Nemzeti Sírhelyek


Paúr Iván (Paur Iván)

Rövid leírás

Paúr Iván (Paur Iván)

Apja Paúr Mátyás az Esterházy hercegek uradalmi tisztje volt, Kismartonban. Középiskoláit Sopronban és Kőszegen végezte. Pozsonyban jogot hallgattott, ahol 1831-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1832 után hercegi szolgálatban maradt négy évig mint segéd, majd pedig mint a lékai és kőszegi uradalmak ügyésze 1842-ig folytatta pályáját.

Már akkoriban feltűnt gyűjtő szenvedélye, régi fegyvereket halmozott fel. 1842-ben más feladatkörrel akarták megbízni, de ezt elutasítva lemondott ügyészi állásáról és külföldre ment. Három hónap alatt végigjárta Ausztriát, Észak-Itáliát és Svájcot, melyen a középkori építményeken kívül leginkább az ókori emlékeket vizsgálta. A római epigráfia kutatása iránt, ezen útja alkalmával alakult ki vonzalma.

Hazatérve 1844-ben a pozsonyi váltótörvényszékhez került mint gyakornok, ahonnan kilépve, 1847-ben félévre a trencséni választott biróság segédtitkára lett. Régészeti vonzalma miatt gyakran látogatta a bécsi szakkönyvtárakat. Megismerkedett Varsányi Jánossal, akihez szoros barátság fűzte.

1848-ban beállt a nemzetőrségbe, részt vett a schwechati ütközetben, majd mint százados lépett be Görgey seregébe és Buda visszafoglalásakor őrnagyi rangot kapott. A világosi fegyverletétel után öt hónapig fogva tartották, a besorozást azonban elkerülte. Ez időben barátja Varsányi társaságában a főváros környékét járta be. Útjaikról 1852-től az Új Magyar Múzeum hasábjain számolt be, számos feliratos anyag közzététele mellett.

Atyja halála után, annak hagyatékából, barátai tanácsára Pesten telepedett le és felhagyott a jogász pályával. Beiratkozott Kiss Ferencnek az archeológiai tanszék akkori helyettes tanárának előadásaira és görög és római régészetet, valamint antik érmészetet hallgatott.

1855-ben a helytartótanács kinevezte a MNM-hoz díjnoknak, de úgy, hogy felváltva két osztályon, a régiség- és könyvtári osztálynál működött. az MTA 1858-ban levelező tagjává választotta, és megbízta az akadémiai érem- és levéltár kezelésével. Ezen hivatalát nem látta el sokáig, mert még azon évben Széchenyiék kinevezték a grófi család levéltárnokává.

Tudományos kapcsolatait azonban nem szakította meg, az MTA archeológiai bizottságának kezdettől fogva tagja volt. 1858-tól Sopronba költözött, levéltárát néhány évig tanulmányozta. Szabad idejének java részét itt is tudományos utazásokra fordította. Leginkább Varsányi kiséretében járta be a Dunántúl jó részét, ahol számos római feliratot gyűjtöttek.

Kapcsolatba jutott a Széchenyi család soproni és cenki tagjaival, Széchenyi István gróf halála után a család rá bízta összes irományainak és levelezésének rendezését. 1867 után a politikai életnek újraébredésével az akkor egymást váltó főispánok mellett titkári teendőket végzett. A kormány tudományos érdemei elismeréséül megadta neki a királyi tanácsosi címet. 1872-ben a kertesi kerület beválasztotta a megyei bizottságba.

Ettől kezdve a legnagyobb lelkiismeretességgel teljesítette a megyei archeológus hivatását, gyűjtött és ásatott, hogy a megye monográfiájához összegyűjtse az anyagot. A soproni irodalmi körben felolvasásokat tartott. 1885-ben a régi Scarabantia keltakori temetőjét ásatta. A sopronmegyei múzeum alapítása volt utolsó nagy tette, e célra 25 évi szorgalmas gyűjtését is felajánlotta. A soproni régészeti egyesületnek tiszteletbeli elnöke volt. Az Akadémián 1890-ben Hampel József tartott felette emlékbeszédet.