Rövid leírás
A II. önkéntes huszárezredben, majd a 14. huszárezredben szolgált (1865–1880), a bécsi Katonai Lovaglótanár Intézet lovaglótanára (1880–1885), a mezőhegyesi állami ménes osztályparancsnoka (1885–1889), a mezőhegyesi állami ménesintézet parancsnoka (1889–1901), a kolozsi félvérménes vezetője (1901–1918). Cs. és kir. kamarás (1901-től).
Nevéhez fűződik a mezőhegyesi állami ménes világhírűvé fejlesztése. Döntő szerepet játszott a négy állami ménes – Mezőhegyes, Bábolna, Kisbér, Fogaras – tenyészirányának kidolgozásában. Javaslatára Mezőhegyesen csak nóniuszt, félvért és gidránt tenyésztettek, ezáltal kialakította a jellegzetes mezőhegyesi tenyészanyagot. Létrehozta Magyarország első, tenyésztési célt kitűző lótenyésztési egyesületét, a Mezőhegyesvidéki Tájfajta Lótenyésztő Szövetkezetet (1892), amely alapvető szerepet játszott az új mezőhegyesi tájfajta kialakításában. Bevezette a kancák új osztályozási és párosítási rendszerét.
A lótenyésztés fejlesztésének ellenőrzésére D’Orsay Olivér sportszerű lovaglást és kocsiversenyeket is rendezett. 1912-ben belovagolta Makó–Szeged–Kisjenő–Debrecen–Békéscsaba–Makó között húzódó utat. Az eredmény minden várakozást fölülmúlt. Az 1913-ban rendezett kocsiversenyről a külföldi lapok is írtak. Makóról kiindulva Budapesten, Székesfehérváron át a Balaton megkerülésével, Baján és Szabadkán keresztül tértek vissza Makóra. Pontosan meg volt határozva a kocsi és a teher súlya, az etetés és pihenés ideje, a takarmány mennyisége és a napi út hossza. A 28 tájfajtás gazda a mintegy 900 km-es utat 13 nap alatt tette meg, átlag 13 km-t téve meg óránként. Minden ló teljes erőben és egészségben futotta le.