Nemzeti Sírhelyek

 

Juhászcsaládból származott, az 1920-as évekig maga is a hagyományos családi mesterséget űzte, s az állatok mellett tanulta meg, autodidakta módon, a népi faragást. Bárányjelölőket, viráglajtorjákat, rokkafákat, furulyát, zsebtükörfát, sótartót faragott. Egyéni stílusa az 1890-es években alakult ki, legkorábbi évszámos faragványa 1893-ban készült. Kortársaitól eltérően némileg kimódoltnak tűnő díszítményszerkesztési elvet követett, és olyan virágmotívumokat alkalmazott, amelyek előképe nehezen ismerhető fel a somogyi faragásokon. A csigavonalban visszahajló levélvégek és szirmok, néhány sajátos formájú tulipán és kerekvirág („Kapoli-virág”) adja meg növényi ornamentikájának jellegét. Figurális ábrázolásainak hátterébe és botjaira szabadon vezetett indákat rajzolt. A leveles, makkos, cserfaágas motívum egyik első alkalmazója. Figurális ábrázolásai között megtalálható a juhász, a betyár és szeretője, a vadász a kutyájával, a szarvas, a nyúl és különböző madarak. Gyufatartóinak, támlás székeinek, sétabotjainak formája eltér a szokásostól. Faragványainak emléktárgy jellegét feliratain is hangsúlyozta. Az „emlék” feliratnak többszörös jelentése volt. Nemcsak a megvásárolható szuvenírre utalt, hanem az eltűnő 19. századi pásztorvilágnak is emléket kívánt állítani. Kapoli meghatározó szerepet töltött be a népi iparművészeti faragásban, elsőként vállalta a pásztorművészeti örökség megőrzésének és alkalmazásának feladatát.

(A kép forrása: http://nepmuveszetmesterei.hu/index.php/dijazottak-neve/144-kapoli-antal)