Sajtószemle

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, Bibó István politikus, Tóth „Potya” István futballedző és embermentő. Néhány személyiség, akik egyáltalán nem, vagy csak alig kapnak helyet a történelemkönyvekben. A kifejezetten középiskolásoknak készült Sorsfordítók című animációs filmsorozat a legnagyobb hősök példáját szeretné közelebb hozni a tinédzserekhez. Olyan emberekét, akik sokszor kerültek nehéz döntési helyzetbe. Az első öt rész már tavaly megjelent, a közelmúltban pedig újabb epizódokkal bővült a sorozat.

Apor Vilmostól Bibó Istvánig

Sorsfordítók címmel készített három–négy perces animációs kisfilmeket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI). Az alkotások célja olyan döntési helyzetek bemutatása, amikor az egyes szereplők a nemzet sorsát helyezték a saját érdekeik elé. 

Az anyák megmentőjeként ismertté vált Semmelweis Ignác; az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tábori kórházainak főápolója, Kossuth Zsuzsanna; a vészkorszak idején üldözött embereket mentő Salkaházi Sára; a hosszú időn keresztül igaztalanul árulónak tartott 1848-49-es honvédtábornok, Görgei Artúr; valamint Olofsson Placid atya, aki tíz évig raboskodott a Gulagon, és küldetésének tartotta, hogy a rabtársaiban végig tartsa a lelket. 

Róluk szól a Sorsfordítók című animációs kisfilmsorozat első öt része, de időközben újabb öt epizód került fel a sorozat YouTube-csatornájára. 

Az újabb epizódok Boldog Apor Vilmos vértanú püspök, Szentgyörgyi Dezső, a legsikeresebb magyar vadászpilóta, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, Tóth „Potya” István futballedző és embermentő mellett Bibó István politikus alakját elevenítik fel.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója az új részek premierjén hangsúlyozta, a történelmi múlt megismertetése nagy feladat, mindez akkor működik jól, ha a fiatalok azonosulni tudnak egy-egy motívummal vagy akár az egész személyiséggel, akit eléjük állítanak.  A kisfilmekkel a cél legnagyobb hőseink példáját, üzenetét közelebb hozni a mai fiatalokhoz. Kiemelte, a legutóbb bemutatott filmek mind az öt hősét összeköti az a motívum, hogy nem szabad félni.

Egy lány, aki soha nem adta fel az álmát, hogy orvos legyen

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, a gróf szentgyörgyi Hugonnai család sarja szülei ötödik gyermekeként született 1847-ben. A pesti Prebstel Mária Leánynevelő Intézet bentlakásos tanulójaként szerezte alapismereteit. Akkoriban nem volt lehetősége továbbtanulni a nőknek Magyarországon. Alig 18 évesen férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz, három gyermekük született, ám férje nem érdeklődött a szellemi dolgok iránt, nem volt boldog a házasságuk.

Vilma 22 éves volt, amikor értesült arról, hogy a Zürichi Egyetem orvosi karára nők is beiratkozhatnak, és férje beleegyezett, hogy tanuljon, ám anyagi támogatást nem kapott, ezért nagyon nehéz körülmények között élt. 

Az egész országban híre ment, hogy egy férjezett nő, akinek már gyermeke is van, kiköltözik Svájcba, hogy a boncasztal mellett tanuljon. Gyerekeit csak a tanítási szünetekben láthatta. 

1879-ben orvossá avatták, majd hazatért, itthon viszont nem ismerték el a végzettségét – Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter elutasította a jóváhagyását, mondván a nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogúsítanák őket a férfiakkal. Az orvosi hivatás helyett a bábaképzést ajánlotta neki, így Hugonnai Vilma szülésznőként dolgozott, ez időben már elvált férjétől, és betegek sokaságát gyógyította, hogy el tudja tartani a családját. 

Második férje Wartha Vince vegyész, műegyetemi tanár volt, akinek kérésére feladta a szülésznői munkáját, és elméleti kérdésekkel foglalkozott, de ezalatt is küzdött azért, hogy elismerjék orvosi oklevelét. Végül ötvenévesen avatták Budapesten is orvosdoktorrá, miután itthon is letette az orvosi vizsgákat, így szerzett másodszorra is orvosdiplomát. 

Ezután már hivatalosan is gyógyíthatott, elsősorban nőkkel és szegény betegekkel foglalkozott, a rászorulókat gyakran ingyen, saját költségén kezelte. 

Később katonaorvosi képesítést is szerzett, a sajtóban pedig többször vitázott a nők jogegyenlőségéről politikusokkal

Tudományos érdeklődése a gyermeknevelésre, a nők és a gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseire, illetve a nők képzésére összpontosult. Az első világháború alatt neki köszönhetően sok száz vöröskeresztes nővér és több mint nyolcvan orvosnő szolgált, akik az ő oklevelének elismerése után kaptak diplomát magyar egyetemen. 74 évesen, a tanulni vágyó nők példaképeként hunyt el. 

Egy csatár, aki nemcsak a pályán alkotott maradandót

Tóth István 1891-ben született Budapesten, amikor a futball még nem a profi klubok küzdelmét, hanem az örömfocit jelentette. A családi legendárium szerint dundi alkata miatt keresztanyja ragasztotta rá a Potyka nevet, azt azonban nem tudni, hogy a Potykából aztán hogyan lett Potya. 

Hamar megmutatkozott tehetsége, első komoly mérkőzését a BTC (Budapesti Torna Club) ifjúsági csapatában játszotta, majd idővel az NB I.-ig vezetett az útja. A Ferencvárossal kétszeres bajnok és kupagyőztes lett. Csatárként bármelyik sarokból képes volt gólt lőni, lövései közmondássá váltak a szurkolók körében. A válogatottban 1909 és 1926 között 19 alkalommal szerepelt, és nyolc gólig jutott.

Részt vett az 1912-es a stockholmi olimpián, azonban ott nem lépett pályára. Igaz, a felkészülési mérkőzésen – amikor Norvégiát a magyarok 6–0-ra múlták felül – ő lőtte a válogatott utolsó gólját. Az első világháborúban a focipályáról a frontvonalba került, ahonnan sértetlenül tért haza. 

Az iskolapadban is jól teljesített, megtanult angolul, olaszul és németül, mérnöki oklevelet szerzett, és még a mozigépészethez is értett. De ő hivatásos edző akart lenni. 

A háború után kezdődött tréneri pályafutása, előbb a Ferencvárost, majd az Újpestet is bajnoki címig vezette, ez azóta sem sikerült senki másnak. A két világháború között vált az egyik legjelentősebb magyar labdarúgóedző-egyéniséggé. Számos módszertani újítást vezetett be az edzéseken: például a bemelegítést vagy a téli alapozást. Magyarországon elsőként vezetett edzésnaplót. Mindent az alapoktól kezdett, korát megelőzve anatómiát és pszichológiai könyveket olvasott. 

Ő volt a Ferencváros első hivatásos edzője. Legnagyobb sikerét 1929 júliusában aratta, amikor az FTC 3–2-re legyőzte Uruguay addig verhetetlennek hitt, kétszeres olimpiai bajnok és később világbajnok válogatottját. Ezután külföldön is keresett szakember lett, edzősködött például az Internazionalénál, ám onnan hazajött, és az Újpestet választotta. 

A második világháború közeledtével a fociba egyre inkább beleszólt a politika, több zsidó származású edzőt és játékost is elbocsátottak. Potya ekkor már a Fradinál dolgozott, és mivel a döntést nem tudta elfogadni, minden tisztségéről lemondott. Belépett az Ellenállási Mozgalomba, barátjával, a Fradi-csatár Kertész Gézával Dallam fedőnéven saját csoportot hoztak létre, amellyel több száz embernek szereztek védlevelet. 

Zuglóban Telepes utcai lakása életmentő menedékhellyé vált: nála rejtőzött el mások mellett két neves színészünk, Gobbi Hilda és Latabár Kálmán. 

A sikertelen kiugrási kísérlet után fegyvert és lőszereket gyűjtöttek az ellenállók számára. 1944-ben a nyilasok fogságába került Kertésszel együtt börtönbe szállításakor egy tiszt felismerte, és felajánlotta neki, hogy szökjön meg. De Tóth Potya a társa mellett maradt. A németek 1945. február 6-án, egy héttel a budapesti ostrom vége előtt kivégezték. 

„Nőkről nem is beszélünk”

Kérdés persze, hogy azok a fiatalok, akik ma már az okostelefonok világában nőnek fel, vajon tudnak-e azonosulni ezekkel a múltbéli, évszázadokkal ezelőtt élt történelmi alakokkal. Egy biztos: ha a kötelező tananyagon felül róluk is hallanak, az nem hátrány. Kérésemre két tizenéves gimnazista lány nézett meg néhány Sorsfordítók-epizódot, és utána beszámoltak az élményeikről. 

„Az egyik kedvencem a Hugonnai Vilmáról szóló videó volt. Eddig még a nevét sem hallottam, de sajnos ez várható volt a jelenlegi oktatási rendszernek köszönhetően: nőkről nem is beszélünk” – válaszolta kérdésemre a 16 éves Kati, aki most kezdi a 10. osztályt. Szerinte ezekkel a történetekkel, személyekkel sokkal izgalmasabbá lehetne tenni a történelemórákat, és több diák érdeklődését fel lehetne kelteni.

Tetszettek a videók a 13 éves, hetedik osztályos Petrának is, aki leginkább a Tóth „Potya” Istvánról szóló kisfilmet emelte ki. „Így is olyan sok a tananyag, hogy valamilyen szinten megértem, miért nem teszik őket a tankönyvekbe” – mondta. 

Ugyanakkor szerinte a tanárok levetíthetnének egy-egy ilyen videót, mindig épp azt, amelyik az aktuális korszakhoz illik, legyen az a reformkor vagy az első világháború.

„Igazságtalan lenne, ha nem hallanánk róluk, ráadásul az adott kor szellemiségét is megismerhetnénk egy-egy hős életén keresztül” – tette hozzá.

A Salt Communications munkatársaival közösen készített kisfilmeket a Sorsfordítók YouTube-csatornán lehet megnézni.