nemzeti Egység Pártjából is kilépett (1935; visszatért: 1937). Pártonkívüli programmal ismét országgyűlési képviselő (Kemecse, 1935–1937) és a kormányzó által a Felsőház élethossziglan kinevezett tagja (1937–1942). Az Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke (1937–1942).

Magyarország miniszterelnöke (1942. márc. 9.–1944. márc. 22.), egyúttal külügyminiszter is (1942. márc. 9.–1943. júl. 24.); a Magyar Élet Pártja vezére, országgyűlési képviselője (Eger, 1942. nov.–1944). Kinevezésére Horthy Miklós kormányzó belső bizalmasaként, az angolbarát konzervatív csoportosulás támogatásával került sor. Legfőbb célja az volt, hogy Magyarországnak, a Bárdossy-kormány alatt elvesztett mozgásterét visszaszerezve az országot a világháborúból kivezesse. A nemzetiszocialista Németországhoz fűződő szálak lazítását, az angolszász hatalmakhoz való közeledést, a világháborúból való kiugrást úgy kellett volna végrehajtania, hogy az ne vonja maga után az ország német megszállását. Emiatt egész hivatali ideje alatt kénytelen volt konspirálni, terveit kormánya tagjaival sem beszélte meg, nem is tájékoztatta őket, ezért megnyilvánulásai és sokszor intézkedései is ellentétben álltak valódi szándékával és titkos diplomáciájával Kormányzása első néhány hónapjában még úgy látta, hogy a világháború megegyezéses békével is zárulhat, amely után Magyarország továbbra is német érdekszférában marad. A korábbi magyar ígéreteket betartva hozzájárult a 2. magyar hadsereg kiküldéséhez a keleti frontra, további erők bevetésére azonban a magyar katonai potenciál megőrzése végett később sem volt hajlandó. Az állandó német nyomás hatására több, a zsidó lakosságot sújtó korlátozó intézkedést hozott (zsidótörvények), de nem tett eleget az ország teljes zsidótlanítására vonatkozó követeléseknek. Titkos béketapogatózásokat kezdeményezett az angolszász szövetségesekkel (1942 ősze), amelyeket kezdetben (elsősorban az amerikaiak) határozott tartózkodással fogadtak. A német csapatoknak a Szovjetunióban elszenvedett első nagy vereségei, ill. a szövetségesek észak-afrikai, majd olaszországi partraszállásának hatására a tárgyalások felgyorsultak. A magyar kormány titkos, előzetes fegyverszüneti megállapodást kötött az angolszász hatalmakkal (1943. szept.) nemsokára azonban világossá vált, hogy a tervezett balkáni partraszállás elmarad, s az ország területét a szovjet csapatok érik el hamarabb. Kállay politikája ebben a helyzetben csődöt mondott. A nácizmusnál is veszedelmesebbnek tartott bolsevizmus ideológiáját megtestesítő Szovjetunióval a többszöri brit ez irányú üzenet ellenére sem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni, ugyanakkor a német hírszerzés majdnem mindent megtudott titkos diplomáciájáról.

Az ország német megszállásának napján a török követségre menekült (1944. márc. 19.), amelyet a nyilasok ultimátuma nyomán kénytelen volt elhagyni (1944. nov. 19.). A nyilasok letartóztatták, Sopronkőhidára (1944. dec.), majd a mauthauseni (1945. febr.) és a dachaui koncentrációs táborba hurcolták (1945. ápr.). Kiszabadulása után (1945. máj.) nem tért vissza Magyarországra, Olaszországban (1945–1953), majd haláláig az USA-ban élt (1953-tól). Részt vett a magyar emigráció politikai mozgalmaiban, a Magyar Nemzeti Bizottmány Végrehajtó Bizottságának (VB) tagja (1954–1957).