Nemzeti Sírhely

Kemény István (Kaposvár, 1925. augusztus 14. – Budapest, 2008. április 14.) Széchenyi-díjas magyar szociológus, a 20. század második felének egyik jelentős magyar társadalomkutatója volt. Kutatásainak középpontjában a társadalmi rétegződés, a szegénység, a munkásság és a magyarországi cigányság helyzete állt. Tudományos munkásságával a magyar szociológia megújulásának egyik fontos alakjává vált, és meghatározó szerepet játszott a szegénység- és cigánykutatások magyarországi kibontakozásában.

Kemény István vasúti mérnök apa és horvát származású anya gyermekeként született Kaposváron. Négyéves korától Budapesten élt, középiskolai tanulmányait 1935 és 1943 között a Budapesti Érseki Katolikus Gimnáziumban végezte. 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója lett. Eredetileg orvosi tanulmányokat szeretett volna folytatni, azonban származása miatt nem vették fel az orvosi karra. A bölcsészkaron fizikát és kémiát tanult, emellett az orvosi tárgyakat is felvette és vizsgákat tett belőlük. 1944-ben részt vett a német megszállással szembeni ellenállási mozgalomban. Orvosi tanulmányait a háborút követően, 1946-ban félbehagyta.

1947–1948-ban a Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársa volt, majd 1948-tól 1957-ig középiskolai tanárként dolgozott. Már ebben az időszakban érdeklődése egyre inkább a társadalmi kérdések felé fordult. Az 1950-es évek közepén, 1955–1956-ban angyalföldi iskolák szegény sorsú tanulóinak és családjainak helyzetét vizsgálta. Kutatásainak eredményeiről a Petőfi Körben is előadást tartott, ami akkoriban különösen jelentősnek számított, hiszen a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység vizsgálata nem tartozott a szocialista rendszer által támogatott kutatási témák közé.

Az 1956-os forradalom idején aktívan részt vett az Értelmiség Forradalmi Bizottságának munkájában. A forradalom leverése után 1957-ben letartóztatták, és a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt két év börtönbüntetésre ítélték. 1959-es szabadulását követően egy ideig fordítóként dolgozott, majd az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. Az 1960-as években fokozatosan térhetett vissza a társadalomkutatáshoz. 1963-tól részt vett a Központi Statisztikai Hivatal által koordinált társadalmi rétegződés-kutatásban, amely a magyar társadalom szerkezetének empirikus vizsgálatát tűzte ki célul.

Az 1960-as évek második felétől Kemény István a magyar szociológia egyik meghatározó kutatójává vált. 1969 és 1971 között az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa volt. Kutatásai során a társadalmi rétegződés mellett a munkásság, a gazdasági vezetők, az alacsony jövedelmű népesség és a magyarországi cigányság helyzetét vizsgálta. Különösen jelentősek voltak azok a kutatásai, amelyek a cigány népesség életkörülményeit, társadalmi helyzetét és gazdasági lehetőségeit tárták fel. Munkája azért is számított úttörőnek, mert olyan társadalmi problémákat vizsgált empirikus módszerekkel, amelyekről a korszak hivatalos nyilvánossága kevéssé vagy egyáltalán nem beszélt.

Fontos művei közé tartozott az 1966-ban megjelent Társadalmi rétegződés Magyarországon, amelyet Mód Aladárnéval, Ferge Sándornéval és Láng Györgynével közösen készített, valamint az Elméletek a társadalmi rétegződésről (1969), A gazdasági vezetők magatartása (1970), Az alacsony jövedelmű népesség életkörülményei Magyarországon (1972) és A magyarországi cigány lakosság (1976). Az 1956-os forradalom társadalomtörténeti feldolgozásához is hozzájárult Magyar munkástanácsok 1956-ban című, 1986-ban megjelent munkájával.

1971 után ismét politikai akadályok nehezítették tudományos pályáját. 1973-ban publikációs tilalom alá helyezték, és 1973–1976 között szabadfoglalkozású szociológusként folytatta munkáját. Kutatásait magánszemináriumokon és informális keretek között végezte. 1977-ben fiával Párizsba emigrált. 1978 és 1981 között a Maison des Sciences de l’Homme, 1983 és 1990 között pedig az École des hautes études en sciences sociales munkatársa volt. Párizsi évei alatt a magyar emigráció szellemi életében is fontos szerepet vállalt: szerkesztette a Magyar Füzetek című kiadványt, 1980 és 1990 között pedig a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként dolgozott.

A rendszerváltozást követően, 1990-ben hazatért Magyarországra. 1990 és 1992 között az MTA Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója, egy éven át az intézet igazgatója volt. 1990-től Demszky Gábor budapesti főpolgármester főtanácsadójaként is dolgozott. A Magyar Szociológiai Társaságban is vezető szerepet vállalt: 1992-ben elnökké, 1993-tól alelnökké választották. Hazatérése után ismét intenzíven foglalkozott a magyarországi szegénység és a cigányság helyzetével. Budapesten a cigány népesség demográfiai jellemzőit, életkörülményeit és foglalkoztatási helyzetét vizsgálta, kutatásai alapján pedig gyakorlati intézkedésekre, többek között munkajogi védelmet biztosító és állásközvetítő szolgálatok létrehozására tett javaslatokat.

1994-ben megszerezte a szociológiai tudományok doktora címet, ugyanebben az évben Nagy Imre-emlékplakettel tüntették ki. 2003-ban Deák Ferenc-díjat és Széchenyi-díjat kapott. Tudományos munkásságának jelentőségét nemcsak eredményei, hanem az általa kialakított kutatói iskola is mutatja: a későbbi magyar szociológusok több nemzedékére hatással volt, és tanítványai, munkatársai körében a „Kemény-iskola” elnevezés is meghonosodott.

Kemény István 2008. április 14-én hunyt el Budapesten.