Sajtómegjelenések

Virtuális séta egy zsidó temetőben

A New York-i Főkonzulátus és a Balassi Intézet közös eseményén a megjelent amerikai és magyar vendégek egy virtuális sétát tehettek a budapesti Salgótarjáni utcai zsidó temetőben, amely a magyar nemzeti örökség részét képezi. A New York-i Főkonzulátusra szóló meghívóban ez állt: “Fedezze fel Magyarország megújuló történelmének és a magyar zsidó kultúrának egy páratlan gyöngyszemét: a világhírű Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, amelynek a felújítását bemutató kiadványt a Nemzeti Örökség Intézete hozza el New Yorkba.” S valóban ez is történt. Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, az Intézet főigazgatója egy virtuális sétára invitálta a megjelenteket, ahol képekkel és videókkal illusztrálva mutatta be a temető múltját, a felújítási munkálatokat, amolyan "ilyen volt, ilyen lett" program keretében.

Forrás: BreuerPress
2018/05/08

Éledő kövek

A Fiumei Úti Sírkert déli és keleti részével határos terület a történelem és művészettörténet nagy időiről tanúskodik. A National Geographic januári száma a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőt mutatja be.

Forrás: National Geographic
2018/01/09