Nyergesújfalu
Törzsadatok és földrajzi lehatárolás Pusztamarót (középkori nevén Marót vagy Villa Maroth, ma Nyergesújfalu határrésze) a Keleti-Gerecse szívében, a Nyergesújfalu, Tardos, Héreg és Süttő által közrefogott Maróti-medencében fekszik (földrajzi koordinátái: é. sz. 47° 41′ 17″, k. h. 18° 31′ 13″). A település földrajzi határait északról a Bikol-patak völgye, délről és keletről pedig a Gerecse 400–500 méter magas hegyvonulatai – köztük a néphagyományban nevét e küzdelemről elnyerő Emberölő-tető – jelölik ki.
A falu 1526 előtti története
Az oklevelekben először 1378-ban említett település a középkorban nem elszigetelt vadon volt, hanem az esztergomi érsekség központi birtokrendszeréhez tartozó, állandóan lakott falu. Lakossága erdőművelésből, mészégetésből, makkoltató állattartásból és szőlőtermesztésből élt, miközben a falu a Buda, Visegrád és Esztergom közötti (ún. medium regni) védett, hegyi útvonalak fontos állomásaként szolgált. A település központjában gótikus plébániatemplom és körbefalazott temető állt, szomszédságában pedig az esztergomi érsekek kies fekvésű, erődített kastélya és vadászháza emelkedett.
A kataklizma után (1526 őszén)
Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztést követően I. Szulejmán szultán bevonult Budára, míg oszmán portyázó seregei elárasztották a Dunántúlt és az Alföld északi peremét. A lakosságra nehezedő általános rettegést és az oszmán dúlás okozta zavarodottságot hűen tükrözi Burgio pápai követ 1526. október 7-én keltezett levele, amelyben így számol be a korabeli rémhírekről:
„Már Velencében vagyunk s itt azt hallom, hogy Pozsony is török kézre került s hogy a szultán Bécs ellen vonul. Azt hiszem e percben már Bécs is meghódolt. De a töröknek az a célja, hogy Rómát is
elfoglalja...” A levél történelmi értéke nem a tényanyagában, hanem a mohácsi katasztrófa utáni pánik és létbizonytalanság hű leképezésében rejlik.
Ebben a kétségbeejtő helyzetben a hadba nem vonult nemesség jobbágyaival, familiárisaival és a menekülő lakossággal együtt szekértáborokba tömörült a természet által is védett hegyi menedékekben. Marótnál az esztergomi érsek kastélyára és a templom körüli kerítésre támaszkodva összeláncolt szekerekből álló szekérvárat, valamint hevenyészett földsáncokkal védett parasztvárat emeltek. A tábor létszámáról a források eltérően vélekednek: Zárai Jeromos velencei követ mindössze 6000 katonáról számol be, míg Brodarics István mintegy 25 000 embert (beleértve a nőket és gyermekeket is) említ. A modern historiográfia (Kádár Tamás) a védők reális létszámát 13 000 és 16 000 fő közé teszi.
A maróti védelmet az oszmán fősereg – feltehetően Ibrahim nagyvezír irányítása alatt – fedezte fel. Ahogy Istvánffy Miklós feljegyezte, a magyarok sehol sem szálltak szembe olyan keményen és bátor elszántsággal az ellenséggel, mint Marótnál. Brodarics István szemtanúként így örökítette meg az összecsapást:
„Az ellenség, mely Magyarországon ekként dühöngött, sehol sem talált nagyobb ellenállásra, csak Maróthon... Ide húzódtak a mieink közül néhány ezren feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, bízván a helynek a természettől is megerősített voltában. Ezekkel az ellenség több ízben is kemény harcot vívott, s az ellenségből mindannyiszor sokan elestek. Végre is, mikor az ellenség a mieink táborát, melyet szekerekből alkottak, sehogy sem tudta elfoglalni, kénytelen volt ágyúkat hozni, s így aztán a tábort szétlőtték, s az ott levőket majdnem egy szálig levágták.”
A „Kis-Mohácsnak” is nevezett ütközetben a magyar fél óriási veszteségeket szenvedett, de a támadók sem menekültek sértetlenül. A pálos rend történetírója, Gyöngyösi Gergely feljegyezte, hogy a maróti harcokban puskával lelőttek egy magas rangú török tisztet. Zárai Jeromos szerint maga Ibrahim pasa unokaöccse esett el a szekérvár elleni ostromban – a két adat feltehetően ugyanarra a neves oszmán parancsnokra vonatkozik.
A Dobozi-kultusz és a hősies helytállás emlékezete
A pusztamaróti mészárlás drámai epizódjaként őrizte meg az emlékezet Dobozi Mihály és felesége, Ilona tettét. Az esetet Istvánffy Miklós történeti munkájában jegyezte fel:
„Emlegetik Dobozi Mihály kiváló vitézségét és híres tettét. Amikor ugyanis a maga mögé ültetett és őt szorosan átölelő feleségét, a ló gyorsaságában bízva, biztos helyre akarta vinni, de mégsem tudott elmenekülni, miután feleségét előbb leszúrta, hogy az ellenség kezébe ne kerüljön, ő a sűrű ellenség közé vágtatott, s őt is ugyanúgy lemészárolták.”
Dobozi Mihály önfeláldozását és birtokos társainak sorsát I. Ferdinánd király 1527-ben és 1528-ban kiadott oklevelei is hitelesítik.
Régészeti eredmények és a jelenkori emlékhely
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete által, Dr. Major Balázs vezetésével lefolytatott modern kutatások (LiDAR lézerszkennelés, geodéziai fémkeresés) pontosan igazolták a forrásokat: a felszínről előkerült ágyúgolyó-töredékek, ólom puskagolyók, szekérvasalások és személyes tárgyak kirajzolják a szekérvár vonalát és a tüzérségi pusztítás irányát.
A csatában elpusztult falu ezt követően kapta a Pusztamarót nevet. A hősies ellenállás és a mártírium emlékét 2003 óta a Kovács György szobrászművész által készített, a Gerecse erdőségében felállított emlékhely és emlékmű őrzi, amely a 2026-os jubileum alkalmából méltó módon válhatna magyar emlékponttá.