Nemzeti emlékhelyek

A Magyar Nemzeti Múzeum a 19. századi magyar nemzetépítés szimbolikus intézménye és helyszíne, a Kárpát-medence történelmének egyik leggazdagabb és legfontosabb gyűjteménye, amely világviszonylatban is az első nemzeti múzeumok közé tartozik. A nagy műveltségű gróf Széchényi Ferenc az 1802. évi országgyűlés idején azzal a kéréssel folyamodott I. Ferenc királyhoz, hogy engedélyezze számára egy nemzeti közgyűjtemény megalapítását. Ez a Nagycenken őrzött gyűjtemény képezte a későbbi Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) alapját.

A téka az 1802. november 25-én kiállított ajándékozó okirat szerint hat részből állt. Széchényi „részben nyomtatott, részben kéziratos művekből álló könyvtárt, valamint pénzérmék, földrajzi térképek, képek s […] címerek gyűjteményeit […] a drága hazának […] és a közhaszonnak” szentelte. A műkincseknek először a pesti pálos kolostor könyvtárterme adott helyet, majd rövidesen az egyetem épületébe került a gyűjtemény, amely Széchényi kifejezett kérésére nem volt összevonható az egyetemi könyvtár állományával. A Nemzeti Múzeum megalapításáról a könyvtár tudós őrének, Miller Jakab Ferdinándnak, a nagyváradi akadémia volt tanárának a javaslatai alapján az 1808. évi VIII. törvénycikkely rendelkezett. A könyvtár és a részben a Széchényi-féle gyűjtemény alapjain létesített múzeum története innentől fogva szorosan összekapcsolódott. Az OSZK és az MNM 1949-ig egyetlen jogi személyként működött, de a tényleges szétválásra csak a könyvtárnak a budavári palotába költöztetése után, 1985-ben került sor.

I. Ferenc király fivérét, József főherceget bízta meg az új intézmény felügyeletével, aki közel fél évszázadon keresztül lelkiismeretesen látta el feladatát. A múzeum első igazgatója Miller Jakab Ferdinánd lett, aki korábban a nagyváradi gimnázium, majd jogakadémia tanára volt. József nádor a vármegyéktől kért további anyagi segítséget a múzeum finanszírozására és a gyűjtemény bővítésére. Az így összegyűjtött felajánlások emlékét őrzik a Nemzeti Múzeum Széchényi Termének mennyezetét szegélyező címerek. A múzeum legfontosabb beruházása Jankovich Miklós gyűjteményének – többek között mintegy 63 ezer kötetes könyvtárának – megvásárlása volt, ez alapozta meg az intézmény művelődéstörténeti anyagát. A gyűjtemény nem csak vásárlásból gyarapodott, ugyanis Széchényi gesztusához más, nemzetükért tenni akaró műgyűjtők is csatlakoztak. Todoreszku Gyula és Apponyi Sándor kiemelkedő jelentőségű könyvtárat, Pyrker János László egri érsek pedig közel kétszáz képet adományozott a nemzeti gyűjteménynek, amely a mai Szépművészeti Múzeum alapját jelentette. Hamarosan kialakult a természettár és a régiségtár is.

A mai Nemzeti Múzeum telkét 1813-ban vásárolta meg az állam a Batthyány családtól, majd az azon álló palotába költöztette a gyűjteményt. A reformkor egyik fontos nemzeti ügyévé vált egy új, minden igényt kielégítő, a gyűjtemény jelentőségéhez méltó reprezentatív múzeum megépítése. Erre a célra az 1836. évi XXXVII. törvénycikk biztosította az anyagi fedezetet. A kor egyik legkiválóbb építészét, Pollack Mihályt bízták meg az épület megtervezésével. Pollack elképzelései nyomán tíz év alatt, 1847-re készült el a magyar klasszicista építészet fontos alkotása. Az épület timpanonjának szobordíszei a müncheni szobrász, Rafael Monti tehetségét dicsérik. Az új palota igazgatója a természettudós Kubinyi Ágoston lett, aki a tudományos tevékenység mellett az intézmény népművelő feladataira is nagy hangsúlyt fektetett.

Az 1848-as forradalomban a múzeum épülete rendkívül fontos szerepet játszott. Március 15-én a forradalmi események további alakulása szempontjából sorsdöntőnek bizonyuló tömeggyűlést tartottak az épület előtt. 1848 emlékezetének mintegy másfél évszázadon át egyik legnépszerűbb eleme volt, hogy Petőfi Sándor a múzeum lépcsőjén elszavalta a forradalom emblematikus költeményét, a Nemzeti dalt. Ma már általánosan elfogadott álláspont, hogy a nap folyamán ugyan Petőfi több helyen is elszavalta versét, a múzeum lépcsőjén azonban nem. Az épület a későbbiekben is fontos helyszíne maradt a forradalomnak, dísztermében ülésezett az első magyar népképviseleti országgyűlés felsőháza. A főrendiház egészen az Országház megépüléséig itt működött. A mai napig a Nemzeti Múzeum a helyszíne a március 15-i központi állami ünnepségeknek.

A szabadságharc bukását követő évtizedben került sor a múzeum parkosítására, ennek anyagi fedezetét többek között Liszt Ferenc és Erkel Ferenc jótékonysági koncertjei biztosították. A Múzeumkertben az elmúlt másfélszáz évben számos irodalmi és történelmi személyiségnek állítottak emléket. 1860-ban Berzsenyi Dániel szobra került elsőként a kertbe, egy évvel később Kazinczy Ferencé. Itt látható Kisfaludy Károly és Kisfaludy Sándor, a múzeumalapító gróf Széchényi Ferenc, a természettudós Herman Ottó, az 1848-49-es szabadságharc két külföldi katonai vezetője, Alessandro Monti és Józef Wysocky, valamint Giuseppe Garibaldi szobra. A legjelentősebb emlékművet, Arany János ülőszobrát Stróbl Alajos alkotta, amely 1893 óta díszíti a Múzeumkertet.

A 19. század második felében kiemelkedő tudósok vezették az intézményt. Kubinyit a kiegyezést követően a művészettörténész és régész Pulszky Ferenc váltotta, aki szinte a század végéig igazgatta a múzeumot. Az európai színvonalú tudósoknak, Rómer Flórisnak és Hampel Józsefnek köszönhetően a gyűjtemények dinamikusan fejlődtek, és a század végére már kinőtték a múzeum falait. A nemzetközi trend is a szakosodás irányába mutatott. Az Iparművészeti Múzeum már 1872-ben létrejött, míg a képtár egy részére, elsősorban az 1871- ben megvásárolt Esterházy-gyűjteményre alapozva 1896-ban megalakult a Szépművészeti Múzeum. A képző- és iparművészeti gyűjtemény kiválása után a múzeum fő profilja a művelődéstörténet, a régészet és a numizmatika maradt. A múzeum azonban nem csak a legjelentősebb közgyűjtemény szerepét töltötte be, hanem megmaradt nemzeti szimbólumnak és nemzeti gyásztérnek is. Itt ravatalozták fel Kossuth Lajost, innen kísérték utolsó útjára Ady Endrét.

A második világháborúban súlyos károkat szenvedett múzeum életében 1945 után újabb változások következtek be. Az 1949-es múzeumi törvény értelmében különvált a Néprajzi és a Természettudományi Múzeum, önállósodott a Széchényi Könyvtár, amely később a Budavári Palotába költözött. Az időközben helyreállított épületben az 1956-os szabadságharc küzdelmei során több tűzesethez is riasztani kellett a tűzoltóságot, kigyulladt az Őslénytár, az Ásványtár és az Afrika-kiállítás.

A hatvanas évektől az ország több kiemelkedő gyűjteménye és történelmi épületegyüttese filiáléként a Nemzeti Múzeum irányítása alá került: a visegrádi Mátyás Király Múzeum, a sárospataki Rákóczi Múzeum, a monoki Kossuth Múzeum és az esztergomi Vármúzeum. 2013 óta az intézményhez tartozik az esztergomi Balassa Múzeum, a nagycenki Széchenyi-emlékkiállítás, a nyírbátori Báthori Múzeum, a balassagyarmati Palóc Múzeum, a balácai Villa Romana, a Vésztőmágori Régészeti Park és a vajai Vay Ádám Muzeális Kiállítóhely is.

A Nemzeti Múzeum nem csak kiemelkedő kultúraközvetítő és tudományos szerepe miatt nemzeti emlékhely, hanem azért is, mert a 19. századi nemzetépítés fontos intézményeként sorsa összekapcsolódott a magyar történelem több jelentős eseményével.