Rövid leírás
Katona Gábor földművelő (akinek őse Katona István 1717-ben nyert címeres nemes levelet) fia. Szemes Imre kegyesrendi pap pártfogása mellett végezte tanulmányait a gimnázium VI. osztályáig 1797-től Pozsonyban, 1799-től Magyaróvárott és 1801-től Tatán. 1802. október 11-én a piarista-rendbe lépett és a trencsényi rendház növendéke lett. A próbaév letelte után letette az egyszerű fogadalmat és ekkor vette fel a Dénes nevet.
Próbatanárkodásának első évét a kalocsai gimnáziumban végezte, honnan 1804-ben a tatai gimnáziumba helyezték át. 1805. szeptember 8-án letette az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat, mire 1806-ban a rendkormány a budapesti egyetemre küldötte. 1808. szeptember 18-án bölcseletdoktorrá avatták. A teológiát 1809–10-ben (két évig) hallgatta Nyitrán és Pozsonyszentgyörgyön. 1809. március 9-én áldozópappá szentelték fel. 1810-től ismét Tatán volt tanár a nyelvészeti és szónoklati osztályokban, az 1814-15. tanévben pedig a szegedi líceumban. 1821-től Kolozsvárt a hazai történelem tanára volt. 1826-ban Tatán másodházfőnök lett. 1827-től Léván házfőnök és gimnáziumi igazgató.
1828 januárjában Bars megye megválasztotta assessornak (ülnöknek). 1829-ben a váci líceumban, a történelmet tanította. A folytonos munkálkodás megtörte egészségét és a rend kormánya egy év múlva Kalocsára küldte főnöknek. 1833–34-ben a nagykárolyi gimnázium igazgatója volt, Laicsák Ferenc nagyváradi püspök a könyvvizsgálattal is megbízta. A következő három iskolai év alatt ismét fel volt mentve a rendes tanárkodás alól. Ezen idő alatt a szegedi gimnáziumban póttanár és házi lelki atya volt. Innét 1827-ben Kecskemétre ment, ahol 1830 és 1834 között vitte a középiskola igazgatását. 1841-ben a szegedi líceum igazgatójává nevezték ki, mely tisztét 1843 végéig vitte. Ezzel be is fejezte a tanügy terén való munkálkodását.
A külföldi indigó kiszorításának eszméjével már régen foglalkozott; Szegeden tartózkodása alatt e téren irodalmilag is működött; a festő csikszár nem lévén alkalmas az indigó előállítására, helyette a nagy-csüllenget ajánlotta. 1843-ban a rend kormánya Sátoraljaújhelybe helyezte nyugalomba, ahol élete hátralevő részét töltötte. Legszívesebben tartózkodott a társház terjedelmes kertjének egy parányi területén, önalkotta kis kertjében, az úgynevezett názáreti kertben; itt időzött legtöbbet. Itt akklimatizálta az amerikai indigót: itt tett kísérletet a kávéfával (Coffea arabica), az amerikai szőlővel, a batát gyümölccsel, a braziliai dinnyével és a cukornáddal.
Mint növényhonosító, nem egy tévedésnek s kellemetlenségnek lett osztályosa. Xantus Jánossal állandó levelezésben állott, ki neki 1862-ben amerikai venyigét küldött. 1859. március 9-én aranymiséjét tartotta. 1864-ben tiszteletbeli kormánysegédi címmel tisztelték meg; szeptember 25-én elaggott rendtársainak alaptőkéjét 116 darab arannyal gyarapította. 1870. április 13-án a kegyestanitórend dékánja lett. E mellett szorgalmasan tanulmányozta a csülleng indigógyártás kérdését; buzdítására Gindly Rudolf tengelici pusztáján indigo gyárat állított, mely vállalat azonban a kormánytól várt segély elmaradása miatt megszűnt. Meghalt 1874. június 9-én Sátoraljaújhelyen 92 éves korában.