Nemzeti Sírhely


Kosztolányi József

Rövid leírás

Kosztolányi József

Kosztolányi József (Budapest, 1924. július 18.) A második világháború alatt jogi tanulmányokat folytatott, illetve a Ludovika Akadémiára járt. 1945 tavaszán Ausztria területén francia hadifogságba esett, ahonnan fél évvel később tért vissza Magyarországra. Ezt követően tisztviselőként dolgozott Baján, 1948 első felében a Szociáldemokrata Párt járási titkára volt. 1952. november 22-én előzetes letartóztatásba helyezték. A politikai nyomozó szervek iratai szerint 1948 tavaszán a brit titkosszolgálat közreműködésével csatlakozott egy illegális szervezethez, amelynek Baja központú csoportját Keresztényszocialista Munkásmozgalom néven alapította meg, valamint ezen belül egy fegyveres különítményt is létrehozott Halál Légió néven. Első fokon 1953. június 10-én a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette, külföldi kémszervezet megbízottjának történt adatszolgáltatás bűntette, valamint lőfegyver rejtegetésének bűntette miatt halálra ítélték. Az ítéletet másodfokon jóváhagyták, 1953. október 24-én kivégezték. Élt 29 évet. Cselekménye az úgynevezett második semmisségi törvény (1990. évi XXVI. tv.) hatálya alá tartozik. A börtön nyilvántartása szerint egyedüliként temették a 301-07-06-os sírba.

Emlékezet

-

Irodalom

-