Nemzeti Sírhelyek

 

1894-től kiállító művész, a budapesti millenniumi kiállításon két, Munkácsy hatását tükröző képpel szerepelt. Korai műveiben bibliai témákat dolgozott fel akadémista stílusban (Jeremiás próféta, 1895; Jób, 1896). Párizsi tartózkodása alatt tért át a plein air festészetre, e korszakának jellegzetes alkotása, az a dekoratív színezésű kép, amely Mendlik Oszkárt és feleségét ábrázolja a bretagne-i tengerparton (Bretagne-i tengerpart, 1898). Hazatérése után családi birtokán kezdett el falusi életképeket festeni, képei hol komor, hol derűs színvilágú zsánerképek (Somogytúri gyermektemetés, 1907; Somogytúri lakodalom, 1910).

Kedvelt témái még a somogyi cigányok világa (Cigányasszonyok a hídon, 1911). Az 1910-es években rendszeresen szerepelt a párizsi őszi szalon kiállításain, ahol magyarországi képei nagy sikert arattak. Olaszországi és tuniszi utazásairól színes, foltfestéses, impresszionista vázlatokkal tért vissza, élményei hatására posztimpresszionista tájképeket készített.Az 1920-as években kedvelte a munkáséletképeket (Ebédelő aratók, 1921; Mezőgazdasági munkáscsalád-triptichon, 1926). Késői alkotásain a korábbi vastag festékfelrakást lazúros technikával váltotta fel, ez friss üde kompozíciókat eredményezett. Tájképei mellett nagy számban készített portrét és önarcképet.