Rövid leírás

Schultz Imre

Főherceglakon született, hol atyja tanító volt; 1862-ben Mohácson tanulta a 4. főelemi osztály tantárgyait. 1862-től 1865-ig az alreáliskola három osztályát Pécsett végezte kitűnő sikerrel és a királyi katolikus tanítóképzőt 1865-től 1867-ig Pesten Bárány Ignác alatt. 1867-ben főelemi tanítóságra nyert oklevelet. Tanítóként működött szülőhelyén (Albrecht főherceg birtokán) négy évig; 1871-ben a pécsi római katolikus tanítóképző újraszerveztetvén, ő nyerte el a legelső rendes tanári tanszéket a mennyiségtan, földrajz és természetrajz tanítására, előadta még a módszertant és német irodalmat; 1876-tól 1889-ig zenetanár is volt, 1878-tól 1885-ig pedig az intézet igazgatója. A Szent István Társulat irodalmi és tudományos osztályának tagja, a pécsvidéki tanítóegylet elnöke, a tanítóképző-intézeti tanárok országos egyesületének választmányi, a bajai katolikus tanítóegylet tiszteleti tagja volt sat. 1901 júniusában nyugalomba vonult, midőn Kőszegre költözött. Itt az irodalomnak élt; majd a vidéki tanítóknak tartott előadásokat. 1905 elején betegeskedni kezdett és februárban Bécsben szanatóriumba vétette fel magát; de két súlyos operáció után ugyan Kőszegre visszatért; ott azonban ugyanazon év július 8-án délelőtt 11 órakor meghalt. Örök nyugalomra helyezték 1905. július 10-én délután a kőszegi temetőben.

Cikkeinek száma az 1860-as évektől kezdve 500-nál is több, melyek főleg a módszertan, tanügyi szervezés, tanítóképzés, mennyiségtan, természetrajz, zene kérdéseivel foglalkoznak, a következő szaklapokban és folyóiratokban jelentek meg: Iskolabarát, Néptanítók Lapja, Kalauz, Néptanoda, Népiskola, egri Népiskolai Tanügy (főmunkatársa volt), pécsi Tanügyi Füzetek (1874-78-ig főmunkatárs), Ung. Schulzeitung, Pädag. Blätter és Zenelap (1889. 10. Angster József pécsi orgonakészítő és szakíró); írt még a Magyar Államba, Pécsi Közlönybe és a baranyamagyei Gazdasági Lapba sat.)