Nemzeti Sírhely

Persze. Ebből egy, a korábbi életrajzokhoz illeszkedő, tömörebb, de tartalmas életrajzi szöveget írnék:

Müller Kálmán (1849–1926) orvos, egyetemi tanár, a fővárosi kórházügy egyik meghatározó megszervezője. Ifjúkorára nagy hatással volt rokona és családi barátja, Semmelweis Ignác, aki rendszeres vendég volt édesapja, Müller Bernát budai otthonában. Orvosi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte, 1871-ben szerzett oklevelet. Külföldi tanulmányútját követően 1874-ben tért vissza Budapestre, és a Szent Rókus Kórházban kezdett dolgozni. 1877-től a kórház és fiókintézményei igazgatója, 1890-től pedig a pesti közkórházak felügyelője lett. Irányítása alatt a fővárosi kórházügy jelentős fejlődésen ment keresztül, ezért a korszak egyik legfontosabb egészségügyi szervezőjeként tartják számon. 1885-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, később az Országos Közegészségügyi Tanács tagja, majd elnöke lett. Jelentős szerepet vállalt nemzetközi orvosi kongresszusok szervezésében is, szakmai munkája elismeréseként 1909-ben bárói méltóságot kapott. 1912-es nyugalomba vonulása után is aktív maradt a közéletben; felsőházi beszédeiben különösen a közegészségügy fejlesztését és a tuberkulózis elleni küzdelmet szorgalmazta. 1918 után visszavonult a közélettől. 1926. november 4-én hunyt el Budapesten. Puritán életmódjáról és közvetlenségéről volt ismert; bárói rangja ellenére sem változtatott életvitelén, és családja polgári eredetét sem feledte.
 
 

 

Külföldi tanulmányai befejezése után Budapesten gyakorló orvos (1874–1887). A budapesti tudományegyetemen a hasi betegségek kór- és gyógytana magántanára (1875–1884), rk. tanára (1884–1887). A Szent Rókus Kórház, majd a Duna-bal parti (pesti) kórházak igazgatója (1887-től). A József Műegyetemen és a budapesti tudományegyetemen az egészségtan előadó tanára. Az Országos Közegészségügyi Tanács elnöke (1897-től). A tbc elleni küzdelem kormánybiztosa (1911).

 

(A kép forrása: Wikipédia)