Nemzeti Sírhely


Endre Béla

Rövid leírás

Endre Béla

Endre Béla, festő és iparművész 1870-ben született Szegeden a Fekete házba, amelyet még kereskedő nagyapja építtetett. Szülei Endre András mérnök és Mayer Kornélia voltak. Tanulmányait mérnökként kezdte, ám ezt abbahagyva 1890 és 1898 között festészetet tanult először Párizsban, majd Olaszországban. 

1908-tól Hódmezővásárhelyen telepedett le, ahol közös műteremben alkotott együtt Tornyai Jánossal és Rudnay Gyulával. 1912-től ő kezdeményezte a helyi Művészek Majolika és Agyagipari Telep-et. Ő maga is készített itt kerámiákat, amik kiállításokon is megjelentek: 1912-ben Hódmezővásárhelyen, 1913-ban Makón, majd 1914-ben Aradon. Az alföldi iskolának – ahol a festők körében többek között Munkácsy Mihály stílusa dívott – egyik kiemelkedő képviselője volt. 1910-től tizennyolcéven keresztül minden nyáron Mártélyon alkotott, ahol az alföldi embert és tájat festette egyedi, gyengéd stílusban. Itt hunyt el 1928. augusztus 12-én.

Művészetére hatott Munkácsy Mihály realizmusa, a nagybányai iskola plein air hagyománya és a posztimpresszionizmus. Korai művei Munkácsy hatását tükrözik: ilyen volt a Leszámolás, vagy a Bölcső mellet. Posztimpresszionista vonásokat mutatnak az Alföldi tanya és a Viharfelhők a tanyán című festményei. 

Napjainkban legtöbb művét a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum őrzi, de vannak képei a Magyar Nemzeti Galériában és a szegedi Móra Ferenc Múzeumban is. 1970-ben Hódmezővásárhelyen, Budapesten és Szegeden rendeztek neki emlékkiállítást születésének 100. évfordulója alkalmából. 2005 márciusában emlékkiállítása nyílt az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.  


(A kép forrása: Wikipédia)

Emlékezet

-

Irodalom

-