Nemzeti Sírhely

Haan Lajos (szlovákul Ľudovít Haan) (Sámsonháza, Nógrád vármegye, 1818. augusztus 13. – Békéscsaba, 1891. augusztus 12.) evangélikus lelkész, tanár, történetíró, egyházi író és helytörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. A 19. századi Békéscsaba egyik legjelentősebb szellemi személyiségeként egyaránt fontos szerepet játszott a város egyházi, oktatási, kulturális és tudományos életében.

augusztus 13-án született a Nógrád vármegyei Sámsonházán. Édesapja Haan János evangélikus lelkész, édesanyja Petényi Judit volt. Testvérei közül különösen ismertté vált Haan Antal festőművész, illetve Haan Vilmos ügyvéd. Haan Lajos alig egy hónapos volt, amikor családja Békéscsabára költözött, miután édesapja itt kapott lelkészi állást. Élete és munkássága ezért már gyermekkorától szorosan kapcsolódott a városhoz.
Elemi iskolai tanulmányait Békéscsabán végezte, középiskolába Mezőberényben járt. 1834-től az eperjesi kollégiumban folytatta bölcseleti és teológiai tanulmányait. Már diákként élénken foglalkoztatta a magyar és a nemzetiségi közösségek viszonya: tagja volt a magyar–szlovák önképzőkörnek, amelynek előbb könyvtárnoka, később alelnöke lett.

Tanulmányainak folytatására 1841-ben Németországba utazott. A jénai és a berlini egyetemen teológiát hallgatott, és külföldi tanulmányai során szélesebb európai szellemi tapasztalatokat is szerzett. Hazatérése után, 1842 novemberében, Békéscsabán vállalt tanítói állást az evangélikus egyház által létrehozott úgynevezett felsőbb magyar iskolában. Feladata különösen jelentős volt a nagyrészt szlovák anyanyelvű településen: tanítványait magyar nyelven oktatta, és fontosnak tartotta, hogy a szlovák anyanyelvű fiatalok elsajátíthassák a magyar nyelvet.

Ugyanebben az időszakban egyházi pályája is kibontakozott. 1842-ben segédlelkésszé választották édesapja mellé, majd 1843. június 6-án Selmecbányán lelkésszé szentelték. Tanítói és lelkészi tevékenységét ettől kezdve párhuzamosan folytatta.

1846-ban feleségül vette Wilim Karolinát, akitől egy lánya, Karolina Szidónia született. Első felesége azonban röviddel gyermekük születése után meghalt. Haan Lajos később Karolina húgával, Wilim Amáliával kötött házasságot.

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején Haan Lajos is szolgálatot vállalt. Három héten keresztül tábori lelkészként működött Becskereken, saját feljegyzései szerint főhadnagyi rangban. A szabadságharc leverését követően, 1849 áprilisától Nagylakon lett önálló evangélikus lelkész, ahol hat éven át szolgált.

1855-ben tért vissza Békéscsabára, amikor édesapja halála után az ő helyére választották meg lelkésznek. Ettől kezdve haláláig Békéscsaba evangélikus lelkésze volt. Lelkészi szolgálatát rendkívül komolyan vette, ugyanakkor érdeklődése messze túlterjedt a szűken vett egyházi feladatokon. Figyelemmel kísérte a város kulturális, gazdasági, egészségügyi és közéleti kérdéseit, és igyekezett Békéscsaba fejlődését több területen is előmozdítani.

Egyházi munkásságának elismeréseként 1873-ban az evangélikus egyház egyetemes főjegyzőjévé választották. Békéscsabai lelkészi szolgálatának huszonötödik évfordulóján, 1881-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

Haan Lajos azonban nemcsak lelkészként, hanem történetíróként és helytörténészként is maradandót alkotott. Békéscsaba múltja már fiatal korától érdekelte. Régi anyakönyveket és dokumentumokat tanulmányozott, valamint személyesen is gyűjtötte az idősebb lakosok emlékeit. Kutatásai eredményeként jelent meg 1845-ben B-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról című munkája, amelyet magyar és szlovák nyelven is kiadtak.

Ez a mű Békéscsaba történetének egyik első átfogó feldolgozása volt. Haan részletesen bemutatta benne a település kialakulását, földrajzi és gazdasági viszonyait, lakosságát, néprajzi sajátosságait és szokásait. Munkája ezért nemcsak helytörténeti, hanem néprajzi szempontból is jelentős.

Történetírói munkásságának egyik legfontosabb eredménye a Békés vármegye hajdana című, kétkötetes mű volt, amely 1870 és 1877 között jelent meg. A munka a vármegye múltjának feltárására vállalkozott, és jelentős forrásanyagot tett hozzáférhetővé. Haan később számos történeti és egyháztörténeti tanulmányt is publikált.

Kutatásai között különleges helyet foglal el a Dürer Albert családi nevéről és családjának származási helyéről című értekezése. Bár későbbi kutatások több megállapítását is vitatták, munkája fontos szerepet játszott a Dürer család eredetére vonatkozó kutatások történetében.

1885-ben Békés vármegye törvényhatósági bizottsága megbízta a megye történetének átfogó feldolgozásával. Haan elkészítette a nagyszabású munkát, amely azonban életében nem jelent meg. Kézirata fennmaradt, és a Békés Vármegyei Levéltárban található.

Tudományos tevékenységét több jelentős intézmény is elismerte. 1858-ban az észtországi Tudós Társaság, 1867-ben a Magyar Történelmi Társulat tagjává választották, majd 1877. május 24-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Akadémiai székfoglalóját Bél Mátyás életéről tartotta.

Haan Lajos fontos szerepet játszott a Békés megyei tudományos és kulturális élet megszervezésében is. Alelnöke volt a Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulatnak, amelynek évkönyveiben rendszeresen publikált. Számos történeti és régészeti kérdéssel foglalkozott, valamint levéltári kutatásokat végzett.

Közéleti és kulturális tevékenysége is jelentős volt. Az első békéscsabai kaszinóban jegyzői tisztséget töltött be, és részt vett a város kulturális életének szervezésében. Nevéhez fűződik az első csabai koncertek szervezése, valamint pesti művészek meghívása is.

Munkásságának egyik fontos vonása volt a magyar és a szlovák közösség együttélésének kérdése. Szlovák családi és kulturális háttérből érkezett, ugyanakkor magyar nyelven alkotó történetíró és közéleti személyiség volt. Egész életében fontosnak tartotta, hogy a Békéscsabán együtt élő magyar és szlovák lakosság között megmaradjon a kölcsönös megértés és az együttműködés.

Haan Lajos számos egyházi és történeti munkát írt. Legfontosabb művei közé tartozik a B-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról, a Békés vármegye hajdana, az Ó- és Új-Nagylak történetei, valamint A keresztény egyház történetei. Foglalkozott a magyar protestáns egyház történetével, Bél Mátyás életével, történeti forrásokkal és levéltári anyagokkal is.

1891. augusztus 12-én hunyt el Békéscsabán, egy nappal hetvenharmadik születésnapja előtt. A békéscsabai Kastélyi evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol második feleségével közös sírban nyugszik.