Bakonybél
A monostort 1018-ban alapító szerzetes, Szent Günter Bajorországból érkezett. Türingiai arisztokrata családból származott, és szoros kapcsolatban állt II. Henrik német–római császárral, valamint Gizella királynéval. E kapcsolatok révén került Szent István király udvarába. A források tanúsága szerint István és Gizella közösen támogatták az új szerzetesi közösség megszületését. A bakonybéli apátság a magyarországi evangelizációban, a kereskedelmi utak kiépítésében, a remeteeszmény terjesztésében, valamint a sókereskedelemben is fontos szerepet játszott. A monostor védőszentjéül Szent Mauríciuszt (magyar nevén Móricot) választották. Bakonybél Pannonhalma mellett Magyarország egyetlen ma is működő, Szent István király alapításához köthető monostora.
1023 és 1030 között hét éven át a monostorban élt remeteként Gellért püspök, a magyarság első vértanúja. A hagyomány szerint itt írta nagyszabású latin nyelvű művét, a Deliberationes-t.
Az Árpád-korban a monostor hiteleshelyként működött. A magyarság korai századaiból az összes monostor közül itt maradt fenn a legnagyobb számú oklevél. Szent László király 1086-os összeíró levelében a monostor birtokrendszerének leírása mellett először jelenik meg a komló magyar neve; így ez az oklevél a magyar sörfőzés legkorábbi írásos emlékének is tekinthető.
Bakonybél tagja lett az 1517-ben létrejött Magyar Bencés Kongregációnak, amely a világ második legrégebbi ilyen jellegű bencés kolostorszövetsége.
Mivel a monostor Szapolyai Jánost támogatta, Habsburg I. Ferdinánd seregei az 1550-es években felégették. A végvári harcok idején a szerzeteseknek el kellett hagyniuk az épületet.
A közösség csak mintegy másfél évszázaddal később, 1700 körül tért vissza. Más magyar monostorokkal ellentétben – amelyek újjászületését osztrák segítség támogatta – Bakonybél önerőből épült újjá. A ma is álló templom és kolostor a magyar vidéki barokk kolostorépítészet szép példája. A magyar szerzetesek működésének köszönhetően a kezdetben vegyes etnikumú lakosság a 19. századra teljesen elmagyarosodott.
A reformkor idején a monostor apátja, Guzmics Izidor felsőházi képviselőként és európai látókörű tudósként a magyar nyelvújítás és politikai ébredés egyik jelentős alakjává vált. Bakonybélben szerkesztették az egyik legkorábbi magyar nyelvű folyóiratot, az Egyházi Tárat. Guzmics innen folytatott levelezést Kazinczy Ferenccel, és itt látta vendégül Vörösmarty Mihályt is. A faluban iskola és polgári kaszinó épült, a monostor körül pedig angolparkot és korszerű kertészetet alakítottak ki. Az 1830-as években a kolostor nagy üvegházaiban saját fogyasztásra, majd értékesítésre is termesztettek ananászt.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a falu közelében zajló csata sebesültjeit az apátságban ápolták. A forradalmi eseményekben részt vevő, később bebörtönzött bakonybéliek érdekében Sárkány Miklós apát a császári udvarnál közbenjárt, és kieszközölte szabadon bocsátásukat.
A második világháború idején a Bakonybélen átvonuló szovjet katonák elől a falu női lakosságának egy része a monostor pincéjében keresett menedéket. Az épület találatot kapott, a szerzetesközösséget kifosztották, a pincében rejtőző asszonyokat pedig a katonák bántalmazták.
A háborút követő nehéz átmeneti időszak végén, 1950-ben a szerzeteseket feloszlatták, a monostort bezárták, vagyonát államosították. A kiürített épületbe 1950 októberében deportált szerzetesnővérek érkeztek. A Katolikus Szeretetszolgálat létrehozásával az apátság épülete egyházi jellegű szociális otthonná alakult. A feloszlatástól a rendszerváltozásig tartó évtizedekben mintegy négyszáz szerzetesnővér élt és halt meg Bakonybélben, csendes tanúságot téve Krisztusról az elnyomás éveiben.
A bencés közösség 1998-ban térhetett vissza az ősi falak közé. A monostor millenniumára az épített és természeti környezet egyaránt megújult. A kilencfős szerzetesközösség ma lelki és kulturális központként működteti az ezeréves műemlék épületegyüttest. Az elmúlt évtizedekben a monostor számos egyházi és világi vezetőt fogadott vendégül: Magyarország köztársasági elnökei, kormánytagjai, a magyar püspöki kar tagjai, valamint külföldi bencés elöljárók is tiszteletüket tették itt.