Nemzeti Sírhely

Kocsis Sándor 1929. szeptember 21-én született Budapesten. Már gyermekként megmutatkozott rendkívüli labdaérzéke és gólszerző tehetsége. Fiatalon kezdett futballozni, és a Ferencvárosi TC ifjúsági csapatában nevelkedett. Később a Ferencváros első csapatában is bemutatkozott, majd 1949-ben a Budapesti Honvédhoz igazolt, ahol Puskás Ferenccel, Bozsik Józseffel és Grosics Gyulával együtt alkotta az Aranycsapat egyik legfontosabb egységét.

Kocsis Sándor a kor egyik legjobb csatára volt, aki különösen fejjel szerzett góljaival vált híressé. Pályatársai és ellenfelei is „Aranyfejű Sándor”-ként emlegették, mivel hihetetlen pontossággal és erővel tudta a labdát a kapuba juttatni. A labdakezelése, helyzetfelismerése és gólszerző ösztöne egyedülálló volt. A válogatottban 1948 és 1956 között 68 mérkőzésen 75 gólt szerzett, ami kiemelkedő teljesítmény a világ futballtörténetében is – ez a mai napig az egyik legjobb gólátlag a nemzetközi labdarúgásban.

Az Aranycsapat tagjaként Kocsis is részese volt a magyar futball legfényesebb időszakának. 1952-ben Helsinkiben olimpiai aranyérmet nyert, 1953-ban pedig ő is szerepelt a legendás angolok elleni 6–3-as győzelemben a Wembley-stadionban. Az 1954-es svájci világbajnokságon Kocsis kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a tornán 11 gólt szerzett, amivel gólkirály lett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország bejusson a döntőbe. A döntőben azonban a magyar csapat 3–2-re kikapott az NSZK-tól, ami mély nyomot hagyott benne és az egész országban.

Az 1956-os forradalom idején a Honvéd éppen külföldön, Spanyolországban tartózkodott. A forradalom leverése után Kocsis, több társához hasonlóan, nem tért vissza Magyarországra. Előbb Svájcban, majd Spanyolországban folytatta pályafutását. Előbb a Young Fellows Zürich csapatában játszott, később pedig a spanyol élvonal egyik legnagyobb klubjához, az FC Barcelonához szerződött. A katalán csapatban is sikeres volt, több trófeát nyert, és szoros barátságot alakított ki Kubala Lászlóval.

Kocsis Sándor a pályán kívül is szerény, visszahúzódó embernek számított, de a futball iránti szenvedélye élete végéig megmaradt. Pályafutását 1966-ban fejezte be, miután egy súlyos sérülés miatt már nem tudta folytatni a játékot. Élete utolsó éveiben betegséggel küzdött és 1979. július 22-én, 49 éves korában elhunyt Barcelonában.

Kocsis Sándor halála után Spanyolországban is nagy tisztelettel emlékeztek meg róla, hiszen a Barcelona közönsége is megszerette őt nemcsak kiváló futballistaként, hanem emberként is. Magyarországon azóta több helyen is őrzik emlékét: emléktáblákat avattak tiszteletére, iskolákat és sportlétesítményeket neveztek el róla. Kocsis Sándor a magyar futball történetének egyik legnagyobb alakja, akit a világ labdarúgása is a legjobb góllövők között tart számon. Pályafutása, tehetsége és sportszeretete ma is példát mutat a fiatal nemzedékek számára.