Rövid leírás
Kolozsvárott bíró (1913–1932), egyúttal a kolozsvári Luther Otthon igazgatója (1929–1930). Az erdélyi Országos Magyar Párt felkért szakértője, rendezvényeinek rendszeres előadója. Budapestre költözött (1932). Az Igazságügyi Minisztérium, majd a Miniszterelnökség Kisebbségi Osztályának szakelőadója (kúriai bírói rangban, 1932–1944). A II. világháború után, a Miniszterelnökség Nemzetiségi Ügyosztályára berendelt kúriai bíró (1945–1946), a Kúrián, majd a Legfelsőbb Bíróságon bíró (1946–1950. dec. 31.). Kényszernyugdíjazása után kitelepítették Hajdúhadházra (1951 nyara–szept.), majd – kérelmére – Kondorosra (1951. szept.-től; rehabilitációját a Belügyminisztérium elutasította: 1963).
Az Országos Luther Szövetség társelnöke (1945–1951), a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes főügyésze és egyetemes presbitere (1949–1951), egyúttal az egyházi jogi főosztályának vezetője (1951). A kolozsvári Evangélikus Néplap szerkesztője (1921–1932). Az Erdélyi Magyar Évkönyv. 1918–1929 c. kiadvány társszerkesztője (1930). Budapesten, az Evangélikus Életet kiadó Országos Luther Szövetség igazgatója (1932–1944).
A trianoni döntéssel Romániához került Kolozsvárott, mint kolozsvári magyar presbiter és püspöki tanácsos az evangélikus egyház helyzetével foglalkozott és kisebbségkutató tevékenységet fejtett ki. Kezdeményezte, hogy a Romániához került területek magyar evangélikussága önálló egyházat alapítson, azaz független legyen a magyarországi evangélikus egyházhoz tartozó barcasági és partiumi gyülekezetektől, ill. a szászokhoz tartozó kolozsvári egyházközségtől. Tevékenysége miatt több retorzió érte: a szászsebesi egyházkerületi fegyelmi bíróság fegyelmi eljárást indított ellene (1929. júl. 3.) valamint a kolozsvári presbitériumból való kizárással és jogainak megvonásával büntették. Kisebbségkutatóként elsősorban a két világháború közötti erdélyi magyarság területi megoszlásával, egyházi szervezeteivel, iskolaügyével, nemzetiségstatisztikai és népesedésviszonyaival, valamint az erdélyi magyar anyanyelvű zsidósággal foglalkozott. Budapesten, minisztériumi, ill. miniszterelnökségi szakértőként a magyarországi német kisebbség felelőseként, a náci befolyás ellen küzdött, a Szálasi-féle nyilas uralom alatt megtagadta a szolgálattételt: a nemzeti ellenállás tagjaként üldözötteket mentett. A II. világháború után ismét aktuális kisebbségpolitikai-nemzetiségi kérdésekkel – pl. a bukovinai székelyek magyarországi betelepítése, a felvidéki magyarok helyzete, a béke-előkészítés kisebbségi vonatkozásai stb. – foglalkozhatott.