Rövid leírás
Nagybányán alkotott, de a nagybányai művészteleppel nem került közelebbi kapcsolatba (1902–1903), Abonyban, Cibakházán és a szolnoki művésztelepen élt (1903–1911), majd Szentes környéki tanyáján telepedett le, ahol haláláig alkotott (1911-től).
Életművével, drámai hatású, rendkívüli színerejű festészetével, az alföldi művészek realista törekvéseit képviselte. Művészete a Munkácsy-tradíció folytatásának is tekinthető, a kortárs műkritika új Munkácsyként üdvözölte. Pályafutásának kezdetén, a 20. század elején Nagybányán festett, ahol Ferenczy Károly művészete hatott rá (Domboldal, 1902), később mégis szemléletileg Munkácsyhoz állt közelebb. Külföldről hazatérve egy időre Szolnokon telepedett le, a városban és környékén alkotott (Vízhordók, 1903). Tanulmányútjai legnagyobb élménye Rembrandt, Velázquez, Delacroix munkássága volt. Római ösztöndíja idején vallásos tárgyú, nagyvonalú, monumentális alkotásokat készített, amelyek első változatát a Fraknói-villa falára festette (Háromkirályok, 1906–1907).
Hazatérve, Szentes közelében levő tanyájára költözött, ahol az alföldi tájat és a falusi élet jeleneteit festette három évtizeden át. Tájszemléletének legfőbb sajátossága az ember és környezete zárt formaadással, erős színekkel megoldott egybehangolása. Képeiből bensőséges egyszerűség, közvetlen természetesség árad, portréin a szentesi tanyavilág őszinte, egyszerű embereit jeleníti meg, modellje gyakran felesége, Annuska. Kevés változatú, de annál intenzívebb színkultúrája a francia impresszionizmus gazdagságát közelíti meg. Képei nyugodt eseménytelenségét dús színeivel, dinamikus ecsetkezeléssel, erős fény–árnyék kontrasztjaival drámai erejűvé fokozta. Egyik legismertebb műve, a sorozatban megalkotott Kukoricatörés festői témája egész pályafutását végigkísérte. Tematikája és festői felfogása az 1920-as évek után már nem változott, portrékat, virágcsendéleteket, mezei életképeket festett.
(A portrékép forrása: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/0/03/Koszta_J%C3%B3zsef_%C3%B6narck%C3%A9pe_1940.jpg)