Nemzeti emlékhelyek

Buda (a későbbi Óbuda) már a kora középkorban az ország egyik központjává vált Esztergom és Székesfehérvár mellett. Az egymáshoz közel fekvő három város által körbezárt területet nevezték medium regninek, vagyis a királyság, az ország közepének.

A Magyarországot 1241–42-ben feldúló mongol hadak felégették az akkori Buda, vagyis a későbbi Óbuda várát is. A tatárjárást követően IV. Béla királysága egész területén kővárak építésébe kezdett, hogy országa ellen tudjon állni az újabb nomád támadásoknak. Ekkor, a 13. század közepén kezdődött a ma budai Várhegyként ismert terület beépítése. A király a szintén elpusztított Pest megmaradt, zömmel német lakosságát Budára telepítette. A pesti németek új lakóhelyüket, Budát is Ofennek nevezték, akárcsak korábbi városukat, Pestet, amelyet ezt követően Altofennek hívtak. A 16. század első felében Altofen alatt már csak Óbudát értették.

A főként német lakosságú Buda gyors fejlődésnek indult. Már a 13. században megépült a ma leginkább Mátyás-templomként ismert Nagyboldogasszony-templom elődje és a mai Kapisztrán téren álló Mária Magdolna-templom. A 13. század végére a budai vár a királyi udvart is befogadta, és több országos jelentőségű gyűlésnek is helyet adott. A település rangját tovább emelte, hogy az utolsó Árpád-házi uralkodót, III. Andrást a budai ferences kolostorban temették el 1301-ben.

Az Árpád-ház kihalását követő trónviszályokban Buda kulcsfontosságú szerepet játszott. A későbbi uralkodó, a nápolyi Anjou-házból származó Károly Róbert 1302-ben ostrom alá vette a várost, de az sikeresen ellenállt. Buda a cseh király fiát, Vencelt, majd a bajor Ottót támogatta a trónért folytatott küzdelemben. A város papsága 1304-ben kiközösítette Károly Róbertet, sőt az őt támogató XI. Benedek pápát is. 1307-ben az Anjou király hívei elfoglalták Budát, néhány évig az uralkodó is itt élt, mielőtt udvarával Temesvárra, majd Visegrádra költözött. Buda ezt követően elsősorban gazdasági növekedésének köszönhette politikai súlyát, bár I. (Nagy) Lajos király 1347 és 1355 között, nápolyi és litván hadjáratai idején Visegrád helyett Budán tartózkodott. A város változatlan jelentőségét az is mutatja, hogy Buda a középkor óta nem a veszprémi püspökség, hanem közvetlenül az esztergomi érsek alá tartozik.

A 14. század végére az egyre gazdagodó város szimbolikusan is visszaszerezte politikai súlyát. Már Nagy Lajos komoly építkezésekbe kezdett az 1370-es években, Luxemburgi  Zsigmond  pedig 1408-ban Budára költöztette  udvarát és kormányzati hivatalait. A város ettől kezdve egészen 1541-es elfoglalásáig az ország politikai központja maradt. Zsigmond az 1410-es években, német királlyá választását követően nagyszabású építkezésekbe kezdett, bővítette a királyi rezidenciát, a mai Szent György téren pedig egy új kápolnát emeltetett. A fényűző királyi palota a maga korában az ország egyik legjelentősebb világi építményének számított.

A középkor végén a becslések szerint Budának mintegy 13–14 ezer lakosa lehetett, ezzel a legnépesebb magyarországi város volt. Az udvar Budára költöztetése és a gazdasági fellendülés a magyar lakosság számarányának növekedésével járt együtt. A német és magyar etnikum között a 15. század első felében állandóvá vált a rivalizálás, 1439-ben már zavargások is kitörtek. A feszültséget igazgatási reformmal enyhítették, a továbbiakban ugyanis a magyar és a német polgárok egyaránt hat-hat embert választhattak a városi tanácsba. A magyar közösség elhatárolta plébániáit, a Mária Magdolna-templomot és a váralján épült, Szent Péter vértanúról elnevezett templomot. A német közösség továbbra is kizárólag a Nagyboldogasszony-templomot használta.

Buda a Zsigmond király halálát követő trónviszályok idején is megőrizte központi szerepét, I. Ulászló 1444-es halála után az országot gyakorlatilag a budai országtanács irányította. A kormányzónak választott hadvezér, Hunyadi János is Budára tette székhelyét, a város pedig fia, Mátyás király uralkodása alatt élte virágkorát. Ekkor került sor a királyi palota késő gótikus, majd reneszánsz stílusú bővítésére. Mátyás tevékenységéhez fűződik az egyik legjelentősebb humanista könyvtár kialakítása is, amely az utókortól a Bibliotheca Corviniana nevet kapta. A Corvina könyvtár magában foglalta a korábbi királyi könyvtárat, valamint a Mátyás ellen forduló humanista püspök, Vitéz János lefoglalt gyűjteményét. Beatrix hatására, az itáliai reneszánsz mintájára Mátyás szemében a pompás uralkodói könyvtár az udvari reprezentáció fontos eszközeként is szolgált. A király halála után a könyvtárat lassan teljesen széthordták, az eredeti állományt mintegy 2000-2500 kötetre (korvinára vagy corvinára) becsülik a kutatók.

A II. Lajos 1526-os halálát követő politikai, valamint a mohácsi csatavesztés utáni katonai helyzetben Buda birtoklása kulcskérdéssé vált. A kettős királyválasztás következtében a város többször is gazdát cserélt, végül Szapolyai János halála után, miután az ostromra készülő Habsburg Ferdinánd hadait szétverték a szultán seregei, a törökök csellel elfoglalták a várat. Magyarország ezzel 1541-ben három részre szakadt, a korábbi főváros a budai vilajet, az Oszmán Birodalom regionális központja lett. A Nagyboldogasszony-templomot és a város összes kisebb templomát dzsámivá alakították, a megmaradt keresztény közösség (tehát a protestáns is) a 16. század végéig a Mária Magdolna-templomot használhatta. Ekkor azonban a törökök ezt a templomot is dzsámivá alakították.

Budát a reménytelen 1542-es kísérletet követően csak fél évszázaddal később próbálták visszahódítani a keresztény seregek, azonban 1598-ban, 1602-ben és 1603-ban is csak a külvárosig jutottak. Buda megvédése után a törökök nyolc évtizeden át nyugodtan építhették ki a saját városi intézményrendszerüket és közigazgatásukat, az újabb sikertelen ostromra ugyanis csak 1684-ben került sor. Két évvel később az összesen százezres keresztény sereg hosszú küzdelemben visszafoglalta az ország korábbi, 145 éve török kézen lévő fővárosát. A Lotharingiai Károly és Miksa Emmánuel által vezetett hadak 1686. szeptember 2-án indították meg végső támadásukat, ekkor esett el a Budát 14 ezer emberével védő Abdurrahman pasa is. A világra- szóló siker azonban hatalmas áldozattal járt, hiszen az ostrom során a vár szinte minden épülete menthetetlenül megsérült vagy elpusztult. A másfél évszázados török uralom alatt a királyság központja Pozsonyba tevődött át, ide kerültek a koronázási jelvények, és itt koronázták a Habsburg-házi királyokat is, miután Székesfehérvár elesett. A visszafoglalt városban először a várfalak és a bástyák helyreállítását kezdték meg, 1723-ban azonban hatalmas tűzvész pusztította Buda nyugati részét, ami ismét jelentős károkat okozott. A királyi palota romjait csak három évtizeddel a vár visszafoglalása után bontották le, majd 1749-ben kezdődtek a két évtizedig tartó munkálatok, amelyek során a ma ismert budavári barokk palota fel- épült. A palota a helytartó székhelye lett, majd rövid ideig itt helyezték el a Nagyszombatból átköltöztetett egyetemet, amely hamarosan végleges helyére, Pestre került.

A gyakorlatilag elnéptelenedett városba való betelepülést a császári hatóságok szigorúan szabályozták, tiltották a zsidók és a protestánsok beköltözését, ezért a legtöbb új lakos katolikus vallású német volt. Ez azt eredményezte, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején Buda végig a császáriak legfőbb bázisaként szolgált. A fokozatosan újjáépülő város a 18. század végére közigazgatási szerepét is vissza- nyerte, 1784-ben ugyanis II. József a Helytartótanácsot és a Királyi Kamarát Pozsonyból Budára költöztette. A felvilágosult uralkodó türelmi rendeletének köszönhetően Budára újból települhettek protestánsok. Az első evangélikus kápolna a Szent György téren épült, ezt a 19. század végén a Bécsi kapu térre helyezték át.

II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, amelyek számos épületet birtokoltak a budai várban. A mai Országház utcában található klarissza kolostor épületét 1786-ban az országgyűlés alsó- és felső- háza kapta meg, itt helyezték el az ország levéltárát is. A mai Színház utcában lévő karmelita kolostor templomát színházzá alakították. A ferences kolostort a táblabíróság, a jezsuiták Szentháromság téri épületegyüttesét a Helytartótanáccsal összevont Magyar Udvari Kamara, a Helytartótanács pedig a klarisszák kolostorát kapta meg, amelyben korábban csak háromszor ülésezett az országgyűlés. A reformkori országgyűléseket már ismét Pozsonyban tartották.

A várban lévő Helytartótanács az 1848. március 15-én kirobbant polgári forradalom egyik fontos helyszíne volt. A forradalmi tömeg a Helytartótanács elé vonult, követelésére szabadon engedték a várban raboskodó Táncsics Mihályt. Az 1849-es tavaszi hadjárat végén a budai vár ismét komoly károkat szenvedett, amikor a magyar sereg ostrommal elfoglalta. A szabadságharc leverését követően a várban működött a Statthalterei-Abteilung, a központi kormányszerv, majd az 1861-ben visszaállított Helytartótanács. Buda közigazgatási szerepe lényegében változatlan maradt. A kiegyezést követően, 1867. június 8-án a Mátyás-templomban került sor Ferenc József megkoronázására. A középkor óta többször átépített templom és környezete mai képét Schulek Frigyes 1874 és 1896 közt folyó, sokat vitatott átalakítása után nyerte el. Szintén a Mátyás-templomban koronázták meg IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt 1916-ban. Schulek nevéhez fűződik a Halászbástya századfordulós átépítése is. A bástya a főváros egyik jelképévé vált, ma is a leglátogatottabb turisztikai célpontok egyike.

 A kiegyezés után a megszűnt Helytartótanács épületébe a Belügy-, a Vallás-  és  Közoktatásügyi,  valamint  a Közmunka  és Közlekedési Minisztérium költözött. A Miniszterelnökségnek a Sándor-palota, a Pénzügyminisztériumnak az egykori jezsuita épületegyüttes jutott. A Honvédelmi Minisztérium épülete 1881-re készült el a Szent György téren, a századfordulót követően pedig felépült a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri neogótikus palotája is.

A két világháború között Horthy Miklós kormányzó költözött a palota épületébe, a vár az ország irányításának központja lett. A Magyarországot 1944. március 19-én megszálló németek szintén a várban, az Úri utcai német követségen rendezték be főhadiszállásukat. A második világháború végén, Budapest ostromakor a vár maradt legtovább a német és a magyar csapatok kezén. Hitler ragaszkodott hozzá, hogy a várost az utolsó emberig védeni kell, Budapestet erőddé (Festung) nyilvánította. A harcok súlyos károkat okoztak a vár épületeinek jelentős részében, a kormányzati épületek megrongálódtak, a királyi palota kiégett, szinte egyetlen ház sem maradt sértetlen. A Szent Koronát az ostrom idején Németországba vitték, csak 1978-ban került vissza Magyarországra, előbb a Nemzeti Múzeumba, majd 2001-ben az Országházba.

A Rákosi-korszakban még hatalmas presztízsberuházás keretében kívánták helyreállítani a kormányzati központként elképzelt várat, azonban Kádár már nem kívánt oda költözni. A pártvezetés úgy határozott, hogy a várat a kultúra fellegvárává teszi. A több évtizedes rekonstrukció során a királyi palotába került a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, végül az Országos Széchényi Könyvtár, az Országház utca és az Úri utca közötti épületegyüttest pedig a Magyar Tudományos Akadémia kapta meg. A budai vár máig a magyar szellemi élet központja maradt. 2003-ban a felújított Sándor-palotába költözött Magyarország államfője és a Köztársasági Elnöki Hivatal, így a vár újra helyet ad közjogi funkcióknak is.