Nemzeti Sírhely

Bánhidi Antal Széchenyi-díjas repülőgéptervező-mérnök, sportrepülő, számos repülési rekord felállítója, a magyar repülés történetének egyik kiemelkedő alakja. 1903. december 23-án született Szatmárnémetiben. Az érettségi után, 1920-ban átszökött az országhatáron, hogy gyermekkori álmát megvalósítva repülőgép-tervező és -építő legyen. A Műegyetem gépészmérnöki karán folytatott tanulmányai mellett elvégezte az egyetemi pilótatanfolyamot is. 1921-ben többedmagával megalapította a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületet. Ennek keretei között több repülőgépet is épített.

A fiatal gépészmérnök 1927-ben Lampich Árpáddal megalkotta az első magyar iskolagépeket. 1930-ban megtervezte és megépítette Gerle nevű sportrepülőgépét, amely kiválóan alkalmas volt oktatásra, túra- és műrepülésre egyaránt. A Magyar Aero Szövetség 20 ezer pengőt szánt egy korszerű motoros repülőgép elkészítésére, amelyet a Műegyetemi Sportrepülő Egyesülettől rendelt meg. Így született meg a híres Gerle. A kétszárnyú, kétszemélyes Gerlét a maga idejében a leghíresebb magyar építésű repülőgépként tartották számon. Bánhidi 1930. szeptember 4-én repülte be a gépet, s már az első felszálláskor műrepült is vele. A berepülés után semmit sem kellett a gépen változtatnia, minden pontosan egyezett az előre számított értékekkel. A Gerle 13-nál több rekordot is felállított. 1933. február 19. és március 24. között pilótatársával száz óra repülési idő alatt körülrepülte a Földközi-tenger partvidékét. 1937-ben több mint 17 ezer kilométeres utat tett meg Dél-Amerika feltáratlan őserdei felett, ami a korabeli repülőtechnika bravúrjának számított. 

1931-ben a Magyar Repülő Szövetség az Egyesült Államokba küldte Bánhidi Antalt Endresz György óceánrepülésének műszaki előkészítésére. Jelentős mértékben a repülőgép-mérnöknek volt köszönhető az első magyar óceánrepülés sikere: Endresz György Justice for Hungary nevű gépével átrepülte az Atlanti-óceánt, ezzel három világrekordot állított fel és véghez vitte a revíziós propaganda leglátványosabb akcióját. Bánhidi részt vett a gép átvételében, bemérésében és biztosította a repülés teljes műszaki hátterét. Meghatározta az út megtételéhez szükséges üzemanyag mennyiségét és a tervezett repülési időt. Szakértelmét bizonyítja, hogy a tényleges repülési idő a tervezettől mindössze 10 perccel tért el. Az USA Meteorológiai Intézetének akkori vezetője később azt nyilatkozta, hogy az összes addigi óceánrepülés közül a magyaroké volt a leggondosabban előkészítve. 

Bánhidi Antal tartalékos repülő hadnagyként részt vett a felvidéki és kárpátaljai repülőakciókban, majd Észak-Erdély repülőéletének és légipostájának megszervezője volt. 1940-42-ben a Magyar Légiforgalmi Rt. forgalmi osztályának vezetője volt. A második világháborúban tartalékos főhadnagyi rangban egy szállítószázad parancsnokaként szolgált, tevékenységével a magyar repülőerők legmagasabb képzettségű egységét őrizte meg a légiközlekedés újjáépítése számára.

            A háború után Bánhidi fontos szerepet játszott a légiközlekedés újjászervezésében. 1945-50-ben a Közlekedési Minisztérium Légügyi Főosztályának műszaki főtanácsosaként, repülőgép-tervezőjeként dolgozott. 1950-ben szakítania kellett a repüléssel, ezt követően csak rajzellenőrként dolgozhatott nyugdíjba vonulásáig. 

1991-ben rehabilitálták Bánhidi Antalt, a honvédelmi miniszter repülő őrnagyi rangot adományozott neki. Ugyanebben az évben a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét is megkapta. 1992-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki életműve elismeréseként, a magyar óceánrepülés műszaki előkészítésében kifejtett tevékenységéért. Repülőútjairól és életpályájáról több könyve is napvilágot látott: A Gerle 13 útja, Repülőgépem Dél-Amerika felett, Pilóta lettem, Mese a gerlékről. 

Bánhidi Antal 92 éves korában, 1994. március 18-án hunyt el, a Fiumei úti sírkertben Endresz György mellé temették.