Rövid leírás
(A kép forrása: https://neb.hu/asset/phpjZbPVj.pdf)
Kopácsi Sándor (Miskolc, 1922. március 5.) A második világháború idején a Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárban dolgozott vasesztergályosként, majd műszaki rajzolóként. 1944 végén részt vett egy németekkel harcoló ellenálló csoportban. Előbb 1945 januárjától a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának tagja lett. 1945 elején kezdte szolgálatát a rendőrségnél, 1952-től ezredesként. 1952 júniusában a Budapesti Rendőrkapitányság, 1953 szeptemberében a Belügyminisztérium Budapesti Főosztályának vezetőjévé nevezték ki. Az 1956-os forradalom idején nem engedte a rendőrség és a karhatalom bevetését a felkelőkkel szemben. Október 31-én a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagjává, november 3-án a Nemzetőrség parancsnokhelyettesévé választották, október 31. és november 4. között a Magyar Szocialista Munkáspárt Intéző Bizottságának is tagja volt. 1956. november 5-én a szovjet titkosszolgálat letartóztatta, majd 1958. július 15-én a Nagy Imre és társai perében jogerősen népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítélték. 1963. március 25-én közkegyelemmel szabadult, ezt követően ismét vasesztergályosként és műszaki tisztviselőként dolgozott. 1969-ben jogász oklevelet szerzett. 1975-ben feleségével együtt kivándorolt Kanadába. 1989. július 6-án felmentették a vádak alól, visszatért Magyarországra. 2001. március 2-án halt meg Torontóban. Élt 78 évet. 1958-as ítéletét a Kúria 2016. október 13-án semmissé nyilvánította.
Emlékezet
-
Irodalom
-