Nemzeti Sírhely

Harsányi Lajos Nagyigmándon született, egy tizenkét gyermekes családban; édesapja irodatiszt volt, édesanyja apai ágon kismenesi származású. Nyolcéves koráig kántortanító apai nagyapja nevelte. A nagyigmándi és bábolnai gyermekévek, majd a papi szeminárium elvégzése után Harsányi Lajos, már felszentelt papként, a Széchenyi, majd az Eszterházy családoknál lett nevelő. Így alkalma nyílt európai körutakra és arra is, hogy bekapcsolódjék a főváros irodalmi életébe.

A Napkirály rokona című, 1911-ben megjelent harmadik kötete tette országosan ismert és elismert költővé. 

Az 1919-es kommün idején Győrbe visszakerülvén Harsányi Lajos mentette meg a kommunista rezsimtől a leltározás ürügyével kifosztani próbált székesegyházi kincstárat. A Dunántúli Hírlap szerkesztőjeként politikai szerepet is vállalt az első világháború után, ezért a kommunisták néhány napra bebörtönözték. Mivel egészségi állapota megromlott, egy nyugalmas vidéki plébániára kérte magát. Így került Rábapatonára, ahol húsz évig szolgált. Patonán azonban elvesztette kapcsolatát a pesti irodalmi közeggel, működése Győrre korlátozódott, ahol ugyan aktív irodalmi élet zajlott – vele mint a Kisfaludy Társaság elnökével a középpontban –, a korábbi, költőt éltető és megtartó miliő hiánya egyre inkább megmutatkozott művein. Erős szociális érzékenysége verseiben olyannyira jelen volt, hogy amellett, hogy a kommunista bélyeget aggatták rá – például a Három munkanélküli balladája győri vagongyári előadása után –, izgatás vádjával el is ítélték, és a letöltendő szabadságvesztést csak püspöke közbenjárására kerülte el. 

Részben Prohászka és Ady szellemi és költői ösztönzésére Harsányi a magyar katolikus irodalom megújításának kezdeményezőjeként lépett fel, és ennek tudatában írta – az asztalfióknak, de mégis a majdani megjelenés reményével – az 1950-es években önéletírását. Neki köszönhető a nádi világ, a Fertő és a Hanság felfedezése a magyar irodalom számára, de tudatosan törekedett a fiatal pályatársak – így Tűz Tamás – felfedezésére és támogatására is.

Az önéletírásból kiderül: Harsányi Lajosnak sokszor kellett megvédenie katolikus körökben kettős hivatását, a papit és a költőit, attól függően, honnan érte a támadás. Sokan ismerték verseit, de költői hivatását nem tartották összeegyeztethetőnek a papi hivatással, különösen a második világháborút követő években. 

Harsányi Lajos Önarcképében így emlékszik poétai hivatására: „Költő voltam, nem a társaság kedvence. Nem bírtam a hangoskodást, a humoros hangadókat. Titkokat kutattam a nagy és kis világban, a természetben és az emberben.” Ugyanitt papi hivatásáról úgy fogalmazott, hogy arról nem kíván szólni, hanem Istenre bízza annak megítélését.