Nemzeti Sírhely

Boldogfai Farkas Sándor Gyula (Törökudvarpuszta, Zala vármegye, 1907. július 29. – Budapest, 1970. november 13.) szobrászművész és éremművész volt. A 20. századi magyar szobrászat és éremművészet jelentős alkotójaként elsősorban portrészobrai, kisplasztikái, köztéri alkotásai és érmei révén vált ismertté.

Régi zalai nemesi családban született. Édesapja boldogfai Farkas Lajos, a Festetics-birtok törökudvari uradalmának ispánja, édesanyja Margitai Eugénia volt. Édesanyját korán elveszítette, gyermekkorának egy részét ezért anyai nagynénje nevelésében töltötte. Később édesapjával és annak családjával Budapestre, illetve Kispestre került. Származása és zalai kötődése egész életében fontos része maradt személyes identitásának.

Művészeti tanulmányait korán kezdte. 1921 és 1926 között az Iparművészeti Iskolában ötvösséget tanult, ahol elsajátította a fémművesség és az iparművészet alapjait. Már fiatalon megmutatkozott tehetsége: 1923-ban ösztöndíjat kapott, majd 1926-ban több elismerésben is részesült. Ekkor nyerte el a Ferenczy István-díjat, valamint a Fővárosi Díjat és a Rothermere-díjat.

1927-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1933-ig folytatta tanulmányait. Mesterei között volt Csajka István és Kisfaludi Strobl Zsigmond, a korszak magyar szobrászatának kiemelkedő alakja. 1931 és 1932 között Kisfaludi Strobl tanársegédjeként is dolgozott a főiskolán, ami fiatal kora ellenére szakmai felkészültségének elismerését jelentette.

Tanulmányait külföldön is folytatta. 1932–1933-ban állami ösztöndíjjal a római Accademia delle Belle Arti hallgatója volt. Az itáliai tartózkodás lehetőséget adott számára arra, hogy közvetlenül megismerkedjen az antik és reneszánsz művészet hagyományaival, valamint a korszak kortárs olasz szobrászatával.

Pályája az 1930-as években bontakozott ki. Ebben az időszakban elsősorban szobrászként és éremművészként dolgozott, és több művészeti pályázaton ért el sikereket. 1933-ban Budapest Főváros Díját nyerte el Rakodómunkás című szobrával, amely pályakezdő korszakának egyik jelentős alkotása volt. 1936-ban a Tengerészeti Pályázatra benyújtott művét első díjjal jutalmazták.

Művészetének fontos területét jelentette az éremművészet. Az ötvösmesterségben szerzett korai tapasztalatai, valamint szobrászati képzettsége egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a plasztikai formák mellett a kisebb méretű, sokszorosítható művészeti alkotások területén is jelentős eredményeket érjen el. A harmincas években több érempályázaton nyert első és második díjat.

Alkotói fejlődésére jelentős hatást gyakorolt Pásztor János és Pátzay Pál művészete. Munkásságában a hagyományos, figurális szobrászati szemlélet és a 20. századi magyar plasztika törekvései egyaránt megfigyelhetők. Foglalkozott nagyméretű köztéri szobrok, portrék és kisebb plasztikák készítésével is.

1942-ben Gallé Tiborral közösen művészeti szabadiskolát nyitott Budapesten. Pedagógiai tevékenységével is hozzájárult a művészeti oktatáshoz, és tapasztalatait a fiatalabb művészgenerációk számára is igyekezett átadni.

Életének későbbi időszakában továbbra is aktívan alkotott. A hatvanas években egy ideig a budapesti Százados úti művésztelepen dolgozott, amely a korszak egyik jelentős magyar művészeti központja volt. Itt is folytatta szobrászati és éremművészeti tevékenységét.

Boldogfai Farkas Sándor munkássága sokoldalú volt. Köztéri alkotások, kisplasztikák, portrészobrok és emlékérmek egyaránt szerepeltek életművében. Alkotásaiban fontos szerepet kapott az emberalak és az emberi arc plasztikai megformálása, ugyanakkor műveiben az iparművészeti és ötvösművészeti tanulmányok során megszerzett formaérzék is érvényesült.

1970. november 13-án hunyt el Budapesten, hatvanhárom éves korában. A zalaegerszegi Göcseji úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

(Kép forrása: köztérkép.hu)