Nemzeti Sírhely


Wacker Alexandra

Rövid leírás

Wacker Alexandra

Az 1920-as évek elején aktív szerepet vállalt a Szociális Missziótársulatban és a korai anyavédelmi mozgalmakban. 1923 novemberétől a Keresztény Nő című folyóirat szerkesztője volt, amely a nők társadalmi helyzetével, csecsemővédelemmel és szegénygondozással foglalkozott. Együttműködésben működtek az Országos Stefánia Szövetséggel, amely az első hazai védőnői tanfolyamokat szervezte, emellett ahol elsajátította Wacker Alexandra a modern anya- és csecsemővédelem módszertanát. 

Wacker már korán csatlakozott a Dr. Johan Béla által kidolgozott Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat hálózatához, ahol 1928-tól vezető védőnőként dolgozott. Ezt követően másfél éves tanulmányutat tett az USA-ba, az itt megszerzett tapasztalatai is beépítésre kerültek a falusi családvédelmi és gondozási rendszerbe. 

Irányításával indította meg 1930-ban az Országos Közegészségügyi Intézet a 3 éves Zöldkeresztes védőnő- és ápolóképzést. Az itt végzettek kettős, védőnői és ápolónői oklevelet kaptak.  

 

Emlékezet

-

Irodalom

-