Sajtómegjelenések

Több mint 2000 diákot várnak vezetett sétákra a Fiumei úti sírkertbe

Március 14-ig több mint kétezer általános- és középiskolás diákot várnak a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe, ahol vezetett sétákon kereshetik fel az 1848-as forradalom és szabadságharc ikonikus alakjainak végső nyughelyeit – közölte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) hétfőn az MTI-vel.

Forrás: Magyar Hírlap
2019/03/12

Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója

Megszólalók Sepsy Zsófia, művészettörténész; Radnainé Fogarasi Katalin, főigazgató, Nemzeti Örökség Intézete.

Forrás: M5
2019/02/20

Amíg emlékezünk rájuk, élnek

A Fiumei úti sírkert van annyira izgalmas hely, mint a párizsi Père-Lachaise temető. Ennek bizonyítéka a változatos programkínálat. A Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Radnainé dr. Fogarasi Katalin a kiemelt események és az Új köztemetőben található Látogatóközpont rendezvényei mellett egyéb érdekességekről is beszámolt.

Forrás: Kultúra.hu
2019/02/16

A nemzeti emlékhelyek bemutatására készülnek a szakemberek az Emlékhelyek Napján

Mv: A nemzeti emlékhelyek bemutatására készülnek a szakemberek az Emlékhelyek Napján. Május 11-én egész napos programsorozattal várják a látogatókat az ország összes emlékhelyén. Részletek Berek Patríciától. R: Folyamatosan nő az emlékhelyek száma az országban, nemrég újabb ötnek a használati tervét fogadták el. Idén negyedik éve rendezi meg az Emlékhelyek Napján a Nemzeti Örökség Intézete. Radnainé doktor Fogarasi Katalin főigazgató arra utalt, hogy az intézet kötelessége ismeretterjesztő kiadványokkal, programokkal és emlékérmékkel népszerűsíteni az emlékhelyeket, különösen az iskolások körében. Radnainé Fogarasi Katalin, főigazgató, Nemzeti Örökség Intézete: Május második szombatja, az az Emlékhelyek Napja, idén május 11., szombaton. Örömmel jelenthetem be, hogy idén a kiindulópont, a nyitás Esztergom városában lesz tíz órakor, és Esztergom városában a nyitóeseményen kerül bemutatásra az emlékérem sorozatnak egy új tagja, ami Esztergom nemzeti emlékhelyet hivatott bemutatni. R: Az Emlékhelyek Napja programsorozat idén is a Fiumei úti nemzeti sírkertben zárul. A nemzeti emlékhelyek február 14-éig pályázhatnak támogatásra a kormany.hu-n, tette hozzá Radnainé dr. Fogarasi Katalin.

Forrás: Kossuth Rádió
2019/01/29

Idén is készülnek az Emlékhelyek Napjára, amely májusban lesz

Mv: A Hősök tere, az egri vár vagy a nagycenki Széchenyi-kastély, az csak néhány a 69 nemzeti emlékhely közül, amely május második szombatján újra különleges programokkal várja az érdeklődőket az emlékhelyek napja alkalmából. A Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója elmondta, hogy az idei év célja, hogy minél több fiatal megismerje a nemzeti emlékhelyeket. Radnainé Fogarasi Katalin, főigazgató, Nemzeti Örökség Intézet: A legfontosabb a fiataloknak a bevonzása az emlékhelyekre. Légyen az temető, légyen az rákoskeresztúri új köztemető, nemzeti gyászpark vagy legyen Esztergom, legyenek várak, nagyon sok minden belefér, a cél az az, hogy a fiatalok érettségi évére ismerjék meg környezetük nemzeti és történelmi emlékhelyeit.

Forrás: M1 Híradó
2019/01/29

Ingyenes séták a Fiumei úti sírkertben a magyar kultúra napján

"A magyar kultúra olyan géniuszainak sírja található meg nálunk, mint például Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós vagy Munkácsy Mihály. A Nemzeti Örökség Intézete kiemelten fontosnak tartja, hogy a Fiumei úti sírkert több legyen, mint temető" - mondta a sétákkal kapcsolatban az intézet főigazgatója, Radnainé Fogarasi Katalin.

Forrás: origo.hu
2019/01/22

Ma van a Magyar Kultúra Napja

Ma van a Magyar Kultúra Napja. Országszerte díjátadókkal, irodalmi estekkel és képzőművészeti kiállításokkal ünnepeltek. Az emberi erőforrások minisztere pedig arról beszélt, hogy komoly figyelmet kell fordítani a jövő nemzedékének művelődésére. A Fiumei úti sírkertben pedig ingyenes sétákat tartottak a magyar kultúra napján. Többek között Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós és Munkácsy Mihály síremlékeit keresték fel.

Forrás: Echo TV
2019/01/22

Trendi hely lett a Fiumei úti sírkert

Biciklis túra, tanóra, romantikus séta és virtuális idegenvezetés a temetőben? Ez nem egy különös sztori, hanem a Fiumei úti sírkert új programjai. Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója arról beszélt lapunknak, hogyan lesz trendi közösségi hely egy temető.

Forrás: Lokál
2019/01/17

Csipkézett örökkévalóság

A koncentráltabb figyelem, az elmélyülés, a hosszabb idő szentelése valamely személyre, jelenségre vagy cselekvésre, a tisztelet és a szeretet megnyilvánulása volt. E tisztelet, türelem, alázat és kreativitás rendkívüli példáit láthatjuk a Nemzeti Örökség Intézet Kegyeleti Múzeumának időszaki kiállítása, A minta parancsol – a textilbe kötött gyász címen. A tárlat az intézmény néprajzi gyűjteményének legdíszesebb, legérdekesebb tárgyain keresztül mutatja be a temetkezési kultúra és a népi textildíszítés összefüggéseit.

Forrás: Kultúra.hu
2019/01/11

Folyamatosan fejlődik Budapest

Megújulnak a nemzeti emlékhely és a szomszédos Salgótarjáni úti zsidó temető sírjai, a sírkert látogatótérrel és a turisztikai céloknak is megfelelő idegenvezetéssel bővül. A Salgótarjáni utcai zsidó temetőt érintő balesetveszély elhárítása is szerepelt  a tervekben, csakúgy, mint a miniszterelnöki sírok felújítása. A Fiumei úti sírkert területileg teljes műemléki védettséget élvez, a felújítások nem titkolt célja, hogy a párizsi a Père-Lachaise temető nyomdokaiba lépjen.

Forrás: Lokál
2019/01/11