„Nem tudott ellenállni a vallomásnak, amely ki akart törni belőle. Beszéd közben minden tudatosodott, ami szökése óta inkább ösztönösen élt benne: hogy mennyire elhibázottnak érzi felnőtt vagy ál-felnőtt életét, házasságát, mennyire nem tudja, mihez kezdjen, mit várhat még jövőjétől, hogyan térhetne vissza igazi önmagához. És főképp, hogy mennyire gyötri a nosztalgia ifjúkora és ifjúkorának barátai iránt.”
Klisé, hogy minden kulcsmű – legyen szó irodalomról, zenéről, könyvről, de valójában bármilyen művészeti alkotásról – sajátja, hogy ott kezdődik igazán, amikor hátat fordít az ember egy festménynek vagy az utolsó mondathoz ér, és becsukja a könyvet, hogy aztán ezzel a mozdulattal megkezdődjön az újraírás, újranézés – odabent. Ha valamilyen szépirodalmi alkotásra hatványozottan érvényes ez, akkor Szerb Antal egy év híján 90 éves “örvény-regényére”, saját magunk útkeresését a főszereplő, Mihály lét-bolyongásaiban elmesélő Utas és holdvilágra pláne.
  „El kell neked mondanom ezeket a régen történt dolgokat, mert nagyon fontosak. A fontos dolgok általában nagyon régen történtek. És amíg azokat nem ismered, addig, ne haragudj, bizonyos fokig mindig csak jövevény maradsz az életemben.”
A 20. századi magyar literatúra egyik legcsillogóbban szellemes „könyvemberének” legfontosabb történetét, nagy lélektani, „szembenéző” művét, de valójában magát Szerb Antalt május 1-jén, az író, irodalomtörténész 125. születésnapján hozza el a Fiumei úti sírkertbe a Bermuda zenekar.

Az eddig kétszer, a Magyar Zene Házában és a Művészetek Palotájában játszott „regényzenéről” Urbán Dániel, a Bermuda egyik tagja korábban így nyilatkozott a Müpa magazinnak: „Egyébként a koncert fókuszában nem is az Utas és holdvilág áll, hanem maga Szerb Antal. Ő egy baromi izgalmas, kortalan, európai figura volt. Írt egy olyan regényt, amit mind a magas irodalom, mind a széles közönség elfogad. Az Utas és holdvilág az egyik legnépszerűbb magyar regény. Viszont amíg Ady, Radnóti vagy Kosztolányi mint személy kanonizálódott, addig Szerb személye soha nem lett különösebben ismert, és képről is jóval kevesebben ismerik fel. Pedig ő maga ugyanolyan izgalmas és kortalan figura, mint az alkotása. Be akarjuk mutatni a karakterét, és ebben nagy segítségünkre lesz Olasz Renátó színész. Ő fog idézni majd Szerb Antal leveleiből, naplóiból, műveiből. Szerb szavai, mondatai a mai napig is egy az egyben működnek”.
  „Gimnazista koromban a sétálás volt a legfőbb szórakozásom. Vagy talán inkább a csavargás. Kamaszról lévén szó, ez a kifejezés találóbb. Pest minden városrészét külön-külön, szisztematikusan felfedeztem. Minden városrésznek, sőt minden utcarészletnek külön hangulati értéke volt számomra. […] De legjobban mégis a budai várat szerettem. Régi utcáit sose untam meg. A régi dolgok akkor is jobban vonzottak, mint az újak. Csak annak volt mélyebb valósága a szememben, amibe sok-sok emberélet ivódott már bele, amit úgy tett maradandóvá a múlt, mint Kőmíves Kelemenné magas Déva várát.”
Olasz Renátó mellett a Szerb Antal sírja mellett látható produkcióban fellépet még Kulka János és Vitáris Iván.