Nemzeti emlékhelyek

Habár az egykori Tömő tér korábban is köztér volt, a mai Kossuth tér egyértelműen az Országház megépítését követően jött létre. A kiegyezés után a magyar politikai elit fontos célja volt, hogy az országgyűlés állandó, minden igényt kielégítő, reprezentatív épületet kapjon, amely méltó a világvárossá fejlődő fővároshoz. Ekkor ugyanis a képviselőház a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcában, a főrendiház pedig a Nemzeti Múzeum dísztermében ülésezett. 1880-ban törvénybe iktatták az Országház megépítését.

A kormányzat nem csupán hivatali épületnek szánta az Országházat, hanem az ezeréves magyar államiság és az „ősi alkotmány” mementójának is, ezért elő- írták, hogy a terveknek historizáló stílusúaknak kell lenniük. A győztes pályázó, Steindl Imre tervének neogótikus formaelemei az angol parlamentre utaltak, ami esztétikai értékein túlmenően azért is hat- hatott a döntnökökre, mert a korabeli magyar politikusok gyakran hasonlították a magyar parlamentarizmust és alkotmányt az angoléhoz.

A tervek átdolgozása után, 1888-ban fogadták el az Országház végleges változatát. A teret 1898-ban Országház térre nevezték át, az épület 1904-ben készült el, habár a képviselőház már két évvel korábban ide költözött. Az építkezést is vezető tervező, Steindl már nem érthette meg főműve elkészültét, 1902-ben elhunyt. A Duna-parti Országház Budapest képét döntően meghatározó, ikonikus épületté vált.

A tér másik két jelentős középületét, a Bukovics Gyula tervezte Földművelésügyi Minisztériumot és Hauszmann  Alajos  egyik legnagyszerűbb alkotását, az Igazságügyi Palotát (a Kúriát) 1887-ben, illetve 1896-ban adták át. A téren álló három épület a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás szétválasztásának a felvilágosodás eszméiből eredő elvét szimbolizálta.

A Földművelésügyi Minisztérium eklektikus stílusú épülete 1887 óta mindig a mezőgazdasági tárcának adott otthont, míg a Kúria képzőművészeti alkotásokban rendkívül gazdag épülete több funkciót is betöltött a második világháború utáni évtizedekben. Az épületet a Munkásmozgalmi Intézet (később Párttörténeti Intézet) kapta meg, itt alakították ki a Munkásmozgalmi Múzeumot is. Az épület egy része 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria használatába került, amely azonban a hetvenes évek közepén a Várba költözött. Ekkor kapta meg az épület nagyobb részét a Néprajzi Múzeum, amely ma is itt működik. Az Alkotmány utcai szárnyban továbbra is a rendszerváltozást követően Párttörténeti Intézetből Politikatörténeti Intézetté és Levéltárrá alakult intézmény található. A jelenlegi tervek szerint a Kúria az elkövetkező években visszaköltözik eredeti székhelyére.

A Parlament átadása után két évvel a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, az 1890-ben elhunyt gróf Andrássy Gyula szobra került az Országház déli szárnyához. Az Andrássy halála után nem sokkal, 1892-ben kiírt pályázaton a politikust személyesen is ismerő Zala György terve nyerte el a döntnökök tetszését, a szobor azonban csak másfél évtizeddel később, 1906-ban készült el, amikor is Ferenc József ünnepélyes keretek közt avatta fel. A kilenc éven át az Osztrák– Magyar Monarchia közös külügyminisztereként tevékenykedő Andrássy szobra a dualista korszaknak is emléket állít. A második világháború után, a Kossuth híd építése miatt Andrássy szobrát elbontották, azonban a munkálatok befejezését követően már nem került vissza a helyére. Valószínűleg Andrássy szobrának anyagát néhány évvel később Sztálin hatalmas szobrának elkészítéséhez használták fel, míg az Országház déli szárnyához Marton László 1980-ban készült A Dunánál című alkotása került, hogy emléket állítson a szocialista rendszer által kisajátítani kívánt József Attilának, aki a szoborral azonos című, 1936-ban írt versében a rakpart lépcsőin ábrázolta magát. A 2014-es térrendezést követően a megsemmisült Andrássy-szobor másolata visszakerült eredeti helyére, míg József Attila szobrát a rakpart lépcsőjéhez tették.

Az ország új főtere szinte azonnal politikai demonstrációk szín- helye lett. A szociáldemokraták 1905-ben az uralkodó által, a választások eredményeit figyelmen kívül hagyva kinevezett Fejérváry-kormány ellen hatalmas választójogi tüntetést szerveztek, amelyen több tízezer, egyesek szerint százezer ember vett részt. A következő év elején, az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásának addigi legnagyobb politikai válsága idején a katonaság szerzett érvényt az országgyűlést feloszlató, a magyar alkotmányosságot ezzel semmibe vevő királyi akaratnak azzal, hogy lezárta a teret és az Országház környékét. A híres 1912-es „vérvörös csütörtökön”, amelyről Babits Mihály Május huszonhárom Rákospalotán címmel írt verset, a brutálisan fellépő rendőrség és katonaság akadályozta meg a szociáldemokraták által feltüzelt külvárosi munkások benyomulását a térre. A szociáldemokraták azért vitték utcára a tömegeket, mert gróf Tisza István házelnök erőszakkal törte le a parlamenti ellenzék egyetlen hatékony eszközét, az obstrukciót. A kemény összecsapásokban hatan vesztették életüket, több százan pedig megsebesültek. Ez volt az első világháború előtti legnagyobb munkásmegmozdulás.

Az őszirózsás forradalom idején a tér nevét Köztársaság térre változtatták, mivel itt, az ország szimbolikus politikai központjában kiáltották ki az első magyar köztársaságot. A Tanácsköztársaság már radikálisabban szakított a dualista korszakkal, ami a köztéri szobrok eltakarásában nyilvánult meg. 1919. május 1-jén Andrássy szobrát egy installációval, a Munka Házával fedték el. A kommün bukása után a tér visszakapta korábbi nevét.

Már Kossuth Lajos 1894-es halálakor felmerült a szoborállítás gondolata, de az emlékmű csak bő három évtizeddel később készült el. Az ítészek Horvay János 1906-os pályázatát találták a legjobbnak, de a mester csak 1911-ben kezdhette el a munkát, a szobrot pedig csak 1927-ben avathatta fel Horthy Miklós kormányzó, ekkor nevezték át a teret Kossuth térre. A sokat támadott mű a főalak Kossuthon kívül a Batthyány-kormány nyolc másik tagját ábrázolta. Az emlékművet az ötvenes évek legelején elbontották, helyére egy „optimistább” Kossuth-szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása került 1952-ben. Az eredeti Kossuth-emlékmű szobrait előbb a Kerepesi temetőbe, majd Dombóvárra vitték, a 2014-es tér- rendezés során azonban ennek új anyagból készült másolata visszakerült eredeti helyére.

Horthy Miklós híres 1919. november 16-i bevonulásakor a Gellért tér és a Szent István-bazilika érintésével érkezett meg a Parlamenthez. Horthy itt szállt le először a fehér lóról is, kifejezve ezzel, hogy megérkezett végső céljához, az Országházhoz, amelyet szimbolikusan és valóságosan is birtokba vett.

1932-ben újabb szobrot állítottak a térre, közvetlenül a Földművelésügyi Minisztérium épületéhez. A kisgazda politikus és föld- művelésügyi miniszter, Nagyatádi Szabó István három méter magas bronzszobrát Szentgyörgyi István alkotta meg. A szobrot 1949-ben eltávolították, 1990-ben került vissza a minisztérium elé. 1934-ben a dualizmus ikonikus alakjának, az 1918 őszén, a forradalom kitörésekor meggyilkolt Tisza Istvánnak állítottak emléket, ezzel is hangsúlyozva a két világháború közötti rendszer ellenforradalmi jellegét. A tér északi részén álló, a Foerk Ernő által készített talapzattal együtt tizenhét méter magas emlékművet Zala György és Orbán Antal tervezte. A második világháború után a sajtó ugyan Tisza emlékművének l döntéséről számolt be, de nem állapítható meg egyértelműen, hogy a háborús sérülések vagy a politikai szándékok miatt került az emlékmű a „megsemmisült” szobrok listájára. Tisza szobrát ugyan beolvasztották, a mellékalakok viszont az ország különböző pontjaira vándoroltak. A 2014-es térrendezés keretében az emlékmű másolatát állították az eredeti egykori helyére.

Pásztor János alkotását, a tér egyik fő helyén, a Kossuth-emlékművel szemben álló Rákóczi-szobrot 1937-ben avatták fel. A barokk stílusú alkotás vörös gránit talapzatát Györgyi Dénes tervezte.

II. Rákóczi Ferenc alakja a kommunista történelemképben is fontos szerepet töltött be, így szobra felállítása óta háborítatlanul áll a helyén.

A Kossuth tér a két világháború között kegyeleti helyszínné is vált. A hivatali idejük alatt elhalálozott miniszterelnökök (Gömbös Gyula, Teleki Pál, majd fél évszázaddal később Antall József) felravatalozására és gyászszertartására az Országházban, illetve a Kossuth téren került sor.

A második világháborút követően szinte egymást érték a tömegrendezvények a téren. A legfontosabb 1946. február 1-jén zajlott, amikor a kisgazda Nagy Ferenc, a nemzetgyűlés elnöke százezer ember előtt ismertette a köztársaságielnök-választás eredményét, majd a megválasztott kisgazda köztársasági elnök, Tildy Zoltán ünnepi beszédet mondott. A diktatúra kiépülése után az Országház szimbolikusan és funkcionálisan is kiüresedett, 1956. október 23-án este a forradalmi tömeg szimbolikusan is visszaadta az ország politikai központjának jelentőségét, Nagy Imre miniszterelnök pedig október 29-én áttette székhelyét a pártközpontból az Országházba. Négy nappal korábban, 25-én került sor a forradalom egyik legvéresebb eseményére, amely során a szovjet katonák a békés tüntetők közé lőttek. Hatvan ember halt meg a vérengzésben, a sebesültek száma megközelítette a háromszázat.

A forradalom után három évtizeden át ismét csak protokolláris események helyszíne volt a tér. Újabb szobor csak kettő került ide: az 1975-ben felavatott Károlyi-szobor, illetve a már említett József Attila-szobor. Varga Imre alkotása, Károlyi Mihály szobra Tisza István emlékművének helyére került, szimbolikusan is lecserélve ezzel az ellenforradalom politikusát az őszirózsás forradaloméra. Károlyi szobrát a térrekonstrukció keretében hatalmas politikai viták közepette elvitték a térről, helyére az eredetileg ott álló Tisza emlékmű másolata került.

A Kossuth tér a rendszerváltozás idején vált újra szimbolikus jelentőségűvé. A bős-nagymarosi vízlépcső elleni 1988-as tüntetésen több tízezres tömeg vett részt. A legnagyobb megmozdulásra a köztársaság kikiáltásának napján, 1989. október 23-án került sor. 1991-ben a Rákóczi-szobor mellé egy jelképes sírt helyeztek el, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc során elesetteknek és kivégzetteknek állít emléket. 1956 negyvenedik évfordulóján felállították a Forradalom lángját, Lugossy Mária alkotását, ezzel 1956-ot szimbolikusan is beemelték a nagy nemzeti szabadságküzdelmek sorába.