Nemzeti Sírhely

Öveges József (Páka, 1895. november 10. – Budapest, 1979. szeptember 4.) piarista szerzetes, pap, fizikus, középiskolai és főiskolai tanár, a magyar természettudományos ismeretterjesztés egyik legismertebb alakja volt. A nagyközönség elsősorban „Öveges professzorként” ismerte, aki egyszerű, közérthető magyarázataival és látványos kísérleteivel évtizedeken keresztül népszerűsítette a fizikát a rádióban, majd a televízióban.

1895. november 10-én született a Zala vármegyei Pákán, négygyermekes család első gyermekeként. Édesapja, Öveges József népiskolai tanító volt, édesanyja Mihálovics Ilona, a pákai körorvos leánya. Apai ágon családja több nemzedéken keresztül a tanítói pályához kötődött: a családi hagyomány szerint ősei mintegy kétszáz éven át néptanítóként dolgoztak. Édesapját 1910-ben, Öveges József tizennégy éves korában elveszítette, édesanyja azonban továbbra is gondoskodott gyermekei taníttatásáról.

Elemi iskolai tanulmányait Pér községben kezdte, ahol 1901 és 1906 között végezte az első öt osztályt. Később a győri bencés gimnáziumban tanult. A bencés iskolából a piarista rendhez került, mivel olyan szerzetesi közösséget keresett, amelynek tagjai a tanítást és a nevelést hivatásuk központi részének tekintették.

1912-ben lépett be a piarista rendbe, és a váci rendházban töltötte noviciátusát. Tanulmányait a kecskeméti piarista gimnáziumban folytatta, ahol 1915-ben kitűnő eredménnyel érettségizett.

Felsőfokú tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte matematika–fizika szakos tanárjelöltként. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan a piarista rend hittudományi főiskoláján teológiát is hallgatott. 1917-ben letette ünnepélyes szerzetesi fogadalmát. Tanulmányi eredményei kiválóak voltak; valamennyi szaktárgyi vizsgáját kitüntetéssel teljesítette. Tehetségére egyetemi tanára, a későbbi Nobel-díjas Hevesy György is felfigyelt, aki tanársegédi kinevezésre terjesztette fel.

1919-ben kezdte meg tanári pályáját a szegedi piarista gimnáziumban. Kezdetben matematikát, hittant, történelmet és földrajzot tanított, fizikát ekkor még nem. Ugyanebben az évben megszerezte tanári oklevelét. 1920. július 4-én pappá szentelték, így teljes értékű piarista szerzetes tanárként folytathatta munkáját.

1922 és 1924 között a tatai piarista gimnáziumban tanított, majd 1924-ben a váci piarista gimnáziumba került. 1930-ban visszatért Tatára, ahol újabb tíz éven át tanított. Tatai évei meghatározóak voltak pedagógiai pályáján. Nagy gondot fordított arra, hogy a természettudományokat ne pusztán elméleti ismeretként, hanem kísérleteken és közvetlen tapasztalatokon keresztül tanítsa.

Első könyve is tatai tanársága idején jelent meg: 1924-ben látott napvilágot az Időjóslás és időhatározás című munkája. Később tankönyveket és ismeretterjesztő műveket is írt, amelyekben a fizikai jelenségek egyszerű és szemléletes magyarázatára törekedett.

Tatai évei alatt a diákok testi és szellemi nevelésében is aktív szerepet vállalt. Cserkésztisztként is működött, és nagy hangsúlyt helyezett a természetjárásra, a sportra és a gyakorlati tapasztalatszerzésre. Maga is rendszeresen sportolt, úszott és korcsolyázott. A tatai Öreg-tó jegén korcsolyázva kísérletezett a vitorlás korcsolyázással is.

1940-ben Budapestre került, ahol a piarista gimnázium tanára lett. 1946-ban azonban középiskolai tanári pályája lezárult, és a felsőoktatásban folytatta munkáját. A József Nádor Műegyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézetében a hallgatók fizikai képzését irányította, majd 1947–1948-ban a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem intézeti tanára lett.

1948 és 1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola Fizika Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára volt. A pedagógusképzésben is fontosnak tartotta a kísérleti szemléletet, és arra törekedett, hogy a leendő tanárok ne csupán a fizikai törvényeket ismerjék, hanem képesek legyenek azokat érthetően és szemléletesen közvetíteni tanítványaik számára.

1948-ban a Kossuth-díj első kitüntetettjei között szerepelt. Az elismerést elsősorban a fizikai kísérleti eszközök egyszerű és olcsó előállításáért, illetve a fizika oktatásában végzett munkájáért kapta.

1955-ben, a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszűnésekor saját kérésére nyugdíjba vonult. Ezzel azonban korántsem fejezte be szakmai tevékenységét. Éppen nyugdíjas éveiben vált országosan ismertté, és a magyar tudományos ismeretterjesztés egyik legnépszerűbb alakjává vált.

Az 1950-es évek elejétől rendszeresen szerepelt a Magyar Rádióban, ahol összesen 256 előadást tartott. 1953-tól az Élet és Tudomány szerkesztőbizottságának is tagja volt, és több mint három évtizeden át vett részt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat munkájában.

A televíziózás megjelenésében is hamar felismerte a tudományos ismeretterjesztés új lehetőségeit. 1957-ben már az első magyarországi televíziós időszakban fizikai bemutatót tartott, majd 1958-tól hosszú éveken keresztül vezette a 100 kérdés – 100 felelet című műsort. A program összesen 135 adást élt meg. Emellett a Legkedvesebb kísérleteim című műsorban is rendszeresen szerepelt.

Öveges professzor televíziós előadásainak egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy bonyolult fizikai jelenségeket hétköznapi tárgyakkal és egyszerű kísérletekkel mutatott be. Nem pusztán közölni akarta a tudományos ismereteket, hanem azt szerette volna elérni, hogy a néző maga is megértse és lehetőség szerint kipróbálja az adott jelenséget. Előadásait közvetlen, lelkes és könnyen érthető stílus jellemezte.

Tudományos és ismeretterjesztő munkássága rendkívül termékeny volt. Több mint harminc könyvet írt, köztük az Az élő fizika, a Játékos fizikai kísérletek, a Kísérletezzünk és gondolkozzunk, az Érdekes fizika, a Színes atomfizika és a Klasszikus fizika című köteteket. Tankönyvei és ismeretterjesztő könyvei több nemzedék fizikaoktatására voltak hatással.

Öveges József pedagógiai szemléletének középpontjában a kísérletezés és a gondolkodás állt. Meggyőződése szerint a fizika akkor válik igazán érthetővé és érdekessé, ha a tanuló saját tapasztalatokon keresztül találkozik a természeti jelenségekkel. Ez a szemlélet nemcsak iskolai tanári munkáját, hanem későbbi rádiós és televíziós szerepléseit is meghatározta.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. A Kossuth-díjon kívül 1962-ben Bugát-emlékérmet, 1963-ban, 1964-ben és 1968-ban rádió- és televízió-nívódíjat kapott. 1964-ben Tata város díszpolgárává választották, 1970-ben SZOT-díjban, 1972-ben a TIT aranykoszorús jelvényében részesült. 1974-ben elsőként kapta meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által alapított Prométheusz-érmet. 2022-ben posztumusz Magyar Örökség Díjjal is elismerték.

Élete utolsó éveiben is szigorú napirend szerint dolgozott. Rendszeresen hajnalban kelt, és még idős korában is folytatta írói és ismeretterjesztő munkáját. Halála előtt egy héttel még rádiós riport előkészítésén dolgozott.

1979. szeptember 4-én hunyt el Budapesten, 83 éves korában. Budapesten beszentelték, majd szeptember 18-án Zalaegerszegen temették el, saját kívánsága szerint édesanyja sírjának közelében.

(A kép forrása: Fortepan, szerző: Buaer Sándor)