Nemzeti Sírhelyek


Latabár Endre, id. (Latabár András)

Rövid leírás

Latabár Endre, id. (Latabár András)

Apja ügyvédi pályára szánta, ezért a középiskolát és a jog két évét a debreceni református kollégiumban végezte; a harmadik jogi év közepén, 1831-ben összezördült apjával és a hallgatói státuszát feladva 1832-ben az éppen Debrecenben működő Kilényi Dávid társulatához állt be. Operát is játszó együttesekkel fellépett Kassán, Kolozsvárott, Pécsett és más helyszíneken is. Énekhangja a tenor volt, bár néha más szólamot is elénekelt.

Színművekben főleg szeleburdi gavallérokat és fiatalemberek humoros szerepeit alakította. Mivel az operaelőadások során hangját túlerőltette, ezért 1838 után már csak mint operarendező, karmester és korrepetitor munkálkodott.

1842-ben a Nemzeti Színházhoz beadott pályázata nem sikerült, így saját társulatot hozott létre, amit több, mint 30 évig irányított. 1849 után fontos szerepet játszott a vidéki színészet újjászervezésében és továbbélésében. Csak az ő társulata képviselte a nemzeti színészetet. 1854-ben felavatta társulatával a szabadkai, 1857-ben a miskolci színházat, ahol kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1861-ig működött, ezután még Győrött és Szegeden is sikereket ért el.

1861–1863, majd 1865–1873 május 1. között Kassán volt igazgató. Együttese, amely prózát, operát és operettet is játszott, az egyik legerősebb társulattá vált. Igen művelt ember volt, vezetői képességei is kimagaslóak voltak. Társulatában mindig jó és híres színészek játszottak, mint pl.: Szentgyörgyi István, Paulay Ede, Újházi Ede, Bercsényi Béla, Halmi Ferenc, Mándoky Béla, Déryné Széppataki Róza, Mátray Laura. Latabár idősebb korában már csak kedélyes apaszerepekben jelent meg a színpadon.

Jól értett a zenéhez, több darabot is szerzett. 1837-től dolgozott fordítóként is, olasz, francia és német nyelvből mintegy 45 színpadi művet magyarított, elsősorban francia operetteket. A francia színirodalmat kiválóan szerette, Molière-nek nagy tisztelője volt. 1870-ben hosszabb utat is tett külföldön; meglátogatta Lipcsét, Drezdát, Berlint, Hamburgot, Brüsszelt, Londont és Párizst, hogy tanulmányozza az ottani színpadi viszonyokat.

1870-ben, az első országos színészkongresszuson az ott létrehozott „színészkebelzet” igazgatósági tagjává választották. 1873-ben szélütés érte; ezen bajából kigyógyulva, azon év július 10-én a Miskolcon uralkodó járvány áldozata lett.