Rövid leírás
Rövid életrajz
Kun Zsuzsa 1934 december 9-én született Budapesten. Az Operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc és Harangozó Gyula tanítványa volt. Fülöp Viktorral együtt a moszkvai balettiskola ösztöndíjasa volt. A Magyar Állami Operaháznak 1949-től volt tagja, és az ötvenes évek elejétől vezető táncszólistája. A táncos repertoár valamennyi szerepét eltáncolta. Drámai, lírai, sőt komikus szerepeiben egyaránt kimagasló alakításokat nyújtott és számos nemzetközi sikert is aratott. Fellépett többek között Kubában, Amerikában, Egyiptomban, Ausztráliában, az összes szovjet tagállamban, valamint Európa szinte összes országában. Nemzetközi balettversenyek zsűri tagjaként is dolgozott.. 1972–1979 között ő volt az Állami Balett Intézet igazgatója. A hetvenes évek végétől, mint főiskolai tanár – professzor emeríta - vett részt a főiskola életében. Életének 85. évében, 2018. december 24-én hunyt el Budapesten.
Kitüntetései
Liszt Ferenc-díj (1960)
Kossuth-díj (1962)
Érdemes művész (1968)
Kiváló művész (1971)
Budapestért díj (1997)
A Táncművész Szövetség életműdíja (1998)
A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003)
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2005)
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2013)
A XV. kerület díszpolgára és a magas állami elismerései mellett a Finn Lovagrend „Fehér Rózsa” kitüntetésben is részesült.
Kun Zsuzsa önmagáról:
Rengeteget táncoltam, és nagyon sok helyen. (…) Viszont mégsem táncoltam eleget Magyarhonban, valószínűleg részben a sérüléseim folytán. Furcsa módon, külföldön kevésbé izgultam, és talán pont emiatt, itthon akartam a leginkább bizonyítani. Itt én voltam a Kun Zsuzsa, és Kun Zsuzsához képest akartam táncolni. A Kun Zsuzsa azonban olyan maximalista volt, hogy majdnem kitörte a karját, a nyakát, a lábát, mindenét, csak hogy jobbat tudjon adni, mint amilyen ő. Pedig nem tudott, csak olyat, mint amilyen.
Végül is eltáncoltam mindent, amire csak vágytam, és hozzá megkaptam minden kitüntetést is. 1972-ben úgy éreztem, hogy a pályám csúcsán vagyok, és éppen akkor neveztek ki a Balettintézet igazgatói posztjára is. Ámde egy sérülés miatt, melyről kezdetben úgy tűnt, hogy a pályám végét fogja jelenteni, mély depresszióba estem. A kollégáim kérdezgették, hogy mit akarok még, ha már így is mindent elértem? Táncolni, volt a válaszom. Fogcsikorgatva visszaküzdöttem magam a színpadra…
Jelenleg két otthonom van: Rákospalotán és a balett-teremben. Néhány idegösszeroppanás és két válás után végre magamhoz tértem. Azt nem mondhatom, hogy boldog vagyok, de mindenképpen elégedett. Egy kollégámmal közösen vezetünk egy osztályt, melybe kitűnő magyar és külföldi növendékek járnak. Jövőre végeznek, és remélem, hogy elhivatott táncosok lesznek, megtalálják a helyüket az életben és a színpadon, hiszen nagyon tehetségesek. Bízom bennük. Borzasztóan szeretek tanítani, mert most már végre tudom, hogy tudok. Görcsösen sem táncolni, sem tanítani nem lehet.
A hetven évemből a leglényegesebb, hogy táncosnő lettem. „Hideg fejjel és forró szívvel!” – mondta egyszer a metodika-tanárnőm a balettról. Hát hideg fejem az nem volt hozzá, de szívem annál több.