Nemzeti Sírhely


Ferencfalvi Antal

Rövid leírás

Ferencfalvi Antal

Ferencfalvi (eredetileg Fáber) Antal (Debrecen, 1915. március 23.) 1937-től hivatásos katonatiszt, végül alezredesként szolgált. Rövid szovjet hadifogságot követően 1945 márciusától a németek ellen harcoló magyar honvédségben folytatta pályafutását. 1949 júliusában az egyik tiszti iskola parancsnokává nevezték ki. A korabeli politikai nyomozó szervek iratai szerint 1942 nyarán a keleti fronton utasítást adott öt partizánnak tekintett személy bántalmazására és kivégzésére, a második világháború után pedig – vezető beosztását felhasználva – 1945 előtt szolgáló, esetenként B-listázott honvédtiszteket segített pozícióhoz, illetve akadályozta a tisztképzést. 1950. szeptember 10-én letartóztatták. Előbb 1950. december 19-én, majd másodfokon háborús bűntettnek, valamint a demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel bűntettének elkövetése miatt egyaránt halálra ítélték. 1951. május 29-én kivégezték. Élt 36 évet. A temető nyilvántartása szerint egyedüliként temették a 298-18-32-es sírba.

Emlékezet

-

Irodalom

-