Nemzeti Sírhelyek


Herczenik Miklós

Rövid leírás

Herczenik Miklós

A Hunnia filmgyár segédoperatőre, ugyanakkor a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított (1954–1956). Első jelentősebb munkáját Kövek, várak, emberek címmel Szőts Istvánnal forgatta (1955). Néhány rövidfilm után 1959-től készített játékfilm-felvételeket, továbbá számos rövidjátékfilm, ill. dokumentumfilm operatőre volt. Az 1970-es évek közepétől rövidfilmek rendezője (ezek egy része tárcastúdióknál készült, s nem került a nagyobb nyilvánosság elé). Mintegy húsz játékfilmet fényképezett. Egy vízügyi filmstúdió művészeti tanácsadójaként (1979-től) tíz környezetvédelmi dokumentumfilmet készített. A televízióhoz elsősorban vígjátéki forgatókönyvíróként kötődött, Polgár Andrással közösen írtak forgatókönyveket.

Ismertebb játékfilmjei: Gyalog a mennyországba (1959); Meztelen diplomata (1963); Déltől hajnalig (1964); Zöldár (1965); Keresztelő (1967); A beszélő köntös (1968); A hamis Izabella (1968); Mi lesz veled Eszterke? (1968); Az idő ablakai (1969); Krebsz, az isten (1969); Dóra jelenti (1978); Az élet muzsikája – Kálmán Imre (1984);