Alkotók:
Gyetvai Zsuzsanna
A Műegyetem, valamint a Politecnico di Milano, Landscape Architecture and Landscape Heritage Tanszék hallgatója 2016-2022 között. A Középülettervezési Tanszéken autizmus és tér témakörében tervezett fejlesztőközpont diplomamunkájával, 2022-ben Hauszmann-díjat nyert..
Molnár Enikő 
2016-ban kezdte egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem osztatlan építészmérnök szakán. 2022 januárjában szerzett diplomát, tervezői szakirányon. Diplomamunkáját az Urbanisztika tanszéken készítette, melynek témája egy folyóparti strandház Győrben. Az egyetemi évek alatt két szemesztert töltött Erasmus ösztöndíjjal a Müncheni Műszaki Egyetemen, a diploma megszerzése után Hollandiában gyakornokként, majd junior építészként dolgozott.
Stáhl Nóra
Okleveles építészmérnök, 2022-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika tanszékén diplomázott. Egyetemi tanulmányai alatt fél évet Milánóban, a Politecnico di Milano egyetemen töltött tanulmányi program keretében. Tanulmányai óta az MCXVI Építészműterem építész tervezője.
Balázs Mihály 
A Műegyetem építész professzora, a Magyar Művészeti Akadémia, valamint az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2011-2020 között a BME Középülettervezési Tanszék, 2015-től az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője. Alkotói tevékenysége igen összetett, főként kulturális épületeket, ezen belül oktatási és szakrális épületeket tervez. Munkáit széles körben publikálja. Tevékenységét többek között Kossuth-díjjal, Ybl-díjjal, Príma Primissima-díjjal ismerték el. 2022-ben alkotói, közéleti-publikációs és pedagógiai tevékenységért, a magyar építészeti örökség védelme és gazdagítása terén végzett munkájáért Jože Plečnik Közép-Európai Építészeti Díj kitüntetést kapott.
Részletes bírálat:
A pályamű rendkívül érzékeny, kifinomult alkotás, amely pár elem (a „monolit” névvel illetett gúla alakú kőelem, egy madáritató és egy pad) együtteséből építkezik. Az elemek egy tér körül koncentrálódnak, de lehetséges, hogy itt a tér kifejezés sem pontos, a Pályázók inkább az emlékmű helyét, nyomát jelölik ki. Ez a kijelölés talán a terv legerősebb gesztusa, a terep finom ív mentén történő leheletnyi megbillentése, és a vele szemben ívesen sodródó kőtörmelék olyan ellipszis-szerű (a Pályázók szóhasználatában „spirális alakzatú”) mezőt jelölnek ki, amely már-már szakrális minőségre tesz szert. A Pályázók nagy érzékenységgel még a különböző évszakbéli állapotokat is ábrázolták, ennek illusztrációja - ahogyan az egész pályamű grafikai színvonala és a makett - megejtően gyönyörű.
A kevés számú dedikált elem külön-külön figyelmet érdemel, köztük is talán a legfontosabb a „monolit”-ként aposztrofált leghangsúlyosabb elem: a csúcsával lefelé a föld felé elásott fekete gránit gúla, amely a Pályázók olvasatában az összetartozást jelképezi. „Nem fontos látnunk, elég ha tudjuk hogy ott van, eltemetve” - nos, ezt a tudást a Pályázók az elásás egyszeri eseményének világhálón történő terjesztésével képzelik el. A Bíráló Bizottság - tulajdonképpen mindkét fél részéről jogosnak tekinthető - pro és kontra érveket hozott fel mindezzel kapcsolatban. A dilemma úgy foglalható össze, hogy a földbe temetés-süllyesztés gesztusa valóban nagyon erős állítás, és valóban nem szükségszerű tudnunk, hogy mi kerül a földbe - amennyiben erre bármilyen módon következtetni tudunk. Egy földbe szúrt kereszt láttán például - a rögzült kulturális normáink segítségével - szinte automatikusan „tudjuk”, hogy ott valakit eltemettek, minden egyéb információ nélkül is átérezzük a helyzet összetettségét, jelentésességét. Ugyanez a lefelé fordított gúláról - amelyből már csak egy lapot látunk -, már kevésbé mondható el, és sajnos a világhálós terjesztés nem ad igazi (és a gesztushoz méltó) választ a dekódolás-értelmezés kulturális gyakorlatának kérdéseire.
A pad - amelyhez még az emlékezéshez illeszthető szemlélődés, megnyugvás, elmélyedés aktusa társítható - mellett sokkal kevésbé tűnik nélkülözhetetlen elemnek a madáritató. Utóbbi értelemkövetése során a legnehezebb megtalálni a kapcsolatot a kiírás témájával, annak mozgósítható tartalmaival összefüggésben. A pályamű persze sem az elemek, sem az egész kompozíció tekintetében nem törekszik túlzottan a kiírással kapcsolatos közvetlenebb jelentésközvetítésre, a mű egésze inkább metafizikus atmoszférát áraszt, és inkább a befogadóra bízza az értelmezés útjait. Ez az alapállás legvégül egy gyönyörű, de azért jelentősen önreferenciális munkát eredményezett.
A pályaművet a Bíráló Bizottság a nagyfokú érzékenységéért, magas minőségéért, elgondolkodtató és elmélyült koncepciójáért megvételben részesítette.