Nemzeti Sírhelyek


Gálffy Ignác, szombatfalvi primor

Rövid leírás

Gálffy Ignác, szombatfalvi primor

A nagy múltú, székely főnemesi Gálffy család sarja az erdélyi Szombatfalván (azóta Székelyudvarhelybe beolvadt) született. A székelyudvarhelyi református kollégiumban érettségizett, majd Budapesten szerzett matematika–fizika szakos tanári diplomát. Először 1880-tól Désen, majd 1891-től Miskolcon tanított. Felesége a hidasnémeti birtokos, járásbíró lánya, marcinfai Drisnyei Anna volt, akitől 1894-ben Hidasnémetiben született Imre fia (mert Gálffy akkor ott tanított), egy nővére és egy öccse mellett. Felesége 1931-ben meghalt. Második felesége dr. Tarczay Erzsébet (1890–1978) gimnáziumi tanár és író volt, akit 1934-ben vett nőül. Az 1886-ban, a Kereskedelmi és Iparkamara által alapított miskolci Fiú Felső-Kereskedelmi Iskola első igazgatója volt 1921-ig. Ő vezette be – elsőként az országban –, hogy telente jégpályát létesítsenek az iskola udvarán. A Miskolczi Athléta Kör elnöke volt, de számos más egyesülés munkájában is részt vett, még a törvényhatóságnak is tagja volt. Egyik alapítója volt a Borsod-Miskolci Múzeum Egyesületnek, és 1907-től haláláig elnöke is. Ennek érdekében régészeti kutatásokat, ásatásokat irányított, néprajzi kutatásokat végzett, hogy a múzeum kiállítási anyagát bővíthessék. Tankönyveket és regényeket is írt. Sokat foglalkoztatta Erdély helyzete, ezért 1907-ben a javaslatára jött létre a Székely Nemzeti Alap.

1940-ben hunyt el, sírja a miskolci ún. Deszka-temetőben (a református Deszkatemplom temetője) van. Nevét Miskolcon utca viseli. A róla elnevezett „Gálffy Ignác életmű-díjat” azoknak adományozzák, akik életük során Miskolc hírnevét öregbítették szakmai tevékenységükkel, emberi magatartásukkal. A díj 200 000 forint pénzjutalom, plakett és oklevél. Május 11-én, a város napján adják át minden évben.

Fia Gálffy Imre Miskolc -polgármestere volt, aki 2013-ban, posztumusz megkapta a város díszpolgára címet.