Nemzeti Sírhelyek

 

Alsókubinban Árva vármegye főispánjának hivatalában közigazgatási gyakornok; Szinyei-Merse István főispán titkára (1912–1914). Az I. világháború kitörése után huszárhadnagyként vett részt a szerbiai hadjáratban (1914–1915), a világháború vége és az összeomlás Oroszországban érte, ahonnan László Miklós tábornok parancsnoksága alatt alakulatával hazatért (1918. nov.). Nacionalista, fajvédő, antiszemita nézeteket vallott és MOVE-beli bajtársaival szorosan együttműködött. Németországban barátja, Kozma Miklós, az MTI elnöke felkérésére megszervezte a berlini magyar sajtóirodát (1920). Megválasztották a MOVE dísztagjának (1920); tagja lett az Egységes Pártnak (1920), kormánypárti programmal nemzetgyűlési képviselővé választották (Derecskei választókerület, 1922). A gr. Bethlen István miniszterelnök és a fajvédők közötti ellentétek kiéleződése miatt kilépett az Egységes Pártból (1923), Gömbös Gyulával és másokkal együtt megalapította a Fajvédő Pártot (Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt). Nemzetgyűlési képviselőként és újságíróként egyaránt hevesen támadta a Bethlen-kormány politikáját.Egyre inkább eltávolodott Gömbös Gyulától, kilépett a Fajvédő Pártból (1927 ősze).

Politikai fejlődésének jelentős állomása a Nemzeti Radikális Párt budapesti megalakulása (1930. nov.), majd tarpai zászlóbontása (1931. jan.). Nem sokkal ezután országgyűlési képviselővé választották (Tarpai választókerület, 1931. jún.). A Szabadság c. lap alapító szerkesztője (1932–1936). Szoros kapcsolatba került Szabó Dezsővel, Szabó Pállal, Illyés Gyulával, Kodolányi Jánossal, Tamási Áronnal, Veres Péterrel, akik rendszeresen írtak lapjába. Hitler hatalomra jutása után, szinte azonnal felismerte a náci veszedelem nagyságát, s határozottan fellépett ellene (1933. júl.). Az Országgyűlésben és a sajtóban egyaránt hevesen támadta az új miniszterelnök, Gömbös Gyula feltétel nélküli nácibarát politikáját, s a Magyarország c. esti lapban rendszeresen megjelenő cikkeiben szállt harcba az országot fenyegető náci veszedelem szellemi-politikai behatolása ellen. Külpolitikai felfogásában ekkor erősödött meg a francia orientáció hangsúlyozása. Mikor Gömbös a Képviselőház feloszlatása után kiírta az új választásokat, Zsilinszkynek és még néhány barátjának felajánlotta a mandátumot, ha felhagynak az ellenzéki politizálással (1935. márc.), határozottan visszautasította Gömbös ajánlatát. A választások idején (1935. márc.) Gömbös miniszterelnök kíméletlen csendőrterrorral és csalással megakadályozta képviselővé választását a tarpai választókerületben. Erre válaszul lemondott vitézi rangjáról (1935. ápr.).

Az 1935. év döntő fordulatot hozott politikai fejlődésében, csatlakozása a polgári demokratikus és náciellenes erőkhöz tekintélyét az írókon kívül a fiatal értelmiség körében is nagyon megnövelte. A választások után egyre szorosabb kapcsolatba került az FKgP-vel, végül Zsilinszky Nemzeti Radikális Pártja egyesült a kisgazdákkal (1936). Kiteljesedett publicisztikai tevékenysége, sokat foglalkozott társadalmi kérdésekkel, az akkor napirendre került zsidókérdésben is teljesen szembefordult a kormánypolitikával. A következő országgyűlési választásokon (1939. máj.) ismét képviselővé választották Tarpán. Nemsokára megindította saját lapját, a Független Magyarországot (1939. szept.), amely a náciellenes, függetlenségi gondolat szószólója lett. Magyarországnak a Jugoszlávia elleni háborúban való részvétele kapcsán egy memorandumban igen élesen bírálta a kormányt a barátsági szerződés megszegése miatt, s figyelmeztette Bárdossy László miniszterelnököt az ország önállóságának és szuverenitásának fokozottabb védelmére. A Szovjetunió elleni háborúba való belépés (1941. jún.) után emlékiratban tiltakozott a hadba lépés ellen és élesen bírálta Bárdossyt, mert kiprovokálta az angolszász hatalmakkal szembeni háborús állapotot. A Képviselőházban az FKgP vezérszónokaként mindvégig keményen bírálta a magyar kormányok feltétlen németbarát külpolitikáját, s követelte Magyarország háborúból való azonnali kilépését. A Népszava híres karácsonyi számában (1941. dec.) írt cikkében a Duna-völgyi népek összefogását hirdette a német terjeszkedés megállítására. Amikor híreket kapott az elfoglalt Bácskában elkövetett katonai és csendőri brutalitásról, figyelmeztette a miniszterelnököt (1941. dec.), majd nem sokkal ezután tudomást szerezve a vérengzésekről, követelte a felelősök szigorú megbüntetését (1942. febr.). A politikai események hatására fenntartás nélkül csatlakozott a Magyar Történelmi Emlékbizottsághoz (1942. febr.), részt vett a Petőfi-szobornál tartott tüntetésen (1942. márc. 15.). Kapcsolatba került a Szociáldemokrata Párttal, s közreműködött a kisgazdapárttal való szövetsége létrehozásában (1943. jún.). Az olasz fasiszta rendszer bukása után megszövegezte, és Tildy Zoltánnal együtt benyújtotta Kállay Miklós miniszterelnöknek az FKgP háborúellenes és az ország demokratikus újjászületéséről kifejtett programját (1943. júl. 31.).

A háború második szakaszában igen sokat tett a politikai és származási okok miatt üldözöttek érdekében, főként a munkaszolgálatosokért. Az ellenzéki politikusok közül egyedül ő képviselte azt az álláspontot, hogy egy várható német agresszióval szemben fegyveres ellenállást kell tanúsítani. Amikor a német megszállás (1944. márc. 19.) reggelén rendőrök és SS-katonák törtek rá lakásában, tűzharcot vívott velük, amelyben súlyosan megsebesült. Elfogták és sebesülése miatt a budapesti rendőr-főkapitányság rabkórházába került, majd átszállították a Fő utcai börtönbe (1944. ápr.). A Lakatos-kormány többszöri kérésére végül a Gestapo másokkal együtt őt is átadta a magyar hatóságoknak (1944. okt. 11.), s a kiugrási kísérlet zűrzavarában Vladár Gábor igazságügy-miniszter intézkedése nyomán szabadult ki (okt. 15.).

(A kép forrása: Wikipédia)