Alkotók:
Érsek Máté, Ostoróczky Nóra, Mantuano Eszter, Gombor Tamás, Fejérdy Péter
Alkotócsoportunk egyetemi környezetben állt össze, ezért mindegyikünk előképzettsége hasonló volt. Az eltérő tapasztalatokból és a téma jellegéből adódóan azonban mindenki másképpen viszonyult akár az emlékezés elvont síkjához, akár az építés kérdéséhez. Ez a termékeny sokszínűség a végeredményként születő szintézis-terv mellett szellemi horizontunk bővüléséhez is hozzájárult.
Érsek Máté
A BME Építészmérnöki Kar negyedéves hallgatója vagyok. Tanulmányaim során több alkalommal vettem részt építészeti pályázaton az egyetemi kereteken kívül is. Az épített környezet és emlékeink közötti kapcsolat úgy építészeti, mint személyes szempontból egyaránt foglalkoztat. A pályázat kapcsán lehetőségem nyílt ezzel a témakörrel foglalkozni, a szellemi háttér vizsgálata és az emlékezés terének fizikai megfogalmazása számos tanulsággal szolgáltak számomra.
Ostoróczky Nóra
2018-ban diplomáztam a BME Építészmérnöki Karán, jelenleg ugyanezen egyetem Építőművészeti Doktori Iskolájának vagyok végzős hallgatója. A kollektív műterem és a Deichler Jakab Stúdió után, most a Batlabbal dolgozom együtt. A tervezés és a kutatás mellett az oktatás fontos része a mindennapjaimnak, a hallgatókkal való közös munka mindig új utakat nyit meg, melyeken tanulságos és inspiráló együtt végigmenni. Egy ilyen izgalmas folyamat volt az emlékezés helyének megteremtéséről gondolkozni közösen ebben a pályázatban.
Mantuano Eszter
A Budapesti Műszaki Egyetem negyedéves építész hallgatójaként foglalkoztat engem az építészet és emlékezet témaköreinek kapcsolata, ennek építészeti megjelenése és értelmezése. A pályázat kapcsán lehetőséget kaptunk az emlékezés -mint kollektív tevékenység- közös körbejárására és átbeszélésére. A kialakult diskurzus közben felmerülő kérdések, gondolatok és meglátások közelebb vittek engem ennek a komplex témakörnek a megértéséhez, miközben újabb dilemmákat vetettek fel bennem.
Gombor Tamás
Építészeti tanulmányaimat 2019-ben kezdtem a Budapesti Műszaki Egyetemen. Társaimmal az utóbbi időben kezdtünk el foglalkozni építészeti pályázatokkal. A jelenlegi során lehetőségem nyílt egy személyes és társadalmi szempontból is izgalmas témával foglalkozni. A kutatás során felmerülő kérdések tovább hangsúlyozták a téma mélységét.
Fejérdy Péter
1990-ben végeztem a BME Építészmérnöki Karán, Török Ferenc tanítványaként. Mesteremtől a közösségekre figyelő tervezői habitust tanultam meg. Az útkeresésekben, formai újításokban, a kiüresedő formák helyett a hagyomány élő folytatása foglalkoztat. Ez a pályázat, az emlékezés okának és módjának mélyebb végiggondolásához vitt közelebb minket.
Részletes bírálat:
A pályamű kivételes pontossággal, - már a tablók elrendezésével, a műleírás formai tömörségével is kifejezett – gondolati ökonómiával ad egyszerre erős, ugyanakkor arányos választ a pályázati felhívás által felvetett kérdésre. „Emlékezővé tenni a szemlélőt” – fogalmazza meg az emlékhely célját a műleírás, és valóban, a javasolt megoldás minden aspektusában (lépték, arányosság, anyaghasználat) ennek a gondolatnak alárendelt javaslatok koherens egységét tükrözi. A koncentrikusan elrendezett fakockák alkotta korong úgy ül rá a parcella talajszintjére, hogy még véletlenül sem bolygatja meg a holtak temetésének egykori és mai közegét. Az eszközhasználat anyagi értelemben is redukált: a vélhetően az idő múlásával folyamatosan erodálódó szerves anyag, a fakockák mintázata, és a korongot átvágó öntött fém „ér”, amely időben nem változó, örökkévaló elem. Már önmagában e két anyag kontrasztja, az életciklusuk dichotómiájából fakadó tervezetten változó kép is erős koncepcionális felvetés. Mindez a korong középpontjába helyezett, mindenki által jól ismert népdalrészletet tartalmazó feliratos elemmel egészül csak ki („Vidd el a levelem...”), ám ennek narratívája nem telepszik rá a koncepcióra, a befogadást, értelmezést tekintve megengedően van jelen. Bizonytalanságot tükröz ugyanakkor a megvalósítás mellett (fémöntvény az éghető fakockák közé) a javaslat bizonyos tekintetben semleges karaktere és az emlékhely tematikájához képest talán túlzott visszafogottsága.
A pályaművet a Bíráló Bizottság egyedi értékei, visszafogott, mégis erős gondolatisága miatt megvételben részesítette.